Az nyilvánvaló, hogy a katalán főváros az év minden szakában kitűnő úti cél: metropolisz, de mégsem olyan, mint a nyüzsgő, sosem nyugvó nagyvárosok. Széles utcáival, csendes sarki kávézóival, a gótikus negyed sötétben bujkáló sikátoraival tökéletes hely a felfedezésre – főleg ha az ember nem veszik el csak a turistáknak kitaposott sétálókon. Ám ha éppen úgy adódik, hogy Barcelona lenne az otthonod egy hétre, érdemes vonatra szállni és felfedezni a környező hegyeket, völgyeket és a köztük rejtőző kisvárosokat is. Például Gironát.
Nem kell ide időgép
Barcelonától északra, a francia határ közelében található Girona, amely kitűnő lehetőséget nyújt arra, hogy akár egy napon belül húszezres érték fölé tornásszuk a lépésszámlálónkat. Ami meglepő, hiszen a belváros viszonylag kis területen helyezkedik el. A kanyargós utcák, a minden sarkon szemet gyönyörködtető látvány és a hangulat viszont teljességgel kitöltheti a napunkat, főleg ha igazán nyitott szemmel járunk.
A reggeli vonattal érkeztem, még épp csak világosodott, teljesen kihalt utcák fogadtak. Egy pillanatra – talán volt az másfél óra is − teljesen úgy hatott a szürkületbe burkolózó városka, mint egy elhagyatott hely, vagy mint a Chihiro Szellemországban elvarázsolt világa, ahol csak éjszaka pezseghet fel az élet, nappal határtalan nyugalomba burkolódzik minden, még a levegő is megáll.
Ahogy átszeljük a folyót, bekerülünk az óváros sikátorainak labirintusába: üres utcák, a némaságba belekongató harangok, távoli sirályok rikoltozó hangja – semmi más nem töri meg a pillanat meghittségét, ez pedig a turistákkal teli Barcelona után igazi felüdülés lehet. A város tényleg a nyugalom és a béke szigete, ahol a turisták csak 10 óra után dugják ki az orrukat, akkor is csupán maroknyian.
Ez a két magányban töltött óra tökéletes volt arra, hogy évszázadokat repüljek vissza az időben: a székesegyház fölém tornyosuló hatalmassága, a múltat idéző kolostor, a lépcsőkkel és szökőkutakkal tarkított vadkert, a régebben a város védelmét szolgáló falak révén tényleg azt éreztem, hogy leugrottam a 21. század száguldó vonatáról, és egy szusszanásnyi időre ellátogattam a múltba.
Itt is vészesen közeledett a tél
Nem véletlen az az érzés, hogy itt egy múltbeli, másik világba kerül az ember. Kevésbé köztudott, de a Trónok harca egyes jeleneteit itt forgatták Gironában. Általában Horvátország, Málta vagy Észak-Írország nevezetességeit szokták emlegetni, hiszen Királyvár, Braavos tájait, a meereeni sárkányok lakhelyéül szolgáló alagsori hangárt is a vadregényes horvát városokban vették fel, Deresnek pedig többnyire Írország adott otthont. Talán felmerül a kérdés, hogy miért volt olyan fontos a stábot Gironába rángatni egy pár jelenetért, de amint belépünk a varázslatos óvárosba, megkapjuk a választ.
(Az alábbi négy bekezdés némi cselekményleírást tartalmaz a sorozat hatodik évadából.)
Itt ugyanis valóban megelevenedik a múlt, méghozzá úgy, hogy minden bizonnyal a díszlettervezőknek és a speciális effekteseknek nem volt sok dolga: Girona éppen olyan, mint amilyennek láttuk Királyvár vagy Braavos egyes jeleneteit a tévé képernyőjén. Fő nevezetessége a meglepően monumentális, 11. században épített székesegyház, melyet egy bő négyszáz éves, 90 fokot számláló lépcsőn érhetünk el. Elképesztő tér tárul elénk, ami még nagyobb élmény, ha csupán egyedül állunk a katedrális hatalmas létesítménye előtt. Ha bemegyünk a világ második legszélesebb templomhajójába, pont olyan kicsinek érezhetjük magunkat, mint Sam és Gilly, amikor a Mester asztalához értek a hatodik évadban: a belső jeleneteket (a könyvtár kivételével) a székesegyházban vették fel.
Különleges az is, hogy pár méterrel odébb a sorozat egyik nagyjelenetét vették fel: amikor Jamie és a Tyrell-ház katonái megakadályozzák, hogy Margaery is végigjárja a bűnhődés útját. Ez sikerül is, ám közben kiderül, hogy Tommen király már egyesítette a Hitet és a Koronát, hogy ezzel még nagyobb befolyást szerezzen a város felett a velejéig gonosz és álszent Főveréb. Tulajdonképpen ez a jelenet vezet az évad tragikus végéhez, amikor is Margaery (és vele együtt a Főveréb és a Tyrell-ház képviselői) a robbanó futótűzben meghalnak, miután Tommen öngyilkos lesz, majd Cersei elfoglalja a trónt. Ezeknek a véres tragédiáknak a katalán kisváros adott otthont, a székesegyház szemünk előtt robban fel: persze a valóságban még nagyon is áll.
Vakon is képes leszel látni
Ne higgyük, hogy a székesegyházzal lelőttük Girona összes meglepetését: a katedrális mögött felfedezhetjük a vadkertet, amely talán a januári, kissé borús időjárás miatt is volt annyira igézően vad, mintha tényleg a sötét középkorba cseppentem volna. Ha ismerős a környék, akkor megint jusson eszünkbe a Trónok harca. Emlékszünk még arra, amikor Arya megnézi azt a színházi darabot, amelyben Lannisterék csúfos történetét humorosan tálalva mesélik el? Ennek pont a katedrális háta mögött elhelyezkedő Plaça del Jurats szolgált otthonul, az egyik nagylátószögben felvett snittnél egyértelműen felfedezhetők a tér boltívei.
A legizgalmasabb gironai utazás viszont mindenképpen Arya kalandja, amikor Braavos szűk utcáin keresztül menekül az őt fenyegető Árva elől. Főleg akkor izgalmas megnézni ezt a jelenetet, ha már töviről hegyire bejártuk az óváros utcáit, így a szűk sikátorok, falak, fordulók nagyon is ismerősek lesznek. Egy rövid percig még az arab fürdő is felbukkan – a színházi jelenetnek otthont adó Plaça del Juratstól alig ötven méterre található különleges építmény szintén történelmi emlékhely. Így egyértelmű hát, hogy ugyanígy a hatodik évad legelején az Árva éppen a katedrális háta mögött (ami aztán később a futótűz következtében felrobban, és amelyben Sam és Gilly a Mester válaszára várnak) hívja ki a megzavarodott, látását vesztő Aryát, érzékeire hagyatkozva harcolni. Minden sarkon egy másik epizód elevenedik meg.
(A Trónok harca spoileres cselekményleírása idáig tartott.)
Ideje elcsendesülni
És ami nem Trónok harca: Girona túl kicsi ahhoz, hogy Braavoson és Királyváron túl még esetleg Deresnek vagy Meereennek is otthont adjon, viszont korántsem csak ezért érdemes elmenni a katalán kisvárosba. Sőt, aki nem ismeri és kifejezetten ódzkodik Westeros véres történetétől, annak is hatalmas élményt jelenthet Girona. Főleg azért, mert ez nem az a város, amelyből árad a turizmusból fakadó pénzhajhászás, vagy a látványosságokból és akár a sorozat hírnevéből történő imázsépítés. Ellenkezőleg: szerény, de rendkívül rendezett, eredetiségét megőrző hely, amely különleges és családias élmény tud lenni, ahol az emberek a 80 ezres lélekszám ellenére is még köszönnek az utcán, ahol valóban találkozni lehet helyiekkel. Ahol a friss levegőt beszippantva igazán el tudsz mélyülni a hely csodálatában anélkül, hogy képeslapot és csecsebecséket horribilis összegekért áruló butikokba vagy percenként a pénztárcádra áhítozó utcai árusokba botlanál. És ez manapság igazán ritka.
Pedig Girona − fapados repterével, focicsapatával, olcsóbb szállásaival, vadregényes városrészeivel − tökéletes hely lenne arra, hogy turisztikai központ legyen. A római korban épült, majd a középkorban tovább bővített, híres városfalak lehetőséget biztosítanak a hosszú és sok látnivalót kínáló sétákra. A legfőképp támadások ellen védő, több száz méteres építményeket végigjárva beláthatjuk a kisváros kicsiny óvárosát, épületeit, és egyes bástyáiról elrévedhetünk a Pireneusok irányába is.
Nézd meg a városról készült összefoglalómat:
Nem említettük még az Onyar folyót átszelő hidakat, amelyeket változatos színnel ékesített, egybeépített házak követnek, kicsit olaszos beütést adva a belvárosi sétának. Okot adna a turisták féktelen özönére a világ egyik legjobb étterme is, amely szintén Girona utcái között bújik meg. Az El Celler de Can Rocát 2013-ban és 2015-ben is a világ legjobb éttermének választották, de számtalanszor volt második helyezett (például legutóbb is). Persze csak úgy betévedni nem lehet: először az állíthat meg, hogy nem foglaltál asztalt egy évre előre, aztán pedig a 250-300 eurós árak.
Egy helyivel beszédbe elegyedve ugyanakkor arra lettem figyelmes, hogy a gironaiak igyekeznek megőrizni a város és a saját életük nyugalmát. Rákérdeztem, hogy mennyiben járult mindehhez hozzá, hogy a Trónok harca itt forgott, erre a hölgy mosolyogva válaszolt: „Itt mindig is voltak turisták, mindig is voltak kíváncsi szemek, és ez nagyszerű, hiszen tagadhatatlan, hogy gyönyörű környék. Viszont igyekszünk megőrizni a kisváros érintetlenségét.
És egyébként is, Gironát nem a Trónok harca tette különlegessé.”
És ebben tökéletesen igaza volt.
