Járni is alig tudott, mégis ő lett a leghíresebb viking harcos

A vikingek köztudottan kemény harcosok voltak, csak azok lehettek dicső hadvezérek, akik brutális erőben túlszárnyalták ellenségeik legvadabb rémálmait is. Ivar Inn Beinlausi viszont nem illett a képbe: valószínűleg betegen született, mégis ő vezette a legvéresebb támadást Anglia ellen.

Ivar nem akármilyen dán családba született az időszámításunk szerinti 9. században. Apja, Ragnar Lothbrok volt a vikingek egyik legnagyobb hőse. A fiú valószínűleg előkelő származásának köszönhette, hogy egyáltalán életben maradt, már amennyiben becenevét tényleg egy testi fogyatékosság okozta. Csonttalan Ivar esetében nehéz eldönteni, hogy melyik legenda igaz: az anyja átkot szórt rá, amiért apja nem várt az esküvőjük után három napot a nászéjszakával. A gyerek emiatt szokatlanul lágy, hiányos csontozattal, vagy az átlagosnál hajlékonyabb ízületekkel született? Esetleg Ehlers–Danlos-szindrómában – kötőszöveti rendellenességgel, eltorzuló ízületekkel, szokatlanul rugalmas szövetekkel járó genetikai kór – szenvedett, vagy épp osteogenesis imperfecta, azaz üvegcsontúság nehezítette az életét? Becenevét csupán azért kapta, mert szokatlanul magasra, messze két méter fölé nőtt? Vagy azért, mert nem volt olyan csontja, ami legalább egyszer el ne tört volna a harcokban?

Egyes legendák szerint kutya baja sem volt fizikailag, ám semmiféle vágyat nem érzett a családalapítás iránt, így utód nélkül halt meg, ezért kapta gúnynevét. Az igazságot már soha nem tudjuk meg. Annyi azonban bizonyos, hogy Csonttalan Ivart harcosai gyakran pallosokon vagy kocsin szállították a harcterekre, azaz járni valószínűleg nem tudott úgy, ahogy a többiek.

Ravaszsággal és kitartással ellensúlyozta hiányosságait

A feljegyzések nemcsak furcsa testi állapotát örökítették meg, de Ivar rendkívüli ravaszságát, taktikai érzékét, intelligenciáját is. Az erős felsőtestű férfi harcolt a csatákban, ám közben kardja mellett az eszét is használta: „Kétlem, hogy bárki valaha bölcsebb volt, mint ő” – mondták róla. Az erőre és az előrelátásra egyaránt szükség volt, amikor Ivar testvéreivel együtt bosszút esküdött a király és az ország ellen, amely apját megölte. Radnart Anglia partjainál győzte le Ælla király, majd megtagadta tőle a vikingeknek oly fontos nemes halált, hogy karddal a kezében, harcban távozhasson a másvilágra. A király ehelyett mérges kígyókkal teli verembe lökette a dán hadvezért, ahol az lassú kínhalálban lehelte ki lelkét. A legenda szerint utolsó szavaival már jelezte, hogy ezt fiai nagyon csúnyán meg fogják bosszulni – igaza is lett.

Nem lettünk volna az ellenség helyében

Ivar és testvérei összegyűjtötték a sereget, és Anglia felé indultak. A keleti partoknál kötöttek ki, ahol minden területet meghódítottak maguknak. A keleti rész felett uralkodó Edmund király kiváltotta a csatát harcosokért és ellátmányért cserébe, így a vikingek megerősödve folytathatták útjukat észak felé. Nagy szerencséjükre a gyűlölt Ælla király épp legnagyobb ellenségével és riválisával, Osberttel vívott véres polgárháborút, így nem ért rá a vikingek betörésével foglalkozni. A helyzetet kihasználva a dánok 866-ban elfoglalták York városát, gyorsan átnevezték Jorvikká, majd elkezdték megerősíteni. A csatában Osbert meghalt, Ælla királyt azonban élve fogták el. Ivar és testvérei beteljesítették rajta a létező legkegyetlenebb viking bosszút: a véressas-szertartást alkalmazták, azaz felvágták a még élő áldozat hátát, bordáit lefejtették a gerincoszlopról, majd a lyukon át kihúzták a lüktető tüdőt. Utána még szórtak egy kis sót a sebre, és a madaraknak hagyták a halottat. 

Elfoglalta Kelet-Angliát, majd betört Skóciába is

Miután megölték apjuk gyilkosát, Ivar és serege tovább hódított Angliában. Minden útjukba eső templomot és kolostort leromboltak, felgyújtottak, az embereket megölték. Három éven át foglalták el egyik területet a másik után, bekebelezték Nottinghamet és a kelet-angliai rész felett uralkodó Edmundot – rá is kegyetlen kivégzés várt –, elképesztő mértékű pusztulást hagyva maguk után. Ivar egy időre visszatért ugyan Yorkba, de csak azért, hogy tovább borzolja a kedélyeket kegyetlenségeivel. A viking sereg még Írország és Skócia egyes részeit is elérte, de csak súlyos veszteségek árán. Végül a sereg annyira legyengült, hogy 870-ben hajlandóak voltak békét kötni az angolokkal.

Az angliai partokon harcosok nézik a közeledő vikingeket Herbert Alfred Bone festményén
Az angliai partokon harcosok nézik a közeledő vikingeket Herbert Alfred Bone festményénFotó: Universal History Archive / Getty Images Hungary

Királyként halt meg, de máig nem tudni, hogyan

Ivar Írországban gyakorolta az uralkodást, ám 870-ben már a halálhíre kelt csak szárnyra. A legendák szerint nagyon gazdagon és békésen hunyt el egy hirtelen feltámadó betegségben, legyőzhetetlenségének teljes tudatában. Más források szerint viszont csak jóval később vesztette életét egy csatában, sőt egyesek szerint három-öt évvel a halálhíre után fulladt a Kennet folyóba. Martin Biddle, az Oxfordi Egyetem professzora csapatával a Repton Derbyshire-ben folytatott ásatások során feltárt egy tömegsírt, amelyben egy zsigereitől és nemi szervétől megfosztott, két méter húsz centi magas csontvázat találtak előkelő arany viking nyaklánccal a nyakában, karddal a kezében. Nem tudni, ő volt-e Csonttalan Ivar, vagy holttestét hívei még időben elégették ahhoz, hogy soha senki ne találjon rá. 

Ivar gyengének született, mégis extrém kegyetlen emberré vált, hatalmas győzelmeket aratott, de nem élt sokáig. „Talán mindkét világnak így volt a legjobb” – mondta róla Winston Churchill.

Mustra