A gyümölcs, ami olyan büdös, hogy nem engednek fel vele a buszra se

Kitiltották a legtöbb ázsiai étteremből, szállodából; tömegközlekedési eszközre, hajóra és repülőre sem szabad felvinni. Aki csak megszagolja, rögtön hátratántorodik. Olyan erős szaga, hogy egy egész egyetemi részleget kiürített: igen, ez a durián.

A tüskés rögbilabdához hasonlító gyümölcs eredetileg az indonéz szigetvilágból származik; megél a Maláj-félszigeten, Indiában, Srí Lankán és Thaiföldön is, emellett termesztik Afrika keleti részén, Dél-Amerikában, illetve Közép-Amerikában is. Már a fáról csüngő gyümölcsök esetében is érezni átható aromáját. A szag célja, hogy a növény magához csalogassa az állatokat, azok megegyék, aztán természetes úton szétszórják a magvait (közéjük tartoznak a szumátrai elefántok és tigrisek is). Mi, emberek már kevésbé vonzódunk a kénes bukéhoz.

A szag, ami mindent visz

A durián szagát sok mindenhez hasonlították már: koszos szemeteshez, záptojáshoz, nyilvános vécéhez, mosatlan zoknihoz, esetleg rothadó, penészes hagymához. Anthony Bourdain séf ennél is messzebb ment: szerinte duriánt enni olyan, mint a halott nagymamádat megcsókolni. Persze rajongók is akadnak, akik átküzdve magukat a szörnyű bűzfelhőn édes, mandulás-vaníliás aromájú, krémes gyümölcshúsról számolnak be, ami a gyomorba érkezve olyan melegérzetet kelt, mint az alkohol.

A durián felvágva
A durián felvágvaFotó: naito8 / Getty Images Hungary

Itt valami bűzlik!

Nem hiába sorolják a duriánt a világ legbüdösebb gyümölcsei közé. Tavaly tavasszal a melbourne-i műszaki egyetem könyvtárából több mint 500 diákot és dolgozót kellett kimenekíteni borzalmas aromája miatt. A tűzoltók és a rendőrök azért jelentek meg a helyszínen, mert gyanús szag terjengett az épületben, ami gázszivárgásra utalt. Miután mindenkit kitereltek a helyszínről, majd átvizsgálták az épületet, megtalálták az egyik diák szekrényében ott felejtett, erjedésnek indult duriánt, minden baj forrását. A gázszagra emlékeztető bűz a klímaberendezésen keresztül jutott a könyvtárba, és elkelt pár órányi szellőztetés, mire elillant.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#alliesalliestour #publictransit #nodurian

Odette Coquette (@odettecoquette) által megosztott bejegyzés,

A legtöbb repülőjáratról alapvetően kitiltják a gyümölcsöt átható szaga miatt, de ha engedélyezik is, csakis jól záródó csomagolásban vihető fel a gépre. A Jakartából Bengkuluba tartó járatra azonban felkerült egy adag – a maga természetességében párolgó – durián. A rakományból szétáradó orrfacsaró szag miatt szinte az összes utas panaszt tett, azt követelve, hogy azonnal távolítsák el a bűz forrását. Egy órát késett a gép, mire a duriánt kipakolták, újra elrendezték a csomagokat, és az utasokat is visszaterelték a helyükre. 

Egészséges, de csak módjával együk

A durián elfogyasztása nem is olyan egyszerű. Miután kettévágtuk a tüskés páncélhoz hasonló héjat, elénk tárul a hatalmas magokkal szabdalt, krémes gyümölcshús. A gyümölcsnek ezen része ehető, de csupán kellő óvatossággal, ugyanis gátolja az alkohol melléktermékeinek lebontását. Húsa alkohollal együtt fogyasztva veszélyes állapotot idézhet elő – nyilatkozták a japán Tsukuba Egyetem tudósai, akik szerint ez a magyarázat azokra a halálesetekre, amelyeket korábban a durián fogyasztásához kötöttek. A durián természetes élőhelyén egyébként azzal is súlyos sebeket okozhat, ha a fáról valakinek a fejére esik, ezért Indonéziában hálókat és tiltótáblákat is kihelyeznek a fák alá. A gyümölcs fogyasztása minden ellenségeskedése ellenére egészséges, C-vitamint, béta-karotint, kalciumot, omega-3 zsírsavat is tartalmaz.

A magok is ehetők, de nem árt tudni, hogy nyersen ciklopropánt tartalmaznak, vagyis mérgezőek. Megfelelő hőkezelés után fogyaszthatóvá válnak, leggyakrabban csipsz vagy őrlemény formában használják fel magas rost- keményítő- és ásványianyag-tartalma miatt. Hazájában sokféle módon készítik el a duriánt: frissen is ehető, de fagylaltként, különböző édességek, mártások alapanyagként is finom, leveleiből lázcsillapító főzetet készítenek, Malajziában édes és sós konzerv formában is elérhető. Sokoldalúsága miatt Délkelet-Ázsiában mindennapos ételnek számít, a gyümölcsök királyának nevezik, átható szag és balesetek ide vagy oda. 

Mustra