Alan Abel foglalkozását tekintve tanár, stand-upos, író volt, fő tevékenysége azonban az álhírek gyártásában merült ki. Arra használta humor- és stílusérzékét, hogy görbe tükröt tartson a hiszékenyeknek, és megmutassa, milyen gyarló, prűd és ostoba is tud lenni az ember. Minden átverése egy kritika volt a társadalomról, azokról, akik elhitték a bődületes hazugságokat, ráadásként tenni is kezdtek azért, hogy a csupán Abel elméjében megfogant új szabályok érvényre jussanak. Az átverőművész egészen 2018 szeptemberében bekövetkezett haláláig gyártott tréfákat feleségével, Jeanne-nel, emellett könyveket, cikkeket írt, és tulajdonképpen rettegésben tartotta az amerikai sajtót – soha nem lehetett tudni, hogy a visszavonult komikus mikor lép színre egy újabb jól álcázott átveréssel.
Bikinit a tehenekre!
Abel első tréfája hatalmas meghökkenést okozott. Alapját saját élménye adta: egy nap Texasban látott két szarvasmarhát a nyílt utcán üzekedni. Megfigyelte az ott álló emberek reakcióját, egyesek eltakarták az arcukat, vagy elfordították a fejüket, mások dühösek voltak az állatokra. Abel hazaérve szatirikus levelet küldött az esetről a The Saturday Evening Postnak, amiben szót ejtett az általa kitalált SINA (The Society for Indecency to Naked Animals) szervezetről, amely az állatok illendő felöltöztetését tűzte ki céljául. Pár hétre rá válaszlevelet kapott a szerkesztőtől, aki azt hitte, Abel komolyan gondolja a leírtakat. Alan kíváncsi volt, ki veszi be még ezt a tréfát, és arra is, milyen ereje van a médiának.
1959 májusában barátja, Buck Henry öltönybe öltözve megjelent a The Today Show forgatásán, mint G. Clifford Prout. Bemutatkozott, majd elmondta, nagy vagyont örökölt, amelyet arra fog fordítani, hogy megszüntesse az állatok vérlázító pucérkodását. Kifejtette, hogy a meztelen állatok látványa elpusztította a nagy amerikai nemzet erkölcsi integritását, és aki csatlakozna ahhoz a kezdeményezéshez, amely a négylábúak felruházását tűzi ki céljául, támogassa a SINA szervezetet. Néhány napon belül több mint ötvenezer ember tette meg ezt, Abel és társa pedig három éven át szerepeltek különböző tévéműsorokban szenvedélyesen előadott kamukonzervatív szövegükkel. A SINA támogatói még tüntetést is szerveztek a Fehér Ház elé, amíg 1962-ben ki nem derült, hogy hazugság az egész. Abel még ebből is profitált: a jól megszervezett vicc felkeltette Max Sackheim milliomos figyelmét, aki ezek után hosszú éveken át finanszírozta Abel átveréseit. Az már csak hab a tortán, hogy hiába derült ki az átverés ténye, az emberek egy része továbbra is támogatta a nem létező szervezetet – Alan pedig rájött, hogy szeret nevetni.
Egy iskola profi koldusoknak
Ezek után nem csoda, hogy Abel egyre bátrabb lett. A következő tréfája során 1964-ben egy kitalált párt színeiben elindított egy általa megálmodott zsidó vallású nagymamát az amerikai elnökválasztáson. Yetta Bronstein alakjához Abel saját édesanyja fényképeit használta fel, az interjúkat pedig felesége adta, olyan kampányígéretekkel, mint a szenátus vízvezetékének igazságszérummal való feltöltése. Ezután Abel még mélyebb vizekre evezett, és – több más tréfa mellett – 1975-ben megalapította a koldusok iskoláját. A School for Beggars az egyre növekvő munkanélküliségre reflektált a maga szatirikus módján, és saját gyártású tankönyveivel olyan hitelesre sikeredett, hogy 14 évre beette magát a médiába. Az oktatásra jelentkező elszegényedett embereknek azt ígérte, pár nap alatt olyan profi koldulóvá teszi őket, hogy soha többé nem lesz részük visszautasításban. A tanárokat és a diákokat színészek játszották, már amikor újságíró érkezett riportot készíteni, az igazgató pedig Abel volt Omar Rockford néven. Ez az átverés volt a leghosszabb kifutású azok közül, amiket Abel valaha kitalált – és volt jó pár.
A szoptatás tönkreteszi a fejlődő gyerek életét
2000-ben újabb szervezet ütötte fel a fejét Amerikában. Abel ismét álnéven 200 000 ember aláírását szerezte meg, akik mind egyetértettek vele abban, hogy a szoptatás bizarr, vérfertőző módja a csecsemő táplálásának, és igazából be kéne tiltani, hiszen egy életre tönkreteszi a gyerek pszichéjét, és egyébként is sérti annak jogait. Igen, Abelt ismét annyira komolyan vették, hogy két éven át szerepelt hírműsorokban, nyilvános vitákban.
Fizessenek magasabb adót a túlsúlyosak!
Még 82 évesen is elképesztő magasságokba emelkedett álhíreivel. 2006-ban jelent meg Irwin Leba, aki azt hangoztatta, hogy minden amerikai ember adózzon a saját tömegének megfelelően fontonként öt dollárt. Leba kifejtette, ez milyen jó hatással lenne az egészségügyre, hiszen jóval kevesebb túlsúlyos ember élne az országban. Az esetet címlapsztoriként hozta le az Esquire magazin, az ötlet szárnyra kelt, weboldalt hoztak létre, tudományos számításokban elemezték a tervet, és ez így ment, amíg rá nem jöttek, hogy Abel áll az egész mögött.
Még a halálból is tréfát űzött
Minden idők legmorbidabb húzásaként 1980-ban megrendezte a saját halálát. 1979-ben szó esett arról, hogy életéről filmet forgatnak (ez végül csak 2004-ben valósult meg, az Abel Raises Cain című filmet Abel lánya készítette, és díjat nyert vele a 2005-ös Slamdance Filmfesztiválon). Abel épp a Universal Pictures stúdiójából tartott kifelé, amikor meghallotta, hogy két férfi róla beszélget. Az ügyvédek a film jogairól tárgyalva említették meg, hogy ha megvárják, míg Abel meghal, a jogokat fillérekért megszerzik. Több sem kellett a felbosszantott tréfamesternek.
Síelés közben olyan súlyos balesetet szenvedett, hogy hiába küzdöttek a kórházban az életéért, már nem tudták megmenteni. Búcsúszertartást tartottak a templomban, majd eltemették. A hírt eleinte senki sem hitte el, ám a sípályától kezdve a temetkezési vállalkozóig minden egyes ponton visszaigazolták, hogy Abel valóban elhunyt. Ekkor megjelent a halálhíre, és elkezdődött a gyász időszaka. Két nap múlva Abel pénzt szeretett volna felvenni a bankjától, de nem tudott, mert a halála miatt zárolták a számláját. Távoli rokonai már az örökség ügyét tárgyalták, amikor Abel varázslatosan újraéledve megjelent egy sajtótájékoztatón, majd közölte, hogy „a halálomról szóló hírek némiképp túlzóak”. Mint kiderült, az ő beépített emberei vették fel a telefonokat, amikor az újságírók leellenőrizték a halálhírét, és az egész tréfa nagyon jó reklámot jelentett annak a könyvnek is, amit Abel éppen írt. Talán mondanunk sem kell, az újságírók nagyon dühösen nézték az élő, egészséges Abelt – a humorista szerint meg tudták volna ölni a szemükkel.
Végül 2018 szeptemberében nem ők végeztek vele, hanem a rák és a szívproblémák. Alan Abel 94 éves korában tényleg meghalt – de addig folyamatosan nevetett.
