Ady Endre költészete a mai napig megosztja az embereket. Van, aki a 20. század zsenijét, más a legszebb magyar szerelmes versek íróját, valaki pedig inkább a csak a züllött bohémet látja benne. Az viszont kétségtelen, hogy írásainak meghatározó szerepük volt a kor irodalmának formálásában. Verseinek múzsái is megosztó személyiségek. Brüll Adélra tekinthetünk Ady legihletőbb szerelmeként vagy a kegyetlen kedvesként, ahogyan Boncza Berta is lehet a költő utolsó éveinek menedéke vagy halhatatlanságra vágyó, vidéki kislány. Mind a Léda-, mind a Csinszka-versek olyan kapcsolatokról árulkodnak, amelyek az igaz szerelem megtestesülései. De vajon milyenek voltak ezek a viszonyok a valóságban, és melyik múzsa hogyan hatott Ady életére és pályájára?
Diósyné Brüll Adél és Párizs
Azon a szeptember 6-ai napon, amikor Ady először találkozott Lédával, az asszony már öt éve Diósy Ödön felesége volt. Ugyan a házasság nem szerelemből, hanem érdekből köttetett, közös életük megértésben telt; amikor megismerkedtek a ígéretes nagyváradi újságíró verseivel, mindketten egyetértettek abban, hogy egy ilyen tehetségnek kár lenne Váradon sínylődnie. Péter I. Zoltán Ady és Léda – Egy szerelem története című könyvében felidézi a legendát, amelyben Adél először egy tengerparti erkélyen olvasta Ady Fantom című versét, és azonnal meglátta benne a nagy karrierre hivatott költőt.
Találkozásukban a véletlen és a nő költő iránti érdeklődése is szerepet kapott. Nagyváradi hazalátogatása során Adél barátnőjével és férjével egy estét a Royalban töltött. Megkérte a nőt, hogy hívjon nekik szórakoztató társaságot. Fehér Dezsőné úgy emlékszik vissza vallomásaiban, hogy először Halász Lajost invitálta meg az asztalukhoz, akit akkoriban gyengéd szálak fűztek Brüll Adélhoz, ezért amint meglátta, hogy Diósy is velük van, sarkon fordult. Másodjára a Nagyváradi Napló szerkesztőségébe telefonált be Adyért, aki helyett Biró Lajos és Gireaud Árpád érkezett.
A költő azt üzente velük, hogy ha szeretnék őt megismerni, csak az ő törzshelyén, az Emkében hajlandó a bemutatkozásra. Adél nem rettent meg a kevéssé barátságos invitálástól. Kiment a Royal előtt tipródó Adyhoz, és megkérte, hogy a formaság kedvéért tegye tiszteletét az asztaluknál, utána hajlandóak mind átmenni vele együtt az Emkébe. Így is történt, a költő és az asszony pedig átbeszélgették az egész estét, Ady még akkor és ott beleszeretett az ő Lédájába. „Bizonyos, hogy Ady ilyenfajta nővel még nem találkozott, hiszen ő valóban elkerülte az úgynevezett úrinőket” – írja Fehér Dezsőné.
Ady akkoriban a Nagyváradi Napló munkatársaiként dolgozott, de már ő is érezte, hogy kinőtte Nagyváradot. Lédához szóló első verse, A könnyek asszonya találkozásuk után néhány nappal jelent meg a lapban, és bár a nőt még más férfiak is látogatták, Ady nem tágított – amikor csak tehette, utána utazott Budapestre. Adél pedig tudta, hogy a költőben igazi kincsre talált.
„Egy hónapig voltam talán Pesten, hová ő gyakran, de rövid időre fellátogatott. Némelykor későn este érkezett és az éjjeli vonattal visszautazott. Akkor ígérte meg nekem, hogy írni fog, kiszabadítja magát Nagyváradról és jön Parisba. Csináljon belőlem valamit, amit maga akar, mondta. Akarom [...] maga legyen Magyarország első költője, mondtam én mindég, mire ő szégyenlősen lehajtotta a fejét. Hogy beszélhet így, mondta mindég. Majd meglátja, hogy így lesz” – írja visszaemlékezéseiben.
1904 januárjában Ady Párizsba érkezett, és Lédáék házában, a Rue de Lévis 19. alatt vett ki szobát. Sok időt töltött a házaspárral, felfedezte a várost, múzeumba, színházba, kiállításokra járt, megismerkedett a francia költészettel, közben pedig írt és több hazai lapnak is tudósított. Kinyílt előtte egy új világ. 1909-es önéletrajzában így emlékszik a Lédának köszönhető lehetőségre: „Újságot csináltam, vezércikket írtam, s nyilván elpusztulok, vagy nagyon okos életbe kezdek, ha nem jön el értem valaki. Asszony volt, egy hozzá jutott versem küldte, megfogta a kezem, s meg sem állt velem Párizsig. Ekkor rám erőltette az ő akaratát s magtalan hiúságát, hogy bennem hajtson ki, hol tud.”
A Diósy házaspár nem csak karrierje kiteljesedésében segítette. 1904 áprilisában Adynál jelentkeztek a vérbaj tünetei. Diósy Ödön volt az, aki orvost kerített a költőnek, és naponta kísérte el vizsgálatokra és kezelésekre.
Léda, a múzsa
Ady és Léda kapcsolata már a kezdetétől viharos volt. Ugyan Párizsban sok időt tölthettek együtt, sőt a Riviérára is kettesben látogattak el, többször el kellett szakadniuk egymástól. 1905 januárjában Ady Diósy barátságának és Adél szerelmének a birtokában tért vissza Budapestre. Szenvedélyes és vágyakozó leveleket írt Lédának, aki sokszor nem is válaszolt ezekre. Többször visszatért Párizsba, Érmindszenten pedig szerelmét még édesanyjának is bemutatta. Az otthon töltött idő azonban mindkettejük életét megnehezítette, Nagyváradon már nyílt titoknak számított, hogy Adél férjét a költővel csalja meg, Diósyt kikezdték a róla szóló pletykák, és egyre nehezebben tűrte a szeretők kapcsolatát. Eközben Ady karrierje felfelé ívelt, az Új versek című kötettel a magyar irodalom középpontjába került, 1908. január 1-jén pedig vele együtt indult a Nyugat.
Elbocsátó, szép üzenet
Adéllal való kapcsolatának egyik legnehezebb időszaka a nő gyermekének elvesztése bizonyult, akit Ady a magáénak vallott, amit azzal bizonyított, hogy a halva született kislány kezén hozzá hasonlóan hat ujja volt. Szerelmük vergődése ebben az időben már érezhető a Léda-verseken is. Adél hiába szerette volna magához láncolni a férfit, Ady hűtlen volt hozzá.
„Amit te, édes, drágám ebben [a levélben] írsz, azt én már régen megmondtam neked, mert megértettem s átláttam a helyzetet, mi már egymás nélkül megélni nem tudunk. De még ennél is rosszabbnak és elviselhetetlenebbnek tartom az örökös összejövés[einket] és elválásainkat. Elválni tőled nekem egy halál, és ha visszatérsz hozzám, bizalmatlan vagyok, mert nem tudom, ugyanazt a lényt kaptam-e vissza, kit elhagytam” – jellemzi viszonyukat Léda egy Adynak szóló levelében 1911. december 1-jén. Az Elbocsátó, szép üzenet 1912 májusában jelent meg a Nyugatban, ezzel véget ért kilenc évig tartó kapcsolatuk. Egy évvel később Adél még levélben kérte Adyt, hogy találkozzanak, de a férfi nem válaszolt.
Na de ki az a Csinszka?
Ady életének meghatározó asszonyai mindig előbb találtak rá, mint hogy egyáltalán ismerte volna őket. Ezért is érdemes egy kicsit elmélyednünk Boncza Berta ifjúságában, mielőtt belemegyünk a költővel való kapcsolatába. Berta tizenhat évesen került egy svájci nevelőintézetbe, ahol csak akkor találtak rá az egyhangú hétköznapokban a kalandok, ha ő kereste őket. Robotos Imre Az igazi Csinszka című könyvében mesél arról, hogy egy fiatal lány hogyan lehet saját sorsának kovácsa, és hogyan élheti át a regényekben olvasott szerelmi kalandokat a világtól elzárva.
1910-ben Berta levelei segítségével próbálta meghódítani az éppen szintén Svájcban tanuló Tabéry Géza írót. Már ekkor szeretett volna részese lenni valamiként a magyar irodalomnak, amiért úgy rajongott. Nem kellett csalódnia, Tabéry megírta hozzá A csucsai kastély kisasszonya című könyvet. A férfivel az irodalomról is véleményt váltott. „Szeretem Adynak histerikus, beteg egyéniségét. A versei néha túlzottak, sőt korcsak, talán maga sem tudja amit ír, de vannak erős, hatalmas, új érzései, pár sorban sok, sok gondolat, és ezek csak egy megértést, egy elismerést váltanak ki belőlünk. Adyból az idő kell nagy írót csináljon” – írta egy levelében 1910. december 14-én. Berta érezte, hogy Ady valami újat mond, de nem került versei hatása alá. Így ír az első versélményéről:
„Az első versnél nem jutottam tovább. Olyan erős hatással volt rám a vers, hogy írnom kellett a költőnek.”
Azonban először csak akkor ragadott tollat, hogy megszólítsa a nagy költőt, miután felajánlotta, Tabéry szeretője lesz, de a férfi kikosarazta. Azzal próbált Adyra hatni, hogy közös felmenőik vannak. Jó ideig nem kapott választ, ezért úgy döntött, hogy tovább próbálkozik Tabérynél.
A nagy, de kiábrándító találkozás
Aztán 1911 decemberében mégis megérkezett Ady válasza: „Kedves, tizenhat éves, boldog kisasszony. Nagyon köszönöm, hogy Maga, kislyány, ott Svájcban reám gondolt.” A férfi ekkor még utolsó, elkeseredett csatáit vívta Lédával, nem gondolt még arra, hogy Berta többet jelenthet neki egy távoli rokonnál. A lány ezt érzete a levélből, mégis – talán csak azért, hogy bosszantsa – megkérdezte Tabéryt, mit szólna, ha Ady felesége lenne.
Berta tovább kérlelte a költőt, hogy látogassa meg Csucsán. „Sokat gondoltam magára, Endre és kezdek kutyahűséggel ragaszkodni a gondolathoz, hogy én akkor is maga mellett maradok, ha maga nagyon öreg és elfelejtett lesz is. De nem lesz az, mert én nem akarom, hogy az legyen” – írta. Időközben mindkettejüket megérintette egy új szerelem szele. Ady 1913 őszén megismerkedett az özvegy Dénes Zsófiával, akit el is jegyzett, de házasságra végül nem került sor. Bertának pedig Lám Béla udvarolt 1914-ben, akit a lány a Tabéryhez is címzett levelekhez hasonló vallomásokkal halmozott el. 1914. április 23-án Ady végül ellátogatott Csucsára. Berta így emlékezik vissza a pillanatra:
„Örömöm volt, mert végre mégis teljesült vágyam. A szomorúság pedig megmaradt, mert én, aki addig soha kimulatott férfit még nem láttam, az egész váradi mulatozás természetes következményeit –hátgerincsorvadásra magyaráztam. Ady beteg, és én Adyt úgy fogom szeretni, ahogy egy szentet illik.”
A tizenkilenc éves lány nem egészen azt kapta, amire számított. Adyt versei alapján alkotta meg képzeletében, és ez az alak szöges ellentéte volt annak a fáradt és beteg öregembernek, aki meglátogatta őt. Még mindig nem érezhette, hogy a találkozással bebiztosította jövőjét, ezért Lám Bélának továbbra is biztató leveleket küldött, amik meghozták a gyümölcsüket, ugyanis a férfi eljegyezte.
Ebbe a látszólagos idillbe toppant be Ady. Berta azonnal megfeledkezett vőlegényének tett ígéretéről, és amikor a költő is feltette neki a kérdést, másik udvarlójáról megfeledkezve igent mondott a lánykérésre. Édesapja, Boncza Miklós tiltakozása ellenére 1915. március 27-én összeházasodtak.
„Ady Endréné”
A különleges és nagyvilági Léda iránt érzett szerelem után joggal vetődik fel a kérdés: vajon mit látott Csinszkában Ady? A költő életét ekkor már beárnyékolta betegsége és a háború közelsége, utolsó éveiben a megnyugvást kereste, Csinszka pedig különbözött minden nőtől, akit addig megismert. Szerb Antal a hozzá írt verseket meghittnek, bensőségesnek és az „északifényes boldogságtól áradóknak” nevezte, kapcsolatuk korántsem volt olyan idilli, mint ahogyan a róla szóló írások ábrázolják. Mindketten hamar rájöttek, hogy mást vártak a házasságtól. Tabéry Géza így emlékszik vissza az Ady házaspárnál tett látogatására:
„Hathetes házasok se voltak Adyék, amikor 1915 tavaszán felkerestem őket csucsai otthonukban. Kedvesek voltak mind a ketten... Három nap alatt, amit náluk töltöttem, egyetlenszer esett szó a házasságukról. Négyszemközt kérdeztem Bertukát: – Boldog vagy?
A villámgyors válasz, a maga éles megfogalmazásában inkább kiábrándult volt, mint kiábrándító: –Nappal, igen...”
A kapcsolatuk Adyt sem tette boldoggá. A Csucsán töltött négy évet börtönként élte meg, és miközben Csinszka az apja örökségét költötte, ő depresszióban szenvedett és a válást fontolgatta. Franyó Zoltán, Adyék közeli barátja így emlékezik vissza Berta vallomására:
„Szeretnék még valami keveset megmenteni a pusztuló illúzióimból – gyónta a magányos szeptemberi éjszakában. Már nem is szeretője, csak legalább pajtása, barátja szeretnék lenni Bandinak, akinek nem csak oly csúf pillanataiban kell mellette lennem, amikor ittasan és méltatlanul egészen lent van, a legszennyesebb mélységekben. Odaadó hűséges, alázatos ápolónője is volnék – de más is. Különb, értékesebb lelki társa is.
De nem lehet... nem lehet... Késő! Itt állok a kezdet kezdetén és máris kiábrándultam. Nincsenek már illúzióim...
Bent a szobában mély, boros mámorából hirtelen felriad Ady, beparancsolja Csinszkát, s rekedt hangon utasítást ad neki, azután fogcsikorgató támadásba megy át: Eredj mellőlem, utállak! Ne feküdj rá az életemre, menj el, el kell szabadulnom tőled!”
Ady halála után Berta Babits Mihállyal is közelebbi viszonyba került, de egy évvel később a festőművész, Márffy Ödön felsége lett. Ugyan a költő egyik meghatározó kapcsolata sem volt zökkenőmentes, míg Csinszka szerelem nélkül ment feleségül a már befutott férfihoz, akit ismeretlenül idealizált, Léda volt az, aki Adyban már akkor meglátta a tehetséget, amikor még előtte álltak a nagy sikerek. Adél bátorította és támogatta karrierjében, Párizs varázsával együtt pedig írásra ihlette.
