Munka közben édes a pihenés: így csinálják szerte a világban

Van úgy, hogy nem megy a munka. Ilyenkor próbálkozhatunk tovább, de lazíthatunk is pár percet. Sok országban nem bűn egy kicsit kikapcsolni munkaidőben.

A tevékeny munka nálam megközelítőleg délután két óráig működik, ilyenkor az agyam – fittyet hányva arra, hogy még bőven tart a nap – megmakacsolja magát. Megpróbálom zöld teával vagy csokival visszahozni magamat az életbe, miközben makacsul ülök a gép előtt, és hiszem, hogy pihenés nélkül is tudom folytatni. Pedig lehet, hogy néhány perc semmittevés, esetleg szunyókálás lendítene az ihletemen. Svédországban a dolgozók ilyenkor kivándorolnak a konyhába, eszmét cserélnek és isznak egy bögre kávét, Spanyolországban pedig akár le is dőlnek egy rövid alvásra. A Culture Trip cikkéből megtudtuk, hogyan lazítanak a világ különböző országaiban.

Svédország: Fika

Szusszanj egyet munka közben

Fika – a magyar fülnek első hallásra talán kissé különösnek tűnik ez a szó, pedig remek elképzelést takar. A fika voltaképpen a svédek kávészünete, ami abban különbözik a miénktől, hogy nem addig tart, amíg lefő a kávé, és nem főbenjáró bűn, ha közben az alkalmazottak néhány szót váltanak egymással közben, sőt! A fika lényege, hogy a kollégák a munkájukat egy rövid időre hátrahagyva összegyűljenek és egy csésze forró ital és fikabröd, vagyis a kávészünethez dukáló sütemény mellett megbeszéljék a hétvége vagy a nap történéseit. Ez pedig nemcsak arra ad lehetőséget, hogy a dolgozók kapcsolatokat építhessenek és egy jó közösséget kovácsolhassanak a munkatársakból, hanem arra is, hogy kipihenhessék magukat, majd újult erővel folytathassák a munkát.

A svéd fika a kávéról, a süteményről és a baráti beszélgetésekről szól
A svéd fika a kávéról, a süteményről és a baráti beszélgetésekről szól

Olaszország: Riposo

Legyen élmény az étkezés

Olaszországot gyakran emlegetik a világ legegészségesebb országaként, ami nemcsak tápláló mediterrán étrendjüket, de az élethez való hozzáállásukat is takarja. Biztos vagyok benne, hogy ha már jártál valamelyik olasz városban, egyetlen kosztümös nőt vagy aktatáskás férfit sem láttál, aki kapkodva, félkeresztbe kapja be az ebédjét. Az olaszok a kikapcsolódásra szánt időben sokszor társasági életüket is bonyolítják. Ebédidőben, avagy a riposo néven ismert szokás idején több üzlet és múzeum egészen négy óráig zárva tart, hogy az alkalmazottak nyugodtan, akár otthon is kiélvezhessenek minden falatot.

Spanyolország: Siesta

Pihizz napközben

A siesta az egyik legismertebb spanyol szokás, amit mi, magyarok is átvettünk a nyelvhasználatunkba, ha magát a hagyományt teljes egészében nem is. Az eredete a földön dolgozó munkásokhoz köthető, akik a nap legmelegebb óráiban visszavonultak a perzselő napsütés elől. Ugyan az urbanizáció miatt egyre kevésbé tekintettek rá szükségszerűen ápolandó szokásként, ahogy nagyobb vállalatok sem látják áldásos hatásait a kétórásra nyúló ebédidőnek, több helyen büszkén őrzik a siesta jelenségét. Egy Valencia közeli Ador nevű településen például a dolgozóknak joguk van délután kettő és öt óra között kivenni a pihenőidejüket. Sőt, 2017-ben Madrid megnyitotta az első szieszta kávézóját. Valószínűleg ők is tisztában vannak azzal, hogy egy kis délutáni szunyókálás javíthatja a hangulatot és a teljesítményt.

Nagy-Britannia: Délutáni tea

Frissülj fel egy csésze teával és egy uborkás szendviccsel

A briteknél a délutáni tea hagyománya egészen a 19. századig nyúlik vissza, amikor egy éhes királyi hercegnő teát és más frissítőket tálaltatott fel magának még vacsora előtt. A szigetországban a tea az évszázadok folyamán olyan népszerűségre tett szert, hogy George Orwell 1946-ban egy teljes esszét is írt róla A Nice Cup of Tea, vagyis Egy csésze jó tea címen. Az angolok a mai napig négy órakor tesznek le mindent a kezükből, hogy némi keksz és uborkás szendvics mellett kortyoljanak el egy csészényi forró italt, miközben egymásra is jut egy kis idejük.

A britek délutáni teával, aprósüteményekkel és szendvicsekkel kapcsolnak ki
A britek délutáni teával, aprósüteményekkel és szendvicsekkel kapcsolnak ki

Ausztrália és Új-Zéland: Smoko

Jog a dohányzáshoz

Az Ausztráliában és Új-Zélandon elterjedt smoko eredete 1865-re nyúlik vissza, ami a reggeli munkaórák közé iktatott rövid szünet volt. Ausztráliában a smokót napi kétszer ejtették meg a földeken és a gyárakban dolgozók, ekkor általában megittak egy csésze teát, ettek egy keveset és dohányoztak. Ma már a smoko kizárólag a cigarettaszünetet takarja.

Japán: Inemuri

Aludj a munkahelyeden

A japán munkaetika luxusként tekint az kétórás ebédszünetre, ahogy a kávé és sütemény melletti trécselésre is. Japánban igen gyakori, hogy az emberek az íróasztalukon, az osztályteremben, a vasútállomáson, a parkokban vagy a bevásárlóközpontban szundikálnak. Erre a jelenségre a japánok az inemuri kifejést használják, amit néhány főnök kifejezetten ajánl az alkalmazottainak. Nem csoda, hiszen a kimerültség okozta halál is külön nevet – karosi – kapott az országban.

Argentína: Merienda

Uzsizz

Mivel Argentínában az emberek a vacsorához igen későn, csak este fél tíz körül ülnek le, ezért bevezettek egy öt órai étkezést a napjukba, a merinedát, ami leginkább a mi uzsonnánknak feleltethető meg. A gyerekek ilyenkor általában tejet isznak és édességet esznek, a felnőttek pedig gyógynövényteát kortyolgatnak, a tányérjukra pedig tostados, azaz pirítós és medialunas, vagyis töltött croissant kerül.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek