Ötévesen már hegedűn játszott, 14 évesen pedig a 100 Tagú Cigányzenekar tagja volt, ahol négy évvel később prímás lehetett. Úgy tűnik, nem sok ideje volt arra, hogy igazán gyerek legyen, kezdettől fogva szorosan kíséri életét a zene. Hogy élte meg ezt az időszakot?
Nem volt teher számomra, sem kényszer, hanem már gyerekkoromban is nagyon vágytam arra, hogy színpadon legyek és hegedülhessek. Éppen ezért megtettem mindent ennek érdekében, de tudtam, hogy nagyon sokat kell hozzá gyakorolni. Sokszor mielőtt iskolába mentem, előbb felkeltem, hogy a hegedű a kezemben legyen, és amikor hazamentem, az volt az első és utána csináltam bármi mást. A hegedű után elkezdtem zongorázni, harmonikázni, gitározni. Most éppen trombitálni tanulok.
Akkor nem volt olyan, hogy tiniként ki akart menni a többiekkel focizni, de…
…hát hogyne lett volna, természetesen. Mindenkinek volt olyan időszaka, hogy csinált volna legszívesebben valami mást, de én azt hiszem, hogy ezeken az időszakokon túl lehet lendülni. A gyakorlás pedig akkor jó, ha az ember teljes mértékben oda tudja magát adni.
Édesapja nagy szerepet játszott abban, hogy ezen az úton induljon el. Mikor jött el az a pont, hogy nem egy szülői elvárás volt, hanem saját szenvedély?
Én úgy emlékszem, hogy már ötéves korom előtt is akartam hegedülni, csak akkor még nem adták a kezembe a hangszert. Persze volt olyan időszak, amikor édesapám hajtott, hogy gyakorolni kell, foglalkozni kell vele. De amikor 8-9 éves voltam, láttam a Száztagú Cigányzenekart a tévében, ott ültem szinte megbabonázva és arra vágytam, hogy egy ilyen zenekarban játszhassak. Tudtam, hogy ehhez sokat kell foglalkozni a muzsikával, úgyhogy én nagy örömmel gyakoroltam.
Hogy indult a Budapest Bár, és miért pont a kávéházi cigányzene műfaja az, amit feltámasztott a zenekar?
2007-ben alakult a zenekar, mégpedig azzal a szándékkal, hogy újra életre hívjuk a kávéházi cigányzenét, ami a húszas, harmincas években élte fénykorát. Nagyon érdekelt, hogy hogyan lehet ebből egy kulturális különlegességet alkotni úgy, hogy akár a mai fiatalok számára is vonzó legyen. A célunk az volt, hogy ezeket a régi dalokat olyan zenészekkel hangszereljük és értelmezzük újra, akik még nem dolgoztak cigányzenekarral és olyan előadókkal, akik úgy tudják ezeket elénekelni, mintha maguk írták volna.
Mennyire volt megjósolható a Budapest Bár sikere?
Amikor elkezdtük, egyáltalán nem gondoltuk, hogy ez egy koncertező zenekar lesz, csupán egy olyan albumot szerettünk volna, ami a húszas, harmincas évek dalait tartalmazza, de újfajta megközelítésben. Aztán az első koncertünkre olyan nagy volt az érdeklődés, hogy rögtön két előadást kellett adnunk. Ez a népszerűség csak nőtt, és további koncerteket követelt a közönség. Így amikor beszéltem az énekesekkel és felvetettem ennek lehetőségét, akkor mindenki örömmel fogadta, és együtt kezdtünk agyalni azon, hogy hogyan is lehet ezt tovább csinálni. Nem gondoltam volna még akkor, hogy olyan előadókat, mint Lovasi András vagy Kiss Tibor, fel lehet kérni arra, hogy rendszeres résztvevői legyenek ennek a produkciónak. De még a mai napig is élvezik.
Pár éve a Budapest Bár is ír saját dalokat, ilyen az egyik leghíresebb dalunk, a Húszezer éjszakás kaland, amit Szűcs Krisztián készített nekünk. Így újjászületik a húszas és harmincas évek hangulata a mai kor atmoszférájával ötvözve, és a közönséget látva azt gondolom, erre nagyon nagy igény van. Ezek nagyon jó dalok, és ami fontos: több korosztály számára is szólnak. Amikor nem este lépünk fel, hanem korábbi időpontokban, akkor rengeteg gyereket is látunk, főleg a nyári koncertjeinken.
Mi várható a hétfői eseményen a MÜPA-ban? Készülnek-e valami meglepetéssel?
A Budapest Bár minden énekesével találkozhat a nagyközönség, és lesz egy csodálatos vendégművésznőnk, Udvaros Dorottya, akivel már többször dolgoztunk együtt, de olyan dalokat is fog énekelni, amiket velünk korábban nem. És ott lesz Tóth Vera is, aki idén került be a zenekarba.
Már többször is kifejezték: szeretnének külföldre terjeszkedni. Mennyire ismerik odakint a kávéházi cigányzenét?
Alapvetően a virtuóz, a temperamentumos cigányzenét ismerik jobban, a kávéházi dalok világát kevésbé, de több alkalommal jártunk már külföldön, és ahogy elkezdtünk muzsikálni, rögtön el tudtuk őket varázsolni. Nagyon szeretik ezt a fajta muzsikát, hisz' olyan különleges hangszerek vannak a zenekarban, mint például a cimbalom, ami igazi kuriózum számukra.
Vannak-e még éttermek, bárok Budapesten, ahol minőségi élőzenét játszanak?
Hál’ Istennek egyre több helyen, és vannak zenész kollégáim, akik ha elmennek valahova játszani, akkor kérik, hogy ilyen „budapestbárosan” játszanak. Azt gondolom, hogy a zenekarunk kicsit fellendítette ezt a fajta hagyományt, ami fontos, hiszen a múlt század elején több mint hatszáz kávéház működött Budapesten, és ennek majdnem a felében volt élőzene. Természetesen ehhez képest ma nagyon kevés hely van, ami rendelkezik minőségi élőzenével, de úgy érzem, hogy egyre több ilyen létezik.
