Én magam is meglepődtem azon, hogy melyik koncertet bírtam a legjobban. Élménybeszámoló.
Tizenegy éves lehettem, amikor a tornatanárunk arra kért minket, hogy vigyünk be az óráira olyan zenéket, amikre szívesen mozognánk. Míg én akkoriban óriási Spice Girls-lázban égtem, az egyik osztálytársam, aki a jó pár évvel idősebb bátyja zenei ízlésén nevelkedett, hozta a The Prodigy-kazettáit. Valószínűleg a többség még nem volt elég érett ehhez a műfajhoz, mert csak álltunk ott és vakartuk a fejünket, hogy mégis mi ez az ijesztő ricsaj.
Azóta eltelt néhány év, volt időm formálódni, de azt soha nem hittem volna, hogy egyszer szabad akaratomból The Prodigyre fogok tombolni. Ez volt számomra a csütörtöki nap csúcspontja, pedig nem Flinték miatt látogattam el a FEZEN-re.
Elsősorban Richie Kotzenre és a Mr. Bigre voltam kíváncsi, bár őket már volt alkalmam élőben látni - szerencsére sűrűn megfordulnak kis hazánkban -, így azt is kaptam, amit vártam. Persze minden fesztiválon érik az embert kellemes meglepetések, nekem ilyen volt az is, amikor belebotlottunk Majka és Curtis bulijába, és ezt a hangulatot tetézte aztán a The Prodigy sem hangerővel, sem színpadi energiával nem takarékoskodó koncertje, amihez a közönség is remekül alkalmazkodott. Egyébként a mai napig sokakban felmerül a kérdés, hogy xy zenekar mégis mit keres egy olyan fesztiválon, ami vérbeli rockereknek szól. Nos, aki ezen hőbörög, az járjon inkább csak Rockmaratonra, a FEZEN ugyanis soha nem volt színtiszta rock-metál fesztivál, és ezt a főszervező, Kovács Tóni is elmagyarázta a méltatlankodó rockereknek:
“Melyikőtök volt ott '97-ben a 2 „rock” nagyágyú koncertjén? Az egyik a Takáts Tomi volt, a másik a Kispál. Vérmetál mindkettő, igaz? A FEZEN mindenben 50/50. 50% rock/metal, 50% pop/alter. 50%-ban fehérvári – városi fesztivál és 50%-ban szól az ország többi részének és a határon-túliaknak. 50%-ban kicsit öreges és 50%-ban szól a fiatalabbaknak. Ez mindig is így volt... Tavaly az Offspring közönség kb. 80%-át láttam Scooter-en. Akkor azok mind cikik voltak? Ne máááár... Én pl. világéletemben rühelltem a Scootert, de mindent lehet arra a bulira mondani, csak azt nem, hogy rossz volt” - írta korábban a Facebookon.
Nos, régebben én is előítéletekkel felvértezve indultam meg fesztiválozni, de végül mindig pozitívan csalódtam. Soha nem voltam például egy nagy Linkin Park-rajongó, de amit pár éve, a Download Fesztiválon produkáltak a fiúk, azzal egyből belopták magukat a szívembe. (Kár, hogy ebből már nem lesz ismétlés.) Idő közben rájöttem, hogy egy csomó bandát csak úgy tudok igazán megkedvelni, ha legalább egyszer élőben is látom őket zenélni. Ez történt most is, és irtó klassz érzés volt azt látni, hogy ez a sokféle ember, sokféle ízléssel mennyire jól megfér egymás mellett.
A sokféleség miatt nyilván joggal merül fel az a kérdés is, hogy mégis hogyan kell táncolni a FEZEN-en. Szerinted?
Nekünk például tökre bevált az a taktika, hogy kényelmes tempóban átbattyogtunk egyik színpadtól a másikig, és már menet közben felvettük az adott területen csoportosuló tömeg ritmusát. A tömeg alatt egyébként nem heringpartit értek, ez a fesztivál ugyanis a lehető legoptimálisabb méretű az én komfortzónámnak.
Itt senki nem passzíroz szét senkit az önfeledt csápolás közben, nem kell fél órán át sorban állni egy sörért vagy egy pisiért, és minden egyes koncerthelyszín olyan könnyen elérhető távolságban van, hogy egy percig sem unatkozol, mert egyik pillanatban még boldogan headbangelő arcok társaságában mulatsz, a következőben Péterfy Bori iszik veled a saját koncertjén, aztán egy kis HCS-féle bemelegítő pogózás után belecsöppensz az elektropunk elvarázsolt világába. Összességében állati jó hangulat volt végig, biztos, hogy nem ez volt az utolsó FEZEN-es élményem. És az sem kizárt, hogy a holnapi edzést már a The Prodigy számaira fogom tolni.
