Nézd meg a világ 15 legszebb utcáját!

Instabarát a cseresznyevirágzás, a történelmi óváros és a színesre pingált házak is. Mutatjuk mit tud Párizs, Amszterdam és Bonn!

Nemrég azokat az európai városokat mutattuk be, melyeket várhatóan a turisták is felfedeznek a közeljövőben. Ezúttal az Architectural Digest listája alapján készítettünk egy összeállítást a világ legszebb utcáiról, amik lenyűgöző természeti adottságaik, építészetük vagy a lakók fantáziája miatt vívták ki maguknak az érdeklődők figyelmét. Azaz ami nekünk a budai Gül baba utca, az Bonnban a cseresznyevirágos sor, San Franciscóban a hajtűkanyarokkal nehezített rész, Párizsban pedig a Champs-Élysées.

Brugges óvárosa és csatornahálózata

A belga várost nemcsak az Erőszakik című film miatt szeretjük, hanem történelmi látnivalóiért is. Brugges városközpontja ugyanis a középkor óta alig változott, de érdekességeknek számítanak az óvárost körülvevő malmok maradványai, és a régi erődítmények is, melyek a csatornák mellett találhatóak. A város történelmi része 2000-ben került fel az UNESCO világörökségi listájára.

A velencei lagúna szigete, Burano

A közigazgatásilag Velencéhez tartozó 3000 fős kisváros leginkább harsányra festett épületei és csipkekészítése miatt nevezetes, nem véletlen, hogy gyakorlatilag minden második ház a turistákból próbál megélni. A Velencétől mintegy hét km-re fekvő Burano lakóinak a mai napig az önkormányzat szabja meg, hogy milyen színűre festhetik a házaikat.

Cseresznyefa sor Kiotóban

Turisztikai látványosságnak számít a japán város mintegy két kilométer hosszú, cseresznyefákkal szegélyezett sétánya, a Tetsugaku no michi, ami mellett egy hangulatos folyó és az UNESCO világörökségi listája által is jegyzett Ginkakudzsi, azaz az ‘Ezüstpavilon temploma' is található. Az útszakaszt áprilisban, cseresznyevirágzáskor ajánlott felkeresni.

A Shambles épületei Yorkban

Az angol város bájos, fagerendás történelmi negyedét a 14. században húzták fel és volt idő, mikor 25 hentesüzlet működött az utcában. Bár ez annak tudatában érthető, hogy a ma már elavultnak tartott ‘Shambles' kifejezés régen vágóhídat és hús piacot jelentett. Napjainkban inkább trendi éttermek, ajándékboltok, kávézók, könyvesboltok és pékségek vannak a macskaköves környéken.

A ‘Calleja de las Flores' utca Córdobában

Nem győznek lelkesedni a turista magazinok az andalúz város virágokkal díszített keskeny utcájáért, ami a régió egyik jellegzetessége, védjegye lett az elmúlt években. Az utca a zsidó negyed szomszédságában, nem messze a Córdobai nagymecsettől, a város történelmi központjában.

🌸🌼 #cordoba #callejadelasflores

Edgar Wong Shun Kai 👨🏻‍💻 (@edgarw6) által megosztott bejegyzés,

A La Boca negyed sétálóutcája, a Caminito

Az argentín főváros, Buenos Aires egyik legrégebbi negyedének első lakói bevándorló spanyolok és olaszok – főleg genovaiak – voltak, akik később a negyed kikötő raktáraiban dolgoztak. Házaikat is fémlemezekből építették fel, melyek többnyire azért lettek eltérő színűek, mert ugyanabból a színből sosem volt elegendő mennyiség. A környék a rossz közbiztonságról, a rikító épületekről, a tangóról és a Boca Juniors fociklubról hire manapság.

A világ legkanyargósabb utcája, a San Franciscó-i Lombard Street

Amerika egyik legszebb városának tartott San Francisco egyik leglátogatottabb helyszíne a Lombard Street, ami hajtűkanyarairól híres. A turisták imádják nézni, hogy hogyan gurulnak le az autók a 400 méter hosszú szakaszon, ami tele van 90 fokos, cikk-cakkos kanyarokkal. A nyolc kanyart azért építették be, hogy csökkentsék a meredek domb természetes emelkedését. Itt a sebességhatár 5-8 km/óra.

Chefchaouen misztikus kék utcái

Az északnyugat-marokkói, mór kisváros (30-40 km-re a Gibraltári szorostól) kékre festett utcáiról híres. Az 1471-ben épült “erőd” a portugálok délebbre való behatolását kívánta megállítani. Arra nincs pontos magyarázat,hogy miért festették kékre a házakat, de az évszázadok során sok zsidó telepedett itt le, akik magukkal hozták azt a hiedelmet, hogy a kék szín emlékezteti az embereket Isten erejére. Bár vannak, akik szerint csak a legyeket és a szúnyogokat próbálták távol tartani a színnel, míg mások szerint hűsítő hatása van a kánikulában. Különösen látványos az Al Hassan Onsar, a Rue Outiwi és a Rue Biin Souaki közötti lépcsős szakasz.

Jerez de la Frontera szőlőültvényes belvárosa

A dél-spanyolországi Andalúz város meszes talajáról, kiváló boráról ismert, itt terem például a híres sherry-borszőlő is. Történelmi belvárosa egészen speciális, ugyanis az épületek mentén szőlőültetvények szőlőlevei árnyékolják be a környező utcákat. A Wikipedia szerint a flamenco is innen származik, de híresek a lovardái is.

Bonn cseresznyefás utcája

Nem feltétlenül kell Japánig menned, ha cseresznyefa virágzást szeretnél látni, mivel a Kölnhöz közeli Bonnban is van egy utca, ahol tavasszal két-három hétig lehet gyönyörködni a virágzó cseresznyefák által létrehozott “mágikus alagútban”.

Lijiang óvárosa

Természetesen az 1000 éves múlttal rendelkező Lijiang óvárosát is jegyzi az UNESCO világörökségi listája. A kínai Yunnan tartományban található, 2400 méter magasan fekvő település mindmáig megőrizte kulturális sokszínűségét, bár több régi stílusú házat szállodának, kávézónak és bárnak alakítottak át. A történelem folyamán fontos kereskedelmi csomópont volt, gyakran megfordultak itt ló-és teakereskedők, akik délről-északra tartottak portékájukkal. Az óvárost átszelő Yuhe folyón mintegy 350 híd található, ezek nagyrésze több, mint 400-500 éves.

A Trónok harcából ismert fasor Észak-Írországban

A Bregagh road névre keresztelt 18.századi fasort a világ egyik legszebb fasoraként tartják számon. Az HBO Trónok harca című sikersorozatából ismert szakasz az Ír-sziget Angliához tartozó részén, az Antrim grófság területén, Ballymoneyban található. A fasort az Óriások útjától mintegy 18,5 km-re találjátok.

A párizsi Champs-Élysées

Az 1910 méter hosszú (a Concorde tértől a Diadalívig tart) sugárút a világ egyik leghíresebb, legelőkelőbb és legismertebb utcája, a gyönyörűen ápolt fákkal szegett 70 széles út gyakorlatilag a város tengelye. Sokat kell spórolni ahhoz, hogy valaki itt béreljen lakást, mivel egy 100 négyzetméteres ingatlan egyéves bérleti díja akár több, mint 1,5 millió dollár, körülbelül 376 millió forint is lehet.

A Brouwersgracht Amszterdamban

A központi vasútállomástól körülbelül egy kilométerre található Brouwersgracht talán a holland főváros egyik legszebb negyede. A csónakkal és biciklivel is könnyen bejárható város ezen részén az Amstel folyó partján álló hajókban, a holland történelmi házakban és a festői tájban is lehet gyönyörködni egyszerre.

A San Franciscó-i Steiner Street házsorai

A pasztellszínűre festett viktoriánus és Edward-stílusú házak nemcsak a turisták ezreit, de a filmeseket is vonzza. Az Alamo tér közelében található házsor 1993-ban feltűnt például a Mrs. Doubfire című filmben, a Milk-ben és a Bír-lak című sorozatban is.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek