Sörjóga, kávétonik, tévhitek: így piáltunk 2017-ben

Miért tartották egykor a kávét az ördög italának, tényleg tudna bárki otthon is iható sört kotyvasztani magának, és mitől lesz cefreszagú egy pálinka? Tíz érdekesség az italok világából.

Ami a piálást illeti, 2017-ben semmi okunk nem volt a panaszra. Szigorúan hivatali kötelességből kóstolunk idén kávétonikot, savanyú sört, pezsgőt, döbbenetesen barack ízű barackpálinkát és koktéloztunk a világ egyik legmenőbb hoteljének tetőteraszán is. Sőt volt olyan hülye, akit még a sörjógázásra is rá lehetett venni. Összegyűjtöttük tíz érdekességet, amit idén tudtunk meg miközben ezeket a cikkeket gyártottuk nektek.  

A kávét a XIV. században az ördög italának tartották 

Az ördög itala – így nevezték a kávét a XIV. századi Olaszországban, az egyház tagjai közül sokan ellenezték a fogyasztását. A legenda szerint VIII. Kelemen pápa egy csésze kávé elkortyolása után enyhült meg a kérdésben, és ezt mondta: Annyira ízletes ez az ital, hogy bűn lenne, ha csak hitetlenek ihatnák. Úgy győzhetjük le a Sátánt, ha áldásunkat adjuk rá, és valódi keresztény itallá tesszük.” A kávéfogyasztás ezután terjedt csak el. De azért még mindig van, ahol óvatosan kell kezelni a témát – pl. tudod, miért ne kérj mindenféle extrát egy olasz baristától, és azt, hogy egyáltalán minek találták fel a presszókávét? Kattints, kiderül. 

Van olyan kávé, ami 18 óra alatt készül el

Az ember csak kapkodja a fejét, hogy milyen látványos változások mentek végbe a kávékultúrában az elmúlt években, aminek hatására olyan újdonságok jelentek meg a klasszikus presszó és kotyogós kávé mellett a piacon, mint a kávégyümölcs tea vagy az organikus bambuszpohár, illetve már a gasztronómiában is felbukkant a koffein. A kávéforradalom szerencsésen elérte hazánkat is, ezért a Magyar Speciality Kávé Szövetség megrendezte az első Budapest Coffee Festivalt idén májusban. Itt kóstoltunk kávétonikot (a szezon favoritját), és olyan holland kávét is, ami egy 18 órán át tartó, hidegen csepegtetett eljárással készül, aminek köszönhetően a kávé nem oxidálódik és az illata sem párolog el. Képek és koffeines izgalmak erre

Bárki tudna otthon, a saját konyhájában iható sört főzni

"Az első Főzdefeszt idején kezdtünk olvasgatni róla, hogy mi is ez az egész, és valahol azt írták, hogy otthon is meg lehet csinálni. Nekiálltunk hát a saját konyhánkban sört főzni egy 20 literes fazékban. Amikor beledobtuk a komlót, úgy kifutott, hogy tíz liter szétfolyt a konyhámban. De ami megmaradt az első próbálkozásból, már az is egy teljesen iható volt. Ez akkora sikerélményt adott, hogy elkezdtünk kísérletezni újabb receptekkel" – mesélte Sajgó Álmos, akinek azóta már saját sörfőzdéje van Budapesten, a Fehér Nyúl. De ha bárki képes rá, akkor meg miért olyan drágák a kézműves sörök? És milyen sör lesz jövőre a divat? Sörfőző mestert, kocsmatulajdonost, séfet kérdeztem a kisüzemi sörökről, ha mélyebben érdekel a téma, ezt a cikket neked írtam idén.

Van olyan, hogy sörjóga – és ki is próbáltam

Egy este összepakoltam az edzőcuccomat... és elmentem a kocsmába. Nem (csak) piálni, hanem edzeni. Kipróbáltam a sörjógát. Ha most a sörjóga szóról hülye pózokban vedelő emberekre asszociáltál, nem vagy egyedül, én is azt gondoltam, valami ilyesmi vár rám. Aztán a nagykörúti Krak'n Town pincéjében kiderült, hogy távolabb nem is járhattam volna az igazságtól. De akkor milyen volt? Ilyen.

Tele vagyunk piás tévhitekkel

Cikinek érzed, amikor vendégek vannak nálad, és csak egyféle borospoharad van otthon? Elhiszed, hogy ha borra iszod a sört, a másnap jobban kicsinál, mintha fordítva csináltad volna? Úgy gondolod, a pálinkánál nincs jobb étvágygerjesztő? Mindegyiket rosszul teszed. Tóth Adrienn borszakértő segített összeszedni (és eloszlatni) a leggyakoribb tévhiteket. 

Már fröccsöt inni se szégyen

"Az elmúlt pár évben az változott meg leginkább, hogy őszinték lettek a borfogyasztók. Ki merik kérni azt, amit szeretnek, és nem pedig azt, ami a legdrágább, ellenben nem ízlik nekik. Régen nagyon sok ilyen vendég volt, ma elvétve akadunk bele ilyenbe. Talán emiatt főként a könnyű, gyümölcsös borokat kedvelik, valamint már fröccsöt inni se szégyen, ami szintén ezt a kategóriát erősíti" – mondta el nekünk Márton-napkor a Gellértben Dobosi Győző, a Dobosi Pincészet tulajdonosa.

És már pezsgőt sem csak ünnepekkor bontunk

Egy szép nyári napon ellátogattunk a Törley Háros utcai telepére, illetve az Anna utcában található látogatóközpontba, hogy megnézzük, hogyan is készülnek a termékeik, és elbeszélgessünk egy kicsit a pezsgőzés múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Beszámolónkat ide kattintva olvashatod.

Ha sztárépítész tervezi, egy borászat is lehet dögös

Amikor az ember bort kóstol, a poharában lévő ital mellett a környezet is fontos: rengeteget hozzá tud tenni az élményhez (és persze el is tud venni belőle). Ezért aztán manapság a legjobb borászatok már nemcsak egyszerű üzemek, hanem épületeik önmagukban is látványosságszámba mennek, és neves építészek jegyzik őket. Itthon jó példa erre a Kreinbacher pezsgőpincészet – nyár elején náluk jártam, és nagyon szerettem őket. További gyönyörűségek itt

Ha nem a gyümölcsöt érzed, hanem büdös, acetonos szagot, egyszerűen rosszul készítették el a pálinkát, amit épp iszol

Rengeteg helyen ittam már pálinkát a legnagyobb, legismertebb márkáktól az "apám főzte otthon, meglátod, ilyen jót még tuti nem kóstoltál" típusú kerítésszaggatókig bezárólag – de a katarzis mindig elmaradt. Hallottam legendákat, hogy valahol létezik olyan pálinka, amin nem a rettenetes cefreszagot lehet érezni, hanem tényleg a gyümölcsöt amiből készült, de egészen eddig nem találkoztam vele. Nem is voltam különösebben boldog, amikor meghívást kaptam Boldogkőváraljára, hogy találkozzak a Bestillo Pálinkaház tulajdonosaival, és kóstoljam meg a pálinkáikat. Már láttam is magam előtt, ahogyan kényszeredetten mosolygok, és próbálom kiérezni a nem létező gyümölcsös aromákat. Aztán töltöttek egy pohár gönci barackot, és basszus tényleg barackillata volt! Meg barackíze. Ennek örömére gyorsan ki is faggattam őket a legfontosabb pálinkaügyi tudnivalókról. Úgy tűnt, ha valaki, ők tudják a tutit. És tényleg.

És az is kiderült, hogy a világ egyik legmenőbb hoteljének tetőbárjában simán megfizethető a koktélozgatás

Eddig nem jutott eszedbe, hogy a bevett törzshelyed helyett egyszer felmehetnél a világ egyik legmenőbb hoteljének tetőbárjába? Öreg hiba. Merthogy Európa (és a világ) egyik legjobb szállodája, az Aria Hotel Budapest tetején található High Note Sky Bar pont remek kikapcsolódási lehetőség, ha vevő vagy egy kis újdonságra. Télire ugyanis a bárt pofás erdőnek rendezték be, elnevezték "Forest"-nek és a koktélokat, illetve a bár ételkínálatát is a dekorhoz igazították. Élménybeszámoló erre.

Oszd meg másokkal is!
Mustra