Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Két Oscar-díj, egy Arany Medve és még számos díj, közönségsiker – rég nem látott sikeres időszakon van túl a magyar filmes szakma – Bicsérdi Ádám összefoglalója.
„Beléptünk a fesztivál nagytermébe, én úgy éreztem magam, mint aki nem egy hatalmas cetbe, hanem egy oroszlán sötét torkába lépett be. (…) Megkezdődött a film. Tíz perc szenvedést írtam elő magamnak, ameddig a sötétben figyelem a százszor látott beállításokat. (…) Egy óra tíz perc múlva elhangzott az utolsó két mondat. Aztán csend. Az a bizonyos nehéz, súlyos csend. A teremben kigyulladnak a fények. A rövid végefőcím még megy, amikor kitör az elemi taps. És csak tapsolnak, felemelt kézzel, nekünk, a filmnek, az érzéseinknek. Jönnek előre, néhányan még mindig könnyes szemmel (…) Dübörög a taps, elképesztő érzés! Nem is tudom, miért, hiszen nem először történik velem, de ez itt, ez itt először történik”– ezek a sorok a Szerelem 1971-es cannes-i bemutatójáról számolnak be első kézből a rendezőtől, Makk Károlytól (Makk Károly: Szeretni kell, 2014, Kossuth Kiadó), de ezek a mondatok szinte egy az egyben érvényesek lehettek a Saul fia 2015-ös, az Ernelláék Farkaséknál 2016-os vagy a Testről és lélekről 2017-es világpremierjére is.
KULT 50 - A kultúra 50 arca
A cikk eredetileg a KULT50-ben jelent meg: ha szeretnél még több hasonló írást olvasni, online még megrendelheted a kiadványt! A KULT50-ben azt az ötven személyt mutatják be, akiket a szakmai zsűri (Stuber Andrea, Veiszer Alinda, Winkler Nóra, Fáy Miklós, László Ferenc, Réz András és Zipernovszky Kornél) kiválasztott, mert az elmúlt két évben igazán maradandót alkotott a saját területén.
A magazin másik felében pedig a gyerekkönyvpiactól, a nők érvényesülésén keresztül a magyar kultúra legizgalmasabb történéséig érdekes cikkekben járják körül a szerzők, mi itt és most a magyar kultúra.
A párhuzam azért is kézenfekvő, mert a magyar filmnek utoljára talán a Szerelemmel köszöntött be annyira sikeres, évekig tartó, Oscar-szobrokkal tarkított diadalmenete, mint ami most kirajzolódni látszik. Ha csak a puszta tényeket vesszük, egyáltalán nem túlzás az elmúlt éveket sikerkorszaknak nevezni. 2015 óta magyar film hozta el Cannes-ból a zsűri nagydíját, a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Golden Globe-ot és Oscart (Saul fia), Karlovy Varyból a Kristályglóbuszt (Ernelláék Farkaséknál), hogy aztán a sor 2017 februárjában érjen a csúcspontra. Pár hét különbséggel nyert Arany Medvét Berlinben a Testről és lélekről és lett Oscar-díjas a Mindenki az élőszereplős rövidfilmek mezőnyében. Beköszöntött tehát a magyar film aranykorszaka? Az Andy Vajna-féle Filmalap már nem is tud hibázni? A kép ennél azért jóval árnyaltabb.
Egy szerencsétlen alapállás is kellett az áttöréshez
„Nincs titok abban, hogy az elmúlt két évben sorra hozták el a fontos fesztiválokról a rangos díjakat a magyar filmek. Most látszik az eredménye annak a kettős célnak, amit a Filmalap indulásakor kitűztünk magunk elé: egyrészt készüljenek magas művészi értékkel bíró filmek, amelyek bejárják a világ fontos fesztiváljait, és jó hírét viszik a hazai kultúrának; másrészt legyenek olyan közönségfilmek is, amelyek visszacsábítják a magyar nézőket a mozikba, a 2010-es, több okra visszavezethető mélypont után” – kommentálta az elmúlt évek sikereit Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója.
Mondataiból is érződik, mennyit változott az indulásakor teljesen Andy Vajnával összekapcsolt szakmai szervezet megítélése a sikerek óta. A Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) csődje után az új pénzosztó szervezetté előlépő Filmalap megítélése kezdetben szélsőséges volt, sokan féltették a hollywoodi látásmódot képviselő Vajnától a magyar filmközeget. Ehhez képest berlini sikere után például Enyedi Ildikó úgy beszélt egy német rádiónak a szervezetről, mint az egyetlen, Magyarországon még viszonylag független kulturális műhelyről, ahol nem kell megfelelni semmilyen felső akaratnak az állami támogatásért.
A fesztiválszereplések persze 2015 előtt sem voltak ritkák, Cannes-ba eljutott a Fehér Isten, Karlovy Varyba A nagy füzet, a Szabadesés, A szerdai gyerek, sőt az MMKA-korszakban Fliegauf Bence és Tarr Béla filmjei a Berlinaléról hoztak el díjakat (A londoni férfi 2011-ben, a Csak a szél 2012-ben). De a Saul fiával beköszöntő áttöréshez egy szerencsétlen, más országok filmes közegében ritka helyzet is hozzájárult – az MMKA megszűnése és a Filmalap felállása közti 3 évben szinte leállt a magyar filmgyártás. Hajdu Szabolcs, az Ernelláékkal Karlovy Varyban a legjobb film és a legjobb férfi főszereplő díját bezsebelő alkotó szerint fontos tisztázni, hogy a most ünnepelt filmek alkotói már hat éve is „a startvonalon voltak, sőt a most díjazott filmek egy része már előkészítés alatt állt, már megvolt a forgatókönyvük ” (Index, 2017).
A minőségi művészfilmek tehát nem a semmiből jöttek, inkább arról van szó, hogy beérett a középgeneráció, mellettük pedig feltűntek fiatalabb hangok (Nemes Jeles vagy Deák Kristóf), és hosszú idő után lehetőséget kaptak idősebb rendezők, többek között Enyedi, Gothár, Szász. Így most a hazai játékfilmekben három generáció szemlélete is érvényesül, ez okozza a felpezsdülést. Hajdu véleménye azért is megfontolandó a jelenlegi magyar filmgyártásról, mert készített itthon rosszul fogadott filmet a Filmalap-rendszerben (Délibáb) és a fő pénzosztó szervezetet megkerülve is. Utóbbival, az Ernelláékkal zajos sikert aratott, ami Karlovy Varyban indult, majd a különleges forgalmazási formában, a premier előtti lakásvetítésekben csúcsosodott ki.
„Az alkotók hozzáállása változott, megértették, hogy a forgatókönyv-fejlesztés során a Filmalap nem kívülről akar valamit ráerőltetni az adott filmre, hanem javaslatokkal él, szakmai segítséget nyújt, hiszen a célunk közös: minél jobb alkotás szülessen majd a forgatás és a vágás után. Van, aki nem érzi jól magát ebben a rendszerben, de látszik, hogy számukra is létezik másik út” – jellemzi a szkepszist felváltó hangulatot a szakmán belül Havas Ágnes, utalva ezzel például Hajdu filmjének sikerére.
Álló taps, áradó szeretet – így még a nézőket is sikerült moziba csábítani
A fentiek tekintetében jelzésértékű, hogy 2016 és 2017 – eddigi – legnagyobb sikereit különböző generációkból érkező rendezők művei érték el. Deák Kristóf még nagyjátékfilm nélküli, harmincas éveiben járó alkotó, Nemes Jeles első egész estés mozijával 38 évesen robbant be, Hajdu sokadik filmjével a negyvenen túli, legendás „Simó-osztályt” képviseli; Enyedi pedig majdnem két évtizedes távollét után, hatvanon túl jutott vissza újra a filmes elitbe.
Amennyire különböző pályát jártak be, és amennyire különbözik filmes stílusuk egymástól, annyira hasonlít filmjeik fogadtatása már az első vetítésektől fogva. A Saul fia előtt Nemes Jeles és alkotótársai szinte ismeretlennek számítottak, a fenti Makk-idézethez hasonló fogadtatás és az ajnározó kritikák azonban a világhírig repítették a rendezőt. A formabontó és szépelgés nélküli holokausztábrázolása miatt ünnepelt filmnek sokan még az Arany Pálmát is odaadták volna, később azonban a tengerentúli fogadtatás tette szinte papírformává a magyar film sikerét a Golden Globe- és az Oscar-gálán. Előbbi azért is nagy fegyvertény, mert a Hollywoodban élő nemzetközi kritikusok díját (ahogy arra a díjat Nemes Jeles kezébe adó Helen Mirren is emlékeztetett) azelőtt még sohasem nyerte magyar alkotás. Ráadásul a Saul fia a Filmalap kettős célját egyszerre teljesítette: a filmes szakma legfontosabb elismerései mellett művészfilmhez képest kiugróan jónak számító, 270 ezres nézőszámot produkált a hazai mozikban.
A folyamatos médiajelenlét, a külföldi visszhang szintén éreztette hatását az Ernelláék Farkaséknál esetében. Kelet-Európa egyetlen A kategóriás fesztiválján állva tapsolták a Hajdu Szabolcs saját színházi darabja alapján készült gerillamozit, amelyben felesége, Török-Illyés Orsolya és két gyermeke, Lujza és Zsigmond is fontos szerepet játszik. A fojtogató mindennapokban még talán megmenthető emberi kapcsolatokról szóló, Hajduék lakásán játszódó dráma kis költségvetése ellenére is leginkább a szájhagyománynak köszönhetően maradhatott sokáig a mozik műsorán. A díjaktól hangos 2016 után a 2017-es év aztán nem is alakulhatott volna kedvezőbben: a Berlinálén tartott első vetítésen valami varázslatos történt, mert ahogy Havas Ágnes is fogalmazott, a világpremier után azonnal lehetett érezni a Testről és lélekről felé irányuló szeretetet a fesztiválon.
A zsűri elnöke, a kultfilmek sorát jegyző Paul Verhoeven is úgy fogalmazott, szerelembe estek ezzel a különös, csendes szerelmi történettel, amely már hosszú évek óta ott formálódott Enyedi fejében. A legfontosabb díjat, az Arany Medve mellett például a nemzetközi kritikusok (FIPRESCI) elismerését is elnyerő film itthon is azonnal megtalálta közönségét, 50 ezer felett jár jelenleg a hazai nézőszám, és már retrospektív vetítéseket is tartanak Enyedi korábbi mozijaiból. De 2017 egy mostohán kezelt műfajra is ráirányította a figyelmet. Deák Kristóf két iskolás lány barátságát bemutató, szívmelengető kisfilmje több, az Oscar-nevezést lehetővé tevő nemzetközi díj (Tokió, Chicago, Lille) után került a figyelem középpontjába az Oscar-jelöléssel.
A Saul fia sikere után már szinte a hazai közéletben is „természetesnek vett” Oscar-díj arra is jó lehet, hogy a feltörekvő tehetségeknek lehetőséget nyújtó műfaj, a kisfilm is megkaphassa a megérdemelt figyelmet és támogatást. Közben már bontogatja szárnyait a következő generáció, amely könnyen folytathatja a sikersorozatot a következő években. Kis Hajni Szép alakját diák-Oscarra jelölték; Bucsi Réka megbabonázó animációját, a LOVE-ot az amerikai RiverRun zsűrije díjazta, így nevezhetővé vált az Oscar-díjra; Szentpéteri Áron Láthatatlanul című vizsgafilmje pedig Cannes-ban mutatkozhat be májusban az egyetemi filmekre fókuszáló Cinéfondation szekcióban. Azon a fesztiválon, ahol újra erős lesz a magyar jelenlét, a Jupiter holdja, Mundruczó Kornél rendezése a versenyszekcióban, a felvidéki, Miskolcon tanuló Kristóf György Out című alkotása pedig az Un Certain Regard programjában szerepel.
Mellettük se menjünk el!
Igazságtalanok lennénk, ha csak a legrangosabb díjakat elnyerő filmeket emelnénk ki, hiszen néhány közönségfilm úgy hozott szép nézőszámokat, nyert fesztiváldíjakat, hogy ügyesen levetkőzte a magyar filmhez fűződő rossz sztereotípiákat. A szakma és a közönség is díjazta Till Attila kerekesszékes bérgyilkosokról szóló drámáját, a Tiszta szívvelt, amely 2017-ben is járja tovább a világ filmfesztiváljait, de jónak mondható, 40 ezer feletti nézőszámot hozott az igaz történet alapján készített Martfűi rém is.
A Filmalap-rendszeren kívül is sikerült az áttörés egy produkciónak, köszönhetően a Wellhello brand erős reklámerejének: a jó értelemben fiatalos és izzadságmentes szkeccsfilm, a #sohavégetnemérős azt mutatta meg, érdemes az állami támogatáson kívül más finanszírozási modellben is gondolkodni. De a Filmalap nagy dobása, a Kincsem is szépen teljesít a premierje óta. Kétszázezer feletti nézőszámával már biztosan az utóbbi tíz év legsikeresebb magyar mozija lesz Herendi Gábor történelmi kalandfilmje.
