- Hat órakor következik az eredményhirdetés, addig kell drukkolni.
- Idén Budapesten tartják a világ egyik legrangosabb szakácsversenyének európai döntőjét, ahol 20 ország verseng egymással.
- Magyarországot Széll Tamás képviseli a versenyben, segítője Szabó Kevin.
- A döntő alapanyagai a gímszarvas borjú, a kecsege és kaviárja.
- Szakkommentátorunk Varga István, aki szerzett érmet szakácsvilágbajnokságon és szakácsolimpián egyaránt, ő is segít majd, hogy semmiről ne maradjunk le.
← Vissza a közvetítéshez
-
a Bocuse világdöntők történetében alighanem az amerikai Gavin Kaysen volt 2007-ben, aki húsos táljának felrakása során döbbent rá, hogy az egyik mosogatófiú tévedésből megette két köretét is, amelyekről azt hitte, hogy visszaküldött tételek. Kaysen 14. lett.
A közvetítés további bejegyzései:
Új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
-
A szakma nagy része sokkos állapotban van, ez annyira meglepő volt. Arany konfetti esőben állja körül a tömeg Széllt, akihez esélytelen odajutni, úgyhogy most el is búcsúzunk, és iszunk valahol egy jó pohár bort
-
Ami akkora különbség, mintha a Forma-1-ben egy kört húzna rá mindenkire az első.
-
Nyilatkozta a Diványnak a csapat coacha Vomberg Frigyes. "Hát el tudod képzelni, hogy bárki ebben az országban gondolta volna, hogy ez lesz? Fogalmunk sem volt, hogy szerepeltek a többiek, semmit nem láttunk a boxból. " És, hogy mire vágyik? Egy jó kávéra
-
Amikor bemondták a harmadik svédeket és a második norvégokat, azt hitte vége a világnak. "Nem hittem el, amikor kimondták, hogy Hungary nem hittem el!" Azért megy még mosogatni, nem ússza meg ennyivel a bulit, reggel pedig újabb kötelezettségek várnak rá
-
Mindenesetre megkiséreljük
-
mert nem mindegy kik lesznek az ellenfelek. Tehát: Izland, Dánia, Finnország, Hollandia, Svájc, Belgium, Franciaország, és a 11. versenyző Észtország! Na meg az ezüst és bronzérmes csapat!
-
az az lenne, hogy ne egy kupát adjanak a csapatnak mindössze
-
mintha most tette volna le az egész éves terhét!
-
-
-
-
-
-
Az európai döntő harmadik helyezését kapja: A svéd csapat!
-
-
-
-
-
-
Most az előző évek nyerteseiről. Hát ezért jöttem én ide? (Nem)
-
bejött egy csapat civilruhás férfi, oldalukon fegyverrel.
-
visszajátsszák a legizgalmasabb pillanatoka
-
Szerintem minden teremben lévő ember nevét felolvasték, mert még mindig nem tartunk ott, hogy ki nyert.
-
és köszönetet mondnak a magyar miniszterelnöknek is.
-
-
zászlókat lengetve.
A magyar csapatNémeth Sz. Péter
-
ennyire izgatott tömegnek, a hangulat nehezen fokozható
-
Ezt mondjuk jobban szeretem, de a nyertesek nevét hallgatnám már inkább!
-
Nem lehetne, hogy Coldplay helyett a nyertesek nevét halljam végre?
-
2005-ben volt sláger. Azóta unom. A szurkolók sem őrültek meg tőle.