Nem a hűtője teszi tönkre a fagyasztott ételeket

Hányszor fordult már elő önnel is, hogy lefagyasztott valamilyen ételt, majd mikor el akarta fogyasztani, azt látta, hogy az egészet vastag, hószerű jegesedés borítja? Pedig ez nem feltétlen a hűtő hibája, és nem is egy napközbeni kisebb áramszünet okozta, sőt, még csak nem is az a gond, hogy melegen tette be a fagyasztóba. Sajnálatos módon, ez egy teljesen hétköznapi jelenség. 

Mivel védekezni nem nagyon tud ellene, ezért csak annyit tehet, hogy megérti miért történik mindez. Ebben segít a SciShow kisvideója, akik elmondják, mi is áll pontosan az egyébként teljesen hétköznapi jelenség hátterében.

A megoldás egyszerűen annyi, hogy amennyiben túl sokáig hagy ételeket a mélyhűtőben, azok kiszáradnak. Egy idő után a vízmolekulák szublimálnak a hűtője száraz levegőjében, ami egészen pontosan azt jelenti, hogy a fagyasztott kukorica, jégkrém, vagy maradék töltött káposztából távozó nedvesség vízgőzzé alakul, és úgy is fagy meg újra például a csomagoláson, vagy éppen a fagyasztó falán.

Ezen a dupla csomagolás vagy a légmentes valamennyit segít, ezekkel a technikákkal késleltethető a folyamat.

A jó hír az, hogy bár nem éppen gusztusos az ilyen étel, technikailag nem romlott, vagyis még megeheti, igaz felmelegítve már nem valószínű, hogy olyan lesz, mint frissen. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra