Egyre több helyről figyelmeztetnek a divatipar összeomlásának veszélyeire, amiért a legtöbben az olyan lelkiismeret-furdalás nélkül másoló márkákat hibáztatják, mint az Urban Outfitters vagy a Zara, pedig nemcsak a nagy sebességgel terjeszkedő fast fashion üzletek okolhatóak a károkért, hiszen New Yorktól Los Angelesen át egészen a Vatikánig kaphatóak a legnagyobb divatházak ikonikus táskáinak 10-20 dolláros hamisítványai.
A hamisításból befolyó bevételek évente 600 milliárd dollárral gazdagítják a fekete piacot, de az amerikai vásárlókat továbbra sem érdekli, hogy hova és kiknek adják valójában a pénzüket, ahogy a fast fashion üzleteket sem rótta meg eddig senki azért, mert nagynevű tervezőktől lopták el a kreációkat. A racked.com szerkesztősége arra kereste a választ, hogy a művészetekhez, a filmekhez vagy az irodalomhoz hasonlóan miért nem létezik a szellemi tulajdon védelme a divatiparban.
Az egyre aggasztóbb jelenségre reagált nemrég a New York-i Fashion Institute of Technology múzeum is, mely „Faking It” címre keresztelt kiállítás keretében mutatta be a divat és a hamisításokra specializálódott iparág alakulását napjainkig. Egy program keretében szakemberek bevonásával foglalkoztak azzal, hogy milyen megelőző intézkedéseket lehetne tenni annak érdekében, hogy a fogyasztók tudatosabban vásároljanak a jövőben.
A World Trademark Review jelentése szerint évente 600 milliárd dollárt kaszál a fekete piac. Ebben persze már benne vannak a hamisított gyógyszerek, az elektronikai és élvezeti cikkek is. A kamu árucikkek mintegy hét százalékát jelentik a globális kereskedelemnek, bevételük pedig közel kétszerese az illegális drogpiacénak.
Régen sem volt jobb
A népszerű tervezők munkáinak koppintása nem újkeletű, már több mint száz évvel ezelőtt is létezett. 1903-ban a brit tervező, Charles Frederick Worth volt az első olyan designer, aki saját nevével fémjelzett címkéket varrt a ruhákba, ezzel jelezve hitelességüket. A wikipedia.org szerint a 19. századi angol divattervező volt az Haute Couture megalkotója is. Célja az volt, hogy egyesítse a nagyobb és ismertebb divatházakat.
Madeleine Vionnet 1924-ben készítette el legendás „Little Horses” fantázianévre keresztelt ruháját, amit röviddel a piacra kerülése után a tervező engedélye nélkül műselyem változatban értékesítettek a piacon. Hasonlóképpen koppintották Christian Dior 1947-ben tervezett ikonikus „New Look” öltönyét és Coco Chanel tweed zakóit is. „A divatot ki kell engedni a kezünk közül. A szezonális művészetek levédésének már a gondolata is gyerekes. Képtelenség megvédeni azt, ami a születése pillanatában meghal” – mondta egyszer a hamisításokról Coco Chanel.
Manapság a hamisítók a kézitáskákra specializálódtak, főleg azért, mert a táskák váltak a leginkább elérhetőbb és felismerhetőbb luxuscikké a piacon. Nagy szerepet játszott ebben a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes években felkapott logómánia is. Ezen a véleményen van a FIT kurátor asszisztense, Ariele Elia is, aki szerint a logók megjelenésével minden megváltozott a divatházak életében. Mikor a Chanel, a Louis Vuitton, az MCM vagy a Fendi bevezette a logókat, az emberek azonnal rákaptak. Státuszszimbólumnak számított logós cuccokban járni, mert az egyet jelentett azzal, hogy tisztában vagyunk a legújabb divattrendekkel.
A terroristákat támogatja a hamisítványokkal
Az ENSZ jelentése szerint a 2008-2010 között lefoglalt a hamis áruk közel hetven százaléka Kínából származott, de India és Brazília és népszerű helynek számít a hamis árucikkek gyártásában. A legtöbb vásárló azért vesz hamis terméket, mert ettől úgy érzi, hogy követi a trendeket, de ugyanakkor ezzel a trükkel elkerüli, hogy egy vagyont szórjon el a kiszemelt árucikkre. Az Authentics Foundation vezérigazgatója, Valeria Salembier szerint azonban nem elég tisztában lenni azzal, hogy az így elköltött pénzünkkel valójában a gyermekmunkát és a hátborzongató gyári körülményeket támogatjuk, mivel ezáltal még a terrorizmust is szponzoráljuk.
Salembier korábban a New York-i rendőrség PR-osaként és a Harper's Bazaar munkatársaként dolgozott. A szakértő szerint a hamisításokból befolyt összeg közvetlenül a bűnöző szindikátusokhoz vándorol, azokhoz, akik olyan terrorista csoportokkal állnak kapcsolatban, mint az al-Kaida vagy a Hezbollah. Ezt az információt a világ legnagyobb nemzetközi rendőri szervezete, az Interpol is megerősítette.
„Megváltoztatná az emberek hozzáállását, ha tudnák, hogy mire megy el a hamis táskára kiadott 50 dollárjuk. A gyerekmunka számít az egyik legsúlyosabb bűncselekménynek a földön, és ha veszel egy hamisítványt, akkor ezzel ezt támogatod, továbbá egyetértesz a gyári munkakörülményekkel, a drogokkal és a terrorista tevékenységekkel is” – mondja Salembier.
A bűnüldözők persze folyamatosan próbálják megállítani a hamisított áruk piacra kerülését. Egy 1984-ben hozott törvény kimondta, hogy a hamis termékek értékesítése illegális, ami akár 5 millió dollár pénzbírságra és 20 év börtönre is büntethető. 2003-ban New York akkori polgármestere, Michael Bloomberg könyörtelenül lecsapott azokra a kereskedőkre, akiket azzal gyanúsítottak, hogy hamis termékeket gyártanak a lakásaikban, de azóta nem sok változás történt az ügyben. Míg Európában törvények szabályozzák ezeknek a termékeknek az értékesítését és gyártását, addig ma Amerikában nem büntetik ezt a fajta tevékenységet. Ahogy a vásárlókat sem büntetik meg a hamisítások támogatásáért.
Büntessük a vásárlót?
Salembier szerint a vásárlónak tisztában kellene lennie azzal, hogy ezek a hamis áruk illegálisak. Persze nem azt mondja, hogy bírságot kellene kivetni azokra, akik támogatják az ezt ipart, de szerinte ez sokat segítene abban, hogy megállítsák a hamis termékekre való keresletet. Hasonlóképpen gondolkodik a New York-i Margaret Chin is, mely azt javasolta, hogy a hamisítványok megvételét első számú vétségként kellene kezelni, azaz az elítélteknek 1000 dolláros (kb.284.090 forint) bírságot és akár egy éves börtönt kellene kiszabni. Chin kissé radikális javaslatát még az olyan országban sem üdvözölték, mint Olaszország, Anglia és Franciaország, ahol egyébként indítanak eljárásokat azon vásárlók ellen, akik hamis luxuscikkeket vásárolnak vagy birtokában vannak ilyen termékeknek. Azonban ha Chin javaslata mégis elfogadásra kerülne, akkor annak félő, hogy a turisták innák meg a levét.
„Az én hetvenéves anyám nem tud különbséget tenni egy Hermès sál és egy Henry sál között. hogyan tudná bizonyítani, hogy nem tudott róla?” – teszi fel a jogos kérdést Charles Hynes, a brooklyni kerületi ügyészségi iroda helyettes vezetője. A FIT kurátor asszisztense, Ariele Elia a FIT kiállítás szervezése alatt nemcsak a Canal Streeten bukkant hamis táskákra, de még az eBayen is talált ilyen kamu luxuscikkeket.
A fast fashion is betesz a luxusnak
A szakemberek azonban a fast fashion üzleteket is hibáztatják, mivel jelentős mértékben befolyásolják a sikeres, feltörekvő tehetségeket, elfojtják az aktív tervezők kreativitását, miközben újra és újra ellopják ötleteiket. Az olyan kiskereskedők, mint például a Zara, a H&M vagy a Forever21 legálisan koppintják le más divatházak munkáit, mivel nem tesznek kamucímkéket a termékekre, hanem a sajátjukként árulják azokat. A Forever 21 ténylegesen nem a Prada ruháit árulja, még akkor sem, a design sok esetben hasonlít. Ellentétben a művészeti és irodalmi munkákkal, a divattervezésre nincsenek szerzői jogi törvények, így hiába tiltakoznak egyes blogokon az ellen, hogy a Zara megint lekoppintott egy Balmain csizmát vagy a Nasty Gal újragondolta a Givenchy táskákat, ezeknek az ügyeknek továbbra sincsenek jogi következményei.
„Ez egy furcsa torzulás a törvénykezésben. A fast fashion három hónap alatt le tudja gyártani a két hetes designt. Ezért egyre nehezebb a tervezőknek és ez a gyakorlat joggal vet fel kérdéseket is divatiparral kapcsolatban: miért nem kapnak a tervezők több védelmet? Miért nem létezik a divatiparban a szellemi tulajdon védelme?” – mondja Susan Scafidi, aki a Fordham Egyetemen alapította meg a Fashion Law Institute-ot.
Két évvel ezelőtt Chuck Schumer szenátor támogatott egy törvényjavaslatot, ami a designerek védelméről szólt (Innovative Design Protection Act) és ami megvédené a márkákat az esetleges koppintásoktól. Ezt 2007 óta többször tálalták a kongresszus előtt, a törvényjavaslat célja korábban az volt, hogy a tervezői mintákat és formákat legalább három évre le lehessen védetni. A javaslat azonban nem ment át a kongresszuson, ahol az IDPA-ra hivatkozva utasították el a kérelmet.
„A kongresszus nem vette komolyan a divatipart, olyan területnek titulálta, ami nem igényel védelmet. Nem látják át a hamisítások következményeit és azt, hogy ez mennyire rosszat tesz az iparnak. Arról nem is beszélve, hogy ezzel mennyire megnehezítik a tervezők előrejutását. Ők nem úgy tekintenek erre, mint kézművességre vagy művészeti formára. Ők csak funkcionális alapon tekintenek az ügyre” – mondja Elia, aki a fast fashion márkákat ugyanannyira felelősnek tartja a kialakult helyzet miatt, mint a hamisítókat. „Szó szerint meglopják a tervezőket és ez az új generációs, feltörekvő tervezőkre is hatással van" – folytatja Elia.
Mivel az utóbbi időben egyre többen tüntetik fel rossz színben a fast fashion márkákat és azok gyárait, ezért előtérbe kerültek olyan fenntartható márkák is, mint a Reformation vagy az Everlane. Az itt megforduló tudatos fogyasztók körében például tabunak számítanak a hamisítványok. Az egyre nagyobb teret kapó ágazat leginkább azoknak a vásárlóknak csábító alternatíva, akik nem szándékoznak koppintásokat venni.
Keressen eredetit, támogasson helyi tervezőket!
A MarkMonitor éves jelentése pár héttel ezelőtt megállapította,hogy minden hatodik online vásárló hamis termékkel lett becsapva. És ebben semmi meglepő nincsen, hiszen a mai weboldalak és marketing taktikák már annyira fejlettek, hogy nagyon jól tudják, hogy hogyan kell félrevezetni a fogyasztókat. Salembiernek például tavaly nyáron sikerült vásárolnia egy hamis Converse cipőt egy webáruházban, ahol sikerült őt meggyőzni a cipő valódiságáról. Nem véletlenül nőttek meg az efféle eladások az online piacon, ami részben a kiváló programozóknak tudható be, akik duplikált márkafelületeket hoznak létre a hiteles megjelenés érdekében.
„Jelentősen megnőtt az alkudozók száma az online felületeken. A legtöbb vásárló olyan terméket keres, amit már ismer és törvényesen szeretne ahhoz hozzájutni. De azért kíváncsiak a legjobb ajánlatokra is, ami alapján döbbenetes, hogy mennyi oldalon árulnak hamisított cikkeket” – állítja a MarkMonitor. Egyes helyeken a termelés annyira kifinomult, hogy gyakorlatilag lehetetlen megmondani, hogy melyik terméket készítették kézzel és melyik származik egy kínai gyári munkástól. Ezeket a hamisítványokat hívják a szakértők „szuper hamisítványoknak”.
Az ügyvédek tisztában vannak vele, hogy a hamisításból élő ipar nem fog eltűnni egyhamar, ezért arra törekszenek, hogy használható törvényeket hozzanak, elfogadtassák a szerzői jogok védelmét a divatiparban és elítéltessék azokat, akik az út szélén árulják hamis luxuscikkeiket, ahogy azok vásárlóit is büntetnék. Egyre többen vannak azonban olyanok, akik tudatosan vásárolnak, a divat igazi szerelmesei már tisztában vannak azzal, hogy milyen negatív hatással vannak a hamisítványok a szeretett iparra.
„Az embereknek meg kell érteniük,hogy kárt tesznek a divatban. A fast fashion üzletekben vásárlók azt mondják, hogy azért vásárolnak ott, mert arra van pénzük. Pedig vannak olyan amerikai márkák és tervezők, akik megfizethető áron adják termékeiket. Még mindig jobb innen venni egy pólót, mint venni helyette öt másikat a H&M-ben. Köztudott, hogy a tervezői daraboknak jobb a minősége, arról nem beszélve, hogy egy legitim cégtől származnak" – mondja Elia.
