Teszt: egyen csokifagyit, ha már az idő pocsék

A medencézés, napozás és móka még várat magára, fagylaltot viszont az irodában is lehet enni. Így gondolták ezt a kollegák is, akik a teszt után nagykanállal estek neki a maradék fagylaltoknak, és fura nyögések közepette fogyasztották lelkesen a lepattanót. 

A kóstolón ezúttal kizárólag csokoládés jégkrémek szerepeltek, egy kivételével, ebbe egy kis brownie és karamell is került. Bár tésztát nem fedeztünk fel benne, azért kakukktojásnak számított, szóval nem is kapott helyezést. Mondjuk ha kapott volna, elég elkeserítő lett volna a többi terméknek.

Bár igyekeztünk a mezőnyt úgy összerakni, hogy ezúttal ne a legolcsóbbakat válogassuk össze, a fagylaltok között egy sem volt olyan fergeteges, amitől elájultunk volna, és csalódás volt az is, hogy a Carte d'Or még a dobogóig sem jutott el.

IMG 1255

A fagylaltokat nem tudományos alapon vizsgáltuk, azt kerestük, amelyik ár-érték arányban a legkedvezőbb.

A maximálisan elérhető pontszám 30 volt, enyhén kínos, de a nyertes is csak 18,5 pontot kapott. Tulajdonképpen minden fagylalt a középmezőnyben végzett, szorosan követték egymást és nem hagyták el a tízes skálát. Az általunk kóstolt összes prémium kategóriás csokoládé fagylaltban voltak apró csokoládé darabkák.

Összesen hat csokoládé fagylaltot és egy kakukktojást kóstoltunk meg, és bár szerettük volna a Milka fagyiját is belevenni a tesztbe, egyik boltban sem találtunk belőle. Állítólag még nincs annyira nyár... Valóban?!

Addig nincs nyár, amíg

Utolsó helyezett: Auchan csokoládés jégkrém, csokoládé darabokkal, 12 pont

A maximum 30 pontból ez a termék 12-t kapott. Ennél már csak az elszomorítóbb, hogy csak másfél ponttal előzte meg a Carte d'Dor, de ez mégis hogyan lehetséges?! 

IMG 1244

"Jó a tejcsokis íze, és a benne lévő csokidarabok is finomak." "Nem tudok mit írni, csak azt, hogy nagyon ízlik." "Nagy csokikockák, a csoki oké, de a fagyi gagyi." " A színe teljesen eltér a többitől, ez világosbarna. Az íze meg pontosan olyan, mint a csavaros fagyié. Nagyon édes, és nagyon tejszínes." "Borzalmas gagyi csoki darabok vannak benne, az illata viszont egészen jó. Az íze meg, mintha valami rossz édesítőt nyalogatnék."

Ötödik helyezett: Carte d'Or chocolate, 13,5 pont

Nem kapott rossz kritikákat a Carte d'Or, mégis szűkmarkúan bántak a pontokkal a kollégák. Kedvelték, de nem voltak elájulva tőle. 

IMG 1238

"Vannak benne csokidarabok és jó fekete is, de mégsem az igazi. Mondjuk persze nem is rossz." "Nekem kicsit túl tejes, és füstöltsajt aromája van." "Szörnyű mellékíze van a fagyinak, a benne lévő "csokikockákból" meg csak a cukor ízét érzem." "Finom csokoládé darabok vannak benne, krémes, buborékos, nem édes, de nem is keserű. Megvenném."

Negyedik helyezett: Grandessa schokolade (Aldi), 15 pont

Érdekes, hogy legtöbbünk áradozott erről a fagylaltról, a dobogóra viszont még ez is kevés volt. Jó, az is igaz, hogy csak fél pont kellett volna a harmadik, és másfél a második helyhez. Úgyhogy az, hogy nem került fel a legjobbak közé, ne tántorítsa el attól, hogy megvegye ezt a terméket, mert nincsen vele különösebb baj.

IMG 1237

"Tele van csokidarabokkal ami jó, csak a fagyinak van valami mellékíze, ami annyira nem." "CSOKIDARABOK!!! Legfinomabb!" "Ez olyan, mint gyerekkoromban a csokis Leó! Nem az én izlésem." "ÚÚÚ ez nagyon habos, imádom! Jók a csokik benne, könnyű, kesernyésen édes, és van egy kis tejszín mellékíze, ami annyira mégsem jó."

Bronzérmes: Gelatelli Prémium jégkrém csoki (Lidl), 15,5 pont

Ebben a fagylaltban nincsen benne semmilyen állati eredetű termék, szóval vegánok is nyugodtan fogyaszthatják. Ez tényleg jó hír!

IMG 1250

"Kicsit fűszeres és kesernyés az utóíze, de ez nem ront az élvezeti értékéből, sőt." "Úgy sem gejl, hogy ez a legédesebb." "Cukrosvíz ízű, pici, száraz csokidarabkákkal." "Nekem ez leginkább a balatoni csokifagyira emlékeztet, ami nosztalgiázni remek, élménynek már kevésbé jó." "Jó a csokija, viszont olyan a szaga, mintha átvette volna egy kiolvadt mélyhűtő szagát. Elég bizarr."

Ezüstérmes: Häagen - Dazs classics belgian chocolate, 16 pont

Nem meglepetés, hogy az amerikai H-D dobogóra került, amit viszont kevesen tudnak róla: a cég nem használ sem guargumit, sem karragént, sem pedig xantángumit a fagylaltok előállításánál. Messze a legdrágább termék volt a kóstolón, többe került, mint a másik öt együttvéve.

IMG 1243

"Ez vagy kávés egy kicsit, vagy olyan erős ízű csoki van benne, amitől olyan mintha lenne plusz íze a fagyinak." "Érdekes az állaga, olyan kristályos. Olyan, mint egy hideg sport szelet." "Nem annyira krémes, viszont nagyon-nagyon édes. Mondjuk van benne anyag." "Enyhén olívás mellékíze van, ami nagyon fura, és nem is értem, hogy kerül bele olívaolaj. A csoki viszont elképesztően jó, ebben is reszelt darabok vannak. Jó kesernyés, csak ez a mellékíz?!"

Aranyérmes: Rios premium schokolade (Penny Market), 17,5 pont

Íme a nyertes fagylalt, ezúttal a Penny Market saját márkás terméke bizonyult a legjobbnak. Többen is kiemelték, hogy kevésbé édes, mint a mezőny többi versenyzője.

IMG 1241
"Ebben van banán? Mondjuk nem rossz, de furcsa benne ez a banános utóíz." "Ez is nagyon finom." "Habos állag, csokilapkákkal, amiknek bevonóíze van." "Ebben nem darabos a csoki, hanem bele van reszelve, és ez nekem nagyon bejön. Nem édes, nem keserű, tökéletes." "Ebben is reszelve van a csokoládé, nem édes, nem keserű, pont olyan, mint amilyennek egy finom csokifagyinak lennie kell."

Ami nyert volna: kakukktojás SPAR premium chocolate-fudge-brownie 18,5

Ilyen is régen volt már, hogy a SPAR saját márkása aratta le a babérokat vaktesztünkön, ezzel a termékükkel viszont nagyot taroltak. Igaz, hogy kakukktojás volt, mégsem tűnt fel senkinek a brownie-turpisság, és a karamellt is csak egyvalaki jegyezte fel. Ez valószínűleg azért lehet, mert csak a neve ennyire hangzatos, és tulajdonképpen ez sem más, mint egy jó csokoládé fagylalt. Olcsónak nem mondanám, sőt, a második legdrágább édesség volt a teszten, de az is igaz, hogy még így is sokkal olcsóbb a Häagen Dazsnál, és a kollégák szerint finomabb is.

IMG 1247
"Nem egy nagy szám ez a fagyi, de nem is ehetetlen." "Ez a legkrémesebb, olyan, mint a folyékony csoki." "Erősen kakaós íz, sok-sok csokidarabkával. Tulajdonképpen nem rossz, csak én kifejezetten az ennél sokkal keserűbbet szeretem." "Olyan furán olvadtak benne a csoki darabok, talán mert ezt hagytam legutoljára és nem bírta a klímát? Az íze meg mintha instant kakaóporból lenne, iszonyú kakaós, bár nekem túl édes." "Ez nem is csoki, hanem karamell!"
 
Termék neve Ára (Ft) Fajlagos ára (Ft/l) Pontszám (max. 30) Itt vettük
Rios premium schokolade (Penny Market) 519 519 17,5 Penny Market
Häagen - Dazs classics belgian chocolate 2119 4238 16 Tesco
Gelatelli Prémium jégkrém csoki (Lidl) 649 649 15,5 Lidl
Grandessa schokolade (Aldi) 699 699 15 Aldi
Carte d'Or chocolate 899 899 13,5 Tesco
Auchan csokoládés jégkrém csokoládé darabokkal 799 887 12 Auchan
Kakukktojás: SPAR premium chocolate - fudge-brownie 1190 2380 18,5 SPAR
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek