Kenyér, mint couture-ruha

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nézze meg az AltaRoma legextrémebb ruháját!

Fotó: Ernesto Ruscio / Europress / Getty

A párizsi haute couture hét után nem sokkal, január 30-a és február 2-a között rendezték meg az AltaRoma AltaModa néven futó divathetet Rómában, ahol a jól bejáratott nevek mellett a fiatal római designerek is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra. Az évente kétszer, januárban és júliusban megrendezésre kerülő esemény forráshiány miatt majdnem elmaradt, de a helyi, illetve a nemzetközi tervezők, valamint Lazio tartomány vezetősége végül mégis elkülönített az 1998 óta megrendezésre kerülő Altamodára 480.000 eurót (körülbelül 148.2 millió forint).

A Palazzo Delle Esposizioni tetőterében mutatta be 2015-ös tavaszi-nyári couture kollekcióját a Fernanda Gattinoni által 1944-ben alapított márka is, mely a többi divatházhoz hasonlóan büszkén hirdeti, hogy ruhakölteményei 100 százalékban megfelelnek a 'Made in Italy' szigorú elvárásainak. A rövid divathét alatt a Guillermo Mariotto kreatív vezetése alá tartozó Gattinoni mutatta be a legnagyobb visszhangot kapott gyűjteményt, melyet „Couture a la Carte” névre keresztelt.

A kézi festésű, mesterien megmunkált darabok színpalettáját (fehér cukormáz, olívaolaj, fahéj, ribizli és mentol árnyalatok) jól láthatóan az ételek ihlették, így végülis semmi meglepő nincsen abban, hogy a 23 modellt egy fehér abrosszal leterített hosszú asztal tetején vonultatta fel a tervező, aki a brazil szupermodellre, Dayane Mellóra adott „kenyér-ruhával”, valamint a különféle pékárukból készített kiegészítőkkel a hamarosan kezdődő Milánói Világkiállításra kívánt utalni.

Fotó: Ernesto Ruscio / Europress / Getty

A május 1. és október 31. között zajló expo fő témái az egészség, a környezet, valamint a fenntartható fejlődés lesz – számol be az elle.it a finomságokkal kirakott palazzo nadrágról, a teljes kiőrlésű lisztből készült széles karimájú kalapról, illetve a péksüteményből készült ékszerekről. A divatház több mint 800 féle péksüteményt és ropogtatnivalót használt fel az elkészítés során, ami a tervezők szerint 1500 órányi munkát vett igénybe. A munkaidő első hallásra soknak tűnhet, de a kenyérből készült, drágakövekkel kirakott nyakláncokon és karkötőkön olyan nagy múltú ékszerészek dolgoztak, mint a 17.században alapított Parure vagy a Gianni de Benedittis vezetése alá tartozó FuturoRemoto.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.