Kóstolta már a nyavalyás fattyút?

Olvasási idő kb. 3 perc

Steiner Kristóf három ördögi koktélt kevert ki - van köztük welcome drink, desszertnek, sőt reggelinek való is.

Nem, ez itt nem a True Blood utolsó utáni epizódja, hanem egy koktél parti. Nyár végén egy izraeli gasztro magazin, az Al HaSulchan “vegán szerelem” címmel mutatta be kilenc receptemet, a fotózásra pedig elhívtam néhány barátomat is. Míg az ételfotós nagy műgonddal fényképezte a fogásokat, a kajasztájliszt (igen, ilyen is van) pedig szemöldökcsipesszel rendezgette a rukkola leveleket, a barátaim és én rárepültünk a koktélokra, amelyeket az összeállításban mutattam be.

Mire ételhez jutottunk, már meglehetősen fesztelenek voltunk, sőt, Matan, a férjem még el is szunyókált egy függőágyban – mentségére szóljon, hogy a kórházi éjszakai ügyeletből egyenesen a brunch helyszínére vezetett. Három különleges koktélt mutatok be a menüsorból – az alkohol mennyiséget ki-ki kedvére növelheti a receptekben. Esetleg csökkentheti is. De lássuk be, annak nem lenne semmi értelme.

Vegan Pisco Sour

A Pisco Sour dél-Amrikában óriási népszerűségnek örvend – egyrészt, mert bár nőiesen elegáns, elképesztően ütős, másrészt mert marha jól néz ki: a pezsgőspohárban kínált koktélt eredetileg tojásfehérje-habbal a tetején kínálják. Vegánként azonban citromlével ízesített sör, vagy cider-habbal helyettesítem a tojáshabot. A Pisco egy pálinka-szerű pia, és bár szőlőből van, nagyjából ötször erősebb a bornál. Mivel nem könnyű hozzájutni, általában skót whisky-vel váltom ki. Az eredeti Pisco Sour savanykás-kesernyés íze tökéletesen visszaköszön a vegán verzióban – az összetevőkön kívül pedig szükség lesz egy turmixgépre, amelynek a jégkocka-kaszabolás sem jelent akadályt.

Fotó: AlHaSulhan magazin

Két pohár italhoz

1 dl skót whisky
1 dl sör, vagy cider
1 dl fehérszőlőlé
½ dl lime lé
4 szem jégkocka

- Az összetevőket a turmixgépbe dobom, és addig keverem-kavarom, míg sűrű, habos, jéghideg folyadékká változik, majd pezsgős, vagy martinis pohárban tálalom.

- A vastag hab néhány másodperccel a kitöltés után a pohár tetejére emelkedik, megkoronázva az édes-savanyú mennyországot.

Bloody Bastard

A cseppet sem hízelgő névvel ellátott “nyavalyás fattyú” a Bloody Mary közeli rokona. Ám a paradicsomlé helyett ezúttal cékladzsúsz kerül bele. Londonban élve volt egy periódusunk, amikor a nap legfontosabb étkezése a reggeli macskajajt gyógyító első ital volt – és bár a vad napok már mögöttünk vannak, de ez a frissítő koktél örök. Az egyébként is fergeteges ízkavalkádhoz rengeteget tesz hozzá a füstölt paprika aromája.

Fotó: AlHaSulhan magazin

Két pohár italhoz

2 gerezd citrom
1 dl vodka
2 dl céklalé
Egy kis Worcestershire szósz
Egy csipet feketebors
Egy csipet só
Egy csipet füstölt paprika
Ínyenceknek egy apró csipet torma
2 zellerszár

- A citrom húsos felét körkörösen a poharak szájához dörzsölöm, majd sóba forgatom, hogy a kristályok megtapadjanak a széleken. A poharakat feltöltöm jéggel, és félrerakom.

- A maradék citromot egy koktélshakerbe préselem, majd mehet bele a többi összetevő is. Gyengéden összerázom.

- A szürreális színű italt a poharakba töltöm, és megfejelem egy-egy angolzeller-szárral.

Görög Margarita 

Amikor idén nyáron Mykonoson jártunk, félretettük kicsit a szokásos Chardonnay-mániánkat, és úgy döntöttünk, kísérletezünk kicsit a helyi koktélokkal. Az önfeláldozó kutatás meghozta gyümölcsét: megtaláltuk a világ legfinomabb italát, amelyet a Super Paradise Beach egyik medencés bárjában, a Jackie O-ban kínáltak. A Freddie Mercury-ra hajazó pultossrácnak csak annyit mondtunk: “Készíts valami nagyon erőset, de nem túl édeset”. Bár a koktéllapon nem is szerepelt, hamarosan elénk tolta ezt a maracujakoktélt, amit azóta időről időre újra-teremtünk, felidézve a szép emlékeket... már ha emlékeznénk valamire az éjszaka hátralévő részéről.

Fotó: Steiner Kristóf / Dívány

Két pohár italhoz

1 dl Ouzo, Raki, vagy Arak
2 dl pezsgő, vagy habzóbor
2 nagy gombóc maracuja fagylalt (de bármilyen gyümölcsszorbéval fergeteges)

- Az összetevőket turmixgépben krémesre keverem – de ehhez a recepthez akár botmixer is használható, hiszen a jégkocka szerepét a fagyalt váltja ki.

- Martinis pohárban, a tetején egy vékony szelet gyümölccsel tálalom – és már készítem is a következő adagot.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Steiner Kristóf
Steiner Kristóf
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.