Amikor meghallom azt a szót szakácskönyv, azonnal a már darabokra hullott, nagymamától örökölt Horváth Ilona, vagy a piros, keménykötésű Váncza ugrik be elsőre. Aztán amikor továbbgondolom, persze azonnal felsejlik az a rengeteg unalmas, szörnyűfotós recepteskönyv, amik bizonyosan csak valami hiba útján kerülhettek forgalomba - mert nemhogy főzni nem lehet belőlük megtanulni, de még a gyerek sem élvezi a lapozgatását. Így hát mit lehet kezdeni velük? Otthagyni a polcokon addig amig le nem árazzák őket 80 százalékkal, majd jól bevásárolni belőlük, hogy a kedves anyós minden ünnepre kaphasson egy ilyet ajándékba.
Ja, és akkor persze ott vannak még a rendkívül fancy szakácskönyvek is, amelyek rendszerint komplikált és nehezen kimondható ételeket mutatnak be, a lehető legbonyultabban bemutatva a receptet. Nos, ezektől is a hideg ráz, és ezeket még csak le sem szokták árazni rendesen.
A közelmúltban három szakácskönyv landolt a szerkesztőségben, arra voltunk kíváncsiak, jók-e.
Hembakat - az IKEA édességes könyve
A hembakat annyit tesz, hogy „házi”, tehát aki tud svédül annak nyert ügye van, aki meg nem, most már legalább tudja. Harminc klasszikus sütemény receptjét tartalmazza, van benne aprósütemény és torta is.
Amiért jó ez a szakácsköny: rendkívül egyszerűen írja le a recepteket, semmi mellébeszélés csak az összetevők felsorolása és a lehető legegyszerűbben, lépésről-lépésre az elkészítés folyamata. Egy-két receptnél még tippek is vannak, és a fotók is zseniálisak.
Sőt, az is le van fényképezve, hogy miből mennyi kell az adott süteményhez, ami szerintem óriási találmány. Nem csak azért, mert ha gyerekkel süt, ő közben játékosan tanulhat meg számolni a receptekből, hanem mert tényleg nagy segítség amikor nem a szövegből kell kibogarászni, hogy „most akkor hány tojás is kell a készülő remekműhöz?” És persze az is jó, hogy azonnal látni milyen összetevőkből áll a sütemény, ez is egyfajta könnyebbség az édesség készítőjének.
A receptek: nem feltétlenül ismeretlen édességek vannak a szakácskönyvben, de sok tipikus svéd süteményt is bemutat. Mindenképpen érdemes beszerezni belőle egy pédánnyal, ha már unja, hogy a klaviatúrája állandóan ragad, mert a netről nézi a recepteket.
Ha én főznék neked
Már a borítója sem mindennapi, nem is igazán a kép ami megfogott, hanem, hogy olyan vastag keményborítása van, mint egy képzőművészeti alkotásokat bemutató komoly albumnak. De ez nem album, hanem egy recepteket összegyűjtő, sztorikat elbeszélő kötet.
És igen, vannak benne olyan dolgok amiktől frászt kaptam, például a borító hátán az ajánló, főleg a vonzó és szexi jelzők, illetve a karkötők csörrentek karcsú csuklóján borzasztott el. Ezt a könyvet semmiképpen sem ajánlanánk azoknak, akiket idegesít, hogy úgy érzik, már főzés közben is muszáj szexidémonnak lenni. Viszont maga a koncepció remek, a receptek jók, és a fotók sem azok a tipikus unalmas ételfotók.
A svéd gasztoblogger és tévéséf, Lotta Lundgren alkotta meg ezt a nem mindennapi szakácskönyvet, amelyben összesen hatvan recept van. Olvasása közben nehéz kideríteni, hogy az író, most akkor egy (elborult) művészi vénával megáldott, a gasztronómiában igen jártas ember, vagy egy negyvenes éveit taposó tipikus nő csupa közhellyel. Mindenképpen érdekes párosítás és ha néha-néha át is kellett ugranom egy-egy sztorit mert beleuntam, a többségén egészen jól szórakoztam.
Amiért jó ez a szakácsköny: abszolút azt a benyomást kelti, mintha otthon, kézzel gyorsan lefirkantott recepteket közölne, amitől mindenki a magáénak érezheti a könyvet. Betekintést ad a svédek hétköznapjaiba (gondolta volna, hogy a svéd férfiak tudnak barnák is lenni?) és az író saját életébe is. Minden recepthez jár egy kis történet is, ami sokszor nem is az ételről szól. Könyvtámasznak is tökéletes, mert legalább másfél kilós, vigyázzon, nehogy a lábára ejtse miközben forgatja!
A receptek: mindenféle kultúra ételei megtalálhatók a receptek között, persze „svédesítve”. A görög, arab, francia, spanyol, olasz, táj fogások nem különösebben egyediek, de elvétve vannak benne kulináris különlegességek, egyszerűen tálalva. Az egyik kedvencem a borsmentafagylalt csokoládéöntettel, ha van ideje, feltétlenül készítse el!
Jamie: 30 percesek
Bevallom, ezzel kapcsolatban voltak kétségeim. Évek óta rakosgatom a polcon ide-oda a könyv angol eredetijét, amit ajándékba kaptam a megjelenés után. Nincs bajom Jamie-vel, van olyan szakácskönyve, amit kifejezetten szeretek, és ami a legtöbbet használtak között van nálam, sok-sok éve. De a 30 percesekkel - az eredetivel - valahogy nem lettünk barátok.
Pedig jó a koncepció (ezt kifejtem mindjárt), csak úgy éreztem, ez a könyv a magyar viszonyok között nehezen használható. Amikor megjelent a magyar változat, elsősorban az érdekelt, sikerült-e használhatóbbá tenni. A rövid válasz: az érezhető igyekezet ellenére sajnos nem sokkal. Azért sajnos, mert ez egy szerethető koncepció, és nagyon egyet is értek a céljával.
Amiért jó ez a szakácsköny: az ötlet az, hogy teljes, 2-3 fogásból álló menüsorokat mutat be, amelyeket tokkal-vonóval el lehet készíteni 30 perc alatt. Abban, hogy a munka valóban gördülékenyen menjen, rengeteget segít, hogy az egyes receptek lépései nem külön-külön, az ételeket elválasztva vannak felsorolva, hanem vegyesen. Vagyis: párhuzamosan haladunk minden kajával, a leírásból pedig világosan kiderül, mikor melyik fogás melyik lépése következik. Ez szuper, főleg azoknak, akik kevésbé rutinosak a konyhában - a gyakorlatlanság legnagyobb átka, hogy a rossz munkaszervezéssel rengeteg időt el lehet vesztegetni.
A receptek: itt aztán van minden. Angliától Indiáig, Jamaikától Spanyolországig, Mexiótól Marokkóig. Valószínűleg nincs ember, aki ne találna fogára való összeállításokat az 50 menüsorban. Egy alapvető probléma teszi mégis nehézkessé teszi a dolgot. Ami egy angol (nagyvárosi) szupermarketben magától értetődő, az nálunk nem az. És sajnos szinte minden menüsorban akad legalább egy olyan hozzávaló, amit itthon nem triviális beszerezni.
Egyrészt félkész/konzerv/mirelit hozzávalók, amik nyilván szükségesek, ha fél óra alatt szeretnénk több fogást megcsinálni. Ezekből nincsenek vállalhatatlanok a kötetben, olyanok viszont sokan, amik nálunk nincsenek, vagy csak rossz minőségben, vagy irreálisan drágán.
Aztán, hogy tovább ne menjek, például a zöldfűszerek lelkes használata szuper, ezerrel támogatom, csak a magyar boltok nem tartanak megbízhatóan friss koriandert, mentát, babért, bazsalikomot, márpedig ezek szárított változatával az étel sem lesz ugyanolyan.
Bár a fordítók nagyon gondosak voltak abban a tekintetben, hogy igyekezzenek magyarázatokat fűzni a nem triviális dolgokhoz, bizonyos tételek nálunk csak komoly utánajárással beszerezhetők. Az egyik, találomra felütött oldalon a következőkkel lennének problémáim: limababkonzerv, érett lukullusz vagy szilvaparadicsom, 3 kávéskanál citromos vajkrém (lemon curd) - plusz a már említett 4 féle friss fűszernövényt - nekem oké, de nem mindenkinél nő zsálya, rozmaring, menta és babérlevél a kertben. De ilyenek még - találomra más receptből - a blansírozott mogyoró, a jó minőségű kozerv vaníliasodó (amit pudingnak fordítottak), satöbbi, satöbbi - ezek nálunk készen nincsenek, vagy ha igen, utána kell menni, ezzel pedig pont kiheréltük az eredeti gondolatot: hogy bárki képes legyen egyszerűen, gyorsan tök jó menüket főzni. A hangsúly a bárkin van, aki már rutinos a konyhában, szinte minden ilyen problémás tétel helyett találhat egyszerűbb/nálunk könnyebben elérhető helyettesítőt, de a kezdőkön, akiknek ez a könyv igazán szólna, ez sajnos nem segít.
