A London Fashion Week évente kétszer kerül megrendezésre (szeptemberben és februárban) és egyike a világ 4 legnagyobb divateseményének (a többi három a New York, Milánó és Paris Fashion Week). Ez egy fontos esemény Nagy-Britannia üzleti életében is, hiszen több mint 100 millió font megrendelést generál és több mint 5000 érdeklődő jön ide öt nap alatt. Idén először én is megnéztem, nagyon jól szórakoztam, de ahogy valaki mondta előttem a sorban (amikor már 1 órája váraktunk több százan az Orla Kiely bemutatóra a szakadó esőben): „London Fashion Week online is the best thing ever!” (A London Fashion Week online közvetítése a legjobb dolog, ami létezik!)
A London Fashion Week (LFW) központi helyszíne a Somerset House London, ami kétségkívül egy impozáns épület: ennek az udvarában húznak fel egy sátrat, ahol a bemutatók megtekinthetőek. Persze a menőbb tervezők nem itt tartják showikat, hanem különféle érdekes helyszíneken a környéken, méregdrága hotelben, galériában, vagy építenek saját sátrat, mint a Burberry a Kensington Gardens-ben.
Oda persze nem kaptam meghívót, és talán kevesen tudják, de az általános London Fashion Week belépő megszerzése még nem jogosít fel arra, hogy bármelyik bemutatóra elmenjek, ahhoz külön meghívót kell szerezni a márkáktól, tervezőktől. Mivel a Fashion Week egy szakmai esemény, regisztrálni kell, bizonyítani, hogy nekik jó, hogy te jössz.
Én nemzetközi újságíróként beregisztráltam, szolgáltattam megbízólevelet, és olyan 2 héttel később megjött a konfirmáció. Ez annyit jelent, hogy megtekinthetem a designerek showroomjait az épületben, tehát bemehetek oda, ahol a ruhák ki vannak téve, de amúgy semmi különös. A konfirmáció birtokában érdemes elkezdeni írogatni a tervezőknek, akik kifutós showt, vagy prezentációt tartanak, hogy szeretnénk jegyet, és meg is kell indokolni, hogy miért. A prezentáció azt jelenti, hogy bemutatja a termékeit a tervező, de nem igazi kifutós, sztármodelles shown – ezek nekem sokkal jobban bejöttek amúgy.
Első próbálkozásra azt gondolom, jól jártam, kaptam jó pár visszajelzést, de sajnos Tom Ford és Mary Katrantzou egyből megírta, hogy nincs hely számomra. Lássuk be, ez egy üzleti vállalkozás, az ülhet a FROW-ban vagyis az első sorban, aki vagy nagyker vásárló (buyer) vagy fajsúlyos sajtóhatalommal bír (mondjuk Vogue szerkesztő), vagy híres. Mivel én egyik kategóriába se illek, nem halmoztak halálra meghívókkal. Kaptam azonban számomra teljesen ismeretlen tervezőktől meghívást, és olyan is volt, aminek nagyon örültem, például a Smythson, ami a királyi család írószer-beszállítója, de vannak bőrcuccaik is aranyárban és idén először csatlakoztak a LFW-hez.
A LFW első napján természetesen végig esett és természetesen nálam nem volt esernyő, pedig mindig van. Így az első (és egyben utolsó) kifutós divatbemutatóra fél órát vártam az esőben, ez volt Jean-Pierre Braganza showja. Helyre, vagyis padra szólt a jegyem, és természetesen rossz helyre ültem, mondjuk nem vette észre senki. Sok emberről beszélünk, szerintem minimum 500-an voltunk a sátorban.
Mellettem jobbról és balról két kislány ült, csak remélni tudom, hogy bloggerek voltak, az egyik egyszerre fotózott nagy profi géppel és telefonnal (egyből Instagram szűrő, of course), a másik meg gifeket gyártott folyamatosan. Rettentő stresszes lehet fiatal divatbloggerként élni, ennyi jutott az eszembe közben, miközben csináltam pár képet én is. Bejött egy nő, akit nagyon fényképezték és beültették a FROW-ba, de egyik mellettem ülő blogger sem tudta, hogy ki volt az, ez azért megnyugtatott. Amúgy egy Delilah nevű énekesnő volt, utólag láttam a sajtóban.
A London Fashion Week amúgy kiváló terep azoknak, akik szeretik, ha fényképezik őket és ezért hajlandóak bármire, például hogy idiótának öltözzenek. Mint megtudtam, ezt úgy hívják, hogy "attention whore" és nekem ez a kifejezés nagyon tetszik. Az 5 nap alatt jó pár órát eltöltöttem a Somerset House udvarán nézelődve, hogy is csinálják ezek az emberek. Gyakorlatilag rájuk van írva, hogy itt vagyok, fényképezzetek. Amúgy úgy megy a dolog, hogy kiszúr minket valaki, mert például egy doboz van a fejünkön és mondja, hogy le akar fotózni, mi mondjuk, hogy rendben (azért néhány beállást tanuljunk meg otthon) és erre majd még odaözönlenek mások is fotózni. Érdemes akkor menni, amikor valami jobb show van, akkor több a fotós!
Ahogy az elején írtam, a Smythson könnyfakasztóan drága luxusírószer- és táskamárka is meghívott a boltjába, ahol annyira jól éreztem magam, hogy be is költöztem volna. A fények, a zene, a hangulat, na meg a cuccok… és jó kevesen voltak, imádtam ezt, meg persze 2000 fontos táskákat fogdosni. Orla Kielyt nagyon vártam, ő egy ír tervező, különleges mintáiról lett híres, gyakorlatilag minden van nála a ruhától az írószeren át a bútorig. Szombat, eső, 1 óra sorban állás magassarkúban, bejutás, majd mikor konstatálom, hogy nem fogok látni SEMMIT, mert a profi fotósoknak van a hely kitalálva, akkor legurítok 2 pohár pezsgőt, Orlát gyorsan lefényképezem és duzzogva visszamegyek a Somerset House-ba, hogy megnézzem a John Roca bemutatót.
Meglátom a sort és egyszerűen nem tudok beállni, ezt úgy kell elképzelni, hogy széttépem a meghívót és még jól meg is taposom gondolatban. Bemenekülök a könyvesboltba megnyugodni, teljesen üres. Pont felhív egy ismerős, találkozzunk, ide jön. Ő háromszor fut bele Scott Schuman-ba – aka Sartorialist – míg ott üldögélünk, én csak egyszer, de vele már van közös képem, így annyira nem izgat fel. A London Fashion Week egyik szponzora a Triumph, ők meghívtak egy partira, ami egyben kampány-bevezető is volt mindenféle hírességgel, mint például Paloma Faith énekesnő, Gizzi Erskine gasztró celeb, Grace Woodward stylist vagy a divattervező Roksanda Ilincic.
A Burberry a 121 Regent Street-be hívott, ami a legújabb és legnagyobb boltjuk, oda húztak fel egy hatalmas kivetítőt, így élőben nézhettük a bemutató és folyt a pezsgő órákon keresztül. Amúgy ide be lehetett sétálni az utcáról, mellettem például egy francia nyugdíjas házaspár ült, a néni tetőtől talpig designer cuccban, ők beestek éppen. Jó sokan voltunk, a személyzeten is látszott, hogy rendkívül élvezik a helyzetet. Meg a pezsgőt. A Pringle Of Scotland 2 eseményre is meghívott, az egyik prezentáció volt a The Connaught Hotelben, a másik pedig a boltnyitó partijuk, ahol Tilda Swinton is megjelent, mert ugye ő a márka arca. Ezen a kis eseményen ott volt még Gemma Arterton (James Bond), Vicky McClure (This is Britain) és James Nesbitt, az én nagy kedvencem a Monroe című sorozatból.
Nézze meg vendégszerzőnk, Iványi Orsolya – a Neverordinary London blog írjója – képeit a galériában!
