Amitől tátva maradt a szánk az olasz riviérán

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Evett már ilyet? Ha nem, valószínűleg talál még újdonságokat Ligúria ételeit bemutató posztunkban.

Olaszországgal foglalkozó nyári posztjaink sorában most következzen egy, amely Ligúria gasztro-csodáit mutatja be. Aki járt már Itáliának a Franciaországhoz legközelebb eső tengerpartján, annak sok minden ismerős lesz, de talán sikerül mutatni pár olyasmit is, ami a többség számára az újdonság erejével hat majd.

Elsőként nézzük például a fenti képen kígyózó zöldséget, ami egy nyilvánvalóan mutáns cukkinitípus. A neve trombetta, azaz "kis trombita", és a hagyományos cukkininél hosszabb, simább, illatosabb és édeskésebb. Elég egy kis olivaolajon egy gerezd fokhagymával megpárolni és máris mennyei, de tojással frittatának vagy a tenger gyümölcsei mellé köretnek sem utolsó. Aki nagyon szemfüles, talán talál belőle itthon is, de én még Torinó és Milánó piacain is csak elvétve látom.

És ha már cukkinivel kezdtük, nézzük csak tovább, mi mindent művelnek még Ligúriában a zöldségekkel. Egy másik nagy hagyomány errefelé a töltögetés. Az eredmény neve verdure ripiene. Az itteni hagyomány szerint a zöldségek belsejével, némi hagymával, gombával, sajttal, esetleg hússal készült töltelékkel feltankolt fél hagymákat vagy cukkiniket nem olajban kell kisütni, hanem sütőben. Készülhet padlizsánból, sőt, cukkinivirágból is. A fenti fotón "gasztronómiában" készen vásárolt töltött zöldségek láthatók, az alábbi videóról pedig az otthoni készítést lehet ellesni (olasztudás előny).

<object classid="clsid:d27cdb6e-ae6d-11cf-96b8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,40,0" height="344" width="425"><param name="allowFullScreen" value="true"/><param name="allowscriptaccess" value="always"/><param name="src" value="http://www.youtube.com/v/1uh4Y2ee6eE&hl=en&fs=1&rel=0"/><param name="allowfullscreen" value="true"/><embed allowfullscreen="true" allowscriptaccess="always" height="344" src="http://www.youtube.com/v/1uh4Y2ee6eE&hl=en&fs=1&rel=0" type="application/x-shockwave-flash" width="425"/></object>

Amint tetszenek hallani, a recept annyira autentikus, hogy még a szakácsbácsi is raccsol a videón. És hogy továbbra is a szigorúan autentikus dolgoknál maradjunk, következzen egy fénykép egyenesen a strandról.

Aki a tengerpartra menet délelőtt nem áll meg egy pékségben némi focacciáért, és nem azt eszi meg elemózsiaként ebédre a strandon, az valószínűleg nem is Ligúriában van. Persze kapható itt is a szokásos pizza rossa, azaz a paradicsomszószos izé is ezerféle minőségben, de ezen a parton a focaccia van igazából otthon. A képen a hagymával beszórt tetejű verzió látható. Használnak hozzá még sajtot is, de nem mozzarellát, hanem a krémesebb stracchinót és persze dívik a "sima" változat is. Azon kevés kaják egyike a földön, aminek nem árt, ha kifejezetten tocsog az olajban. Természetesen az olivaolajban.

Kelt és sült tésztával is találkozik az ember Ligúriában, amint azt a fenti fotó mutatja. A mi lángosunktól ízre néha szinte alig különböző sós, kívül ropogós, belül puha párnácskák neve - frittelle - elkészítésük módjára utal: olajban sütik ki őket. A körcikk alakú szelet pedig egy jókora farinatából származik, aminek az alapanyaga a csicseriborsó és a liszt (farina).

A ravioli önmagában természetesen nem számít Ligúria különlegességének. De tessék hozzáképzelni, hogy a fenti fajta borágóval van megtöltve, és hogy vettünk hozzá diószószt a tésztaárusnál, hogy legyen mivel nyakonönteni.

Ezen a képen két szelet cima alla genovese látható. Szintén készen vásároltuk, hiszen elkészítése fölöttébb komplikált és időigényes, ráadásul egyszerre csak nagyon sokat lehet belőle csinálni. A lényeg: kívül marhahús, belül tojás, a kettő között pedig szinte minden, ami Ligúriában ehető, a marhabelsőségtől a majorannán és a fenyőmagon keresztül természetesen a sajtig. Hidegen kisebb mennyiségben előétel, melegen kicsit nagyobb mennyiségben második fogás.

És most egy édesség: chifferi. Kívül mandula, belül mandula, a tetején meg meg van szórva mandulával. Az egészet citromhéj ízesíti mennyeire, és máris megvan Ligúria egyik tipikus desszertje. Néhány fagylaltárus chifferi-ízű jégkrémet is kínál a környéken. A legvégére pedig odatesszük a hely legismertebb specialitását, a Genovából származó pestót, aminek külön posztot is szenteltünk már egyszer. Alább a nudlira emlékeztető, sodort trofie tésztával került a tányérunkra. Ezen kívül Ligúria egyik legjobb borfajtájából is mutatunk egy üveggel, a neve Pigato. (Amint az a képen jól látszik, a legújabb menőség a parafa helyett üvegből készült dugó.)

Martini Extra Dry Kinley Tonic - fedezze fel keverve is!

6 cl Martini Extra Dry-t öntünk egy long drink pohárba

Teletesszük jéggel, majd feltöltjük Kinley Tonic-al, és citromkarikával díszítjük.

Az olasz posztok támogatója a Martini.

.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

gyb
gyb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.