Régóta gondolkodom, hogy mi a baj a magyar cukrászdákkal, mert bárhogy is nézem, mindegyikben van valami, ami nem stimmel. Itt most eltekintenék a mindenféle sarki helyektől, ahol a szuperfinom krémestől kezdve a romlott sütiig mindent ki lehet fogni, inkább koncentrálnék az úgynevezett nagy múlttal rendelkező, híres cukrászdákra. Nagy cukijáró vagyok, de meggyőződésem, hogy itthon bizony nem nagyon értik a cukrászda lényegét az üzemeltetők, mintha még mindig azt gondolnák, hogy az ember tényleg csak hétvégén, ebéd után jár cukrászdába, hogy az egész heti gyári munka után, felvegye a topánt meg a pöttyös ruhát, és megegyen egy szelet sütit.
Nézzük például rögtön a Szamost. Számos jó pontot kiédemel, a sütik jók, frissek, finomak, nekem mondjuk túlzottan édesek és nagyon drágák, de ez már más kérdés. Számos létesítményük van szerte a városban, minden tökéletes is lenne, egy valamit leszámítva, hogy szinte semmilyen délelőttre való dolgot nem árulnak. Én például történetesen az egyik Szamos mellett lakom, szívesen beülnék néha reggelizni, van újság, van napos terasz, kellemes a hangulat, túlteszem magam azon a tényen, hogy a kávé nem túl jó, de mivel reggelire nem szeretek édes dolgot enni, választhatok a pogácsa és sajtos croissant között, de csak ha elég korán érkezem, mert általában el szokott fogyni.
Én nem azt mondom, hogy süssenek rántottát, de egy-két lazacos, májas szendvicset összedobhatnának. Amikor Madridban laktam, lenyűgöztek a cukrászdák, amik természetes, szerves részei voltak a városnak és az életnek, fiatalok és öregek találkozóhelye, és a legutolsó eldugott helyen is nagyobb volt a szendvicskínálat, mint nálunk bárhol, pedig hozzáteszem, hogy ott aztán minden sarkon lehet reggelizni. Rájöttek, hogy a helyben sütött pogácsákat és mazsolás kalácskákat simán ketté lehet vágni, és tele lehet tömni fonom cuccokkal. Nem értem nálunk ez mért nem működik, értem én, hogy tradíció, meg nagy cukrász família, de ha Harry Potteres tortát tudnak sütni, akkor a szendviccsel is meg lehetne bírkózni. Nemrég például nagyon finom mazsolás kalácsot vásároltam a Szamosban, két napig azt reggeliztük itthon, sajttal, sonkával, aztán megyek vissza, hogy vegyek még, mire közlik, hogy azt csak ünnepre sütik, legközelebb karácsonykor lesz. Pedig eladták belőle az összeset, mi ez, ha nem korlátoltság?
Aztán ott van Auguszt. Ott már apró szendvicskék is vannak, persze ott is csak akkor, ha jó időben érkezünk, azt azonban nehezen értem, hogy engedheti meg magának egy cukrászda, hogy heti két szünnapot tartson, de hogy egy ilyen szép, vonzó és különleges kerthelyiségel, mint amilyen a Sasadi úton is van, mért zárnak be vajon hatkor? Még csak április van, de máris volt pár olyan nap, amikor simán el lehetett ücsörögni a levegőn estig is. Amúgy én ezt a cukit szeretem a legjobban, nagyon jók a sütik, nem is túl édesek, így nem is mondok sok rosszat róluk.
Aztán van ugye a Daubner. Érthetetlen, hogy egy ilyen jól menő cukrászda nem volt képes több üzletet nyitni a városban, ragaszkodnak ahhoz az egyetlen, rossz aurájú, kicsi helyhez, ahol még parkolni sem lehet, és ha történetesen helyben szeretne az ember fogyasztani, akkor vagy a falat bámulja állva, vagy mint nyáron szokás, leül kintre, a járdaszegélyre. Pedig mindennél jobb süteményeik és kelt tésztáik vannak, árban is versenyképesek, mégsem lépnek tovább.
Pedig ha egy család beül egy cukrászdába, nagy az esélye, hogy apuka szendvicsezne, anyuka kávézna, kisgyerek meg tortázna. Ráadásul egy ilyen városban, ahol nagy kihívás reggelizni, igazán szükség lenne arra, hogy a cukrászdák tovább lépjenek, és felvállalják ezt a funkciót, ha már egyszer úgyis kinyitnak reggel nyolckor.
Nézzük például rögtön a Szamost. Számos jó pontot kiédemel, a sütik jók, frissek, finomak, nekem mondjuk túlzottan édesek és nagyon drágák, de ez már más kérdés. Számos létesítményük van szerte a városban, minden tökéletes is lenne, egy valamit leszámítva, hogy szinte semmilyen délelőttre való dolgot nem árulnak. Én például történetesen az egyik Szamos mellett lakom, szívesen beülnék néha reggelizni, van újság, van napos terasz, kellemes a hangulat, túlteszem magam azon a tényen, hogy a kávé nem túl jó, de mivel reggelire nem szeretek édes dolgot enni, választhatok a pogácsa és sajtos croissant között, de csak ha elég korán érkezem, mert általában el szokott fogyni.
Én nem azt mondom, hogy süssenek rántottát, de egy-két lazacos, májas szendvicset összedobhatnának. Amikor Madridban laktam, lenyűgöztek a cukrászdák, amik természetes, szerves részei voltak a városnak és az életnek, fiatalok és öregek találkozóhelye, és a legutolsó eldugott helyen is nagyobb volt a szendvicskínálat, mint nálunk bárhol, pedig hozzáteszem, hogy ott aztán minden sarkon lehet reggelizni. Rájöttek, hogy a helyben sütött pogácsákat és mazsolás kalácskákat simán ketté lehet vágni, és tele lehet tömni fonom cuccokkal. Nem értem nálunk ez mért nem működik, értem én, hogy tradíció, meg nagy cukrász família, de ha Harry Potteres tortát tudnak sütni, akkor a szendviccsel is meg lehetne bírkózni. Nemrég például nagyon finom mazsolás kalácsot vásároltam a Szamosban, két napig azt reggeliztük itthon, sajttal, sonkával, aztán megyek vissza, hogy vegyek még, mire közlik, hogy azt csak ünnepre sütik, legközelebb karácsonykor lesz. Pedig eladták belőle az összeset, mi ez, ha nem korlátoltság?
Aztán ott van Auguszt. Ott már apró szendvicskék is vannak, persze ott is csak akkor, ha jó időben érkezünk, azt azonban nehezen értem, hogy engedheti meg magának egy cukrászda, hogy heti két szünnapot tartson, de hogy egy ilyen szép, vonzó és különleges kerthelyiségel, mint amilyen a Sasadi úton is van, mért zárnak be vajon hatkor? Még csak április van, de máris volt pár olyan nap, amikor simán el lehetett ücsörögni a levegőn estig is. Amúgy én ezt a cukit szeretem a legjobban, nagyon jók a sütik, nem is túl édesek, így nem is mondok sok rosszat róluk.
Aztán van ugye a Daubner. Érthetetlen, hogy egy ilyen jól menő cukrászda nem volt képes több üzletet nyitni a városban, ragaszkodnak ahhoz az egyetlen, rossz aurájú, kicsi helyhez, ahol még parkolni sem lehet, és ha történetesen helyben szeretne az ember fogyasztani, akkor vagy a falat bámulja állva, vagy mint nyáron szokás, leül kintre, a járdaszegélyre. Pedig mindennél jobb süteményeik és kelt tésztáik vannak, árban is versenyképesek, mégsem lépnek tovább.
Pedig ha egy család beül egy cukrászdába, nagy az esélye, hogy apuka szendvicsezne, anyuka kávézna, kisgyerek meg tortázna. Ráadásul egy ilyen városban, ahol nagy kihívás reggelizni, igazán szükség lenne arra, hogy a cukrászdák tovább lépjenek, és felvállalják ezt a funkciót, ha már egyszer úgyis kinyitnak reggel nyolckor.
