Kiadták a riasztást 15 megyére: veszélybe sodorhat téged is az időjárás

veszely kod onos eso
Olvasási idő kb. 2 perc

Az éjszakai fagyok mostanra általánossá váltak, de nem ez jelenti a legnagyobb veszélyt az utakon, hanem a köd, amely a hét első felében az országot uralja.

Hétfőtől szerdáig keveset látjuk majd a napot a Hungaromet előrejelzése szerint: országszerte borult, párás, ködös időjárásra kell készülnünk, csak a magasabban fekvő északkeleti területeken süthet ki a nap. Kelet felől ráadásul felhőzet is érkezik, melyből helyenként némi csapadék is várható. A légmozgás gyenge, vagy legfeljebb mérsékelt lehet a hétfői nap folyamán. A havazás sem teljesen kizárt az előrejelzések szerint.

Az igazán hideg, fagyos helyeken ónos szitálás alakulhat ki: ez és a köd együttesen kifejezetten nagy veszélyt jelenthetnek az autóval közlekedők számára. A rossz látási viszonyok és a csúszós útburkolat nemcsak a hétfői napot jellemezheti, kedden és szerdán szinte szóról-szóra ugyanilyen körülményekre kell felkészülnünk. 

A köd komoly veszélyt jelenthet az utakon
A köd komoly veszélyt jelenthet az utakonMichaela Begsteiger / Getty Images Hungary

A rendőrség szerint a köd főként lakott területen kívül veszélyes, hisz itt közvilágítás nem segíti a tájékozódást, a vastag páraréteg pedig szinte átláthatatlanná válik. Különösen veszélyes hirtelen érkezni ködfoltba, ezért ilyen viszonyok közt csökkenteni kell a jármű sebességét és tartózkodni szükséges az előzéstől. 

A ködfényszóró vagy annak hiánya esetén a tompított fényszóró ad megfelelő segítséget a tájékozódáshoz, a távolsági fényszóró viszont kerülendő, mivel az vakító fényt ad.

Gyalogosként lakott területen kívül mindenképp láthatósági mellényben javallott közlekedni. 

A köd és az ónos eső is veszélyes

Az ónos eső csúszóssá teheti az utakat, így a gyalogos közlekedésben is komoly veszélyt jelent, de azokról a fákról, amelyeket bevon, ágak törhetnek le, ezek pedig járművekre, házakra, otthonokra vagy épp a közlekedőkre zuhanhatnak. A vezetékekben is kárt tehetnek, így az áramkimaradás sem kizárt. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek