50 fokban dolgoznak most ezek a magyarok: az ő munkájuk a legkeményebb

GettyImages-1176101124
Olvasási idő kb. 3 perc

A Balaton most a pokol kapuja – írja a Balatoni Turizmus Szövetség, amely felhívásban áll ki a sokszor 50 foknál melegebb környezetben dolgozó vendéglátósok mellett. Sok magyar végez elképzelhetetlenül kemény munkát a tó partján jelenleg.

A legtöbbünknek ha a Balatonra gondolunk, a kellemesen hűvös víz jut eszébe, ahol vidám gyerekzsivaj keveredik a lángos illatával. Ám miközben a nyaralók maradéktalanul élvezik a tóparti vakációt, az üdülés idilli pillanatai mögött kemény munka áll. A nyári hőség kegyetlen, a vendéglátóiparban dolgozók rendkívül nehéz körülmények között végzik munkájukat – figyelmeztet a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ), amelynek közleményét a Hírbalaton szemlézte

A legrosszabb munkakörülmények várják az itt dolgozó magyarokat

A vendéglátósok gyakran 40-50 fok körüli hőmérsékleten, forró gőzben és tűzhelyek mellett állva végzik fizikailag megerőltető munkájukat. Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) a népszerű főzőműsorairól ismert világhírű brit séf pokoli konyhájához hasonlítja a tóparti vendéglátóhelyek körülményeit.

Sokan úgy gondolják, hogy Gordon Ramsay vezeti a pokol konyháját a Hell’s Kitchen amerikai gaszto-reality műsorban, de a pokol most valósággá vált, a Balatonra költözött

– fogalmazott Fekete Tamás, a BTSZ alelnöke. 

Nem mindenki pihen a Balatonnál, ez a legkeményebb magyar munkák egyike most
Nem mindenki pihen a Balatonnál, ez a legkeményebb magyar munkák egyike mostMatthew Micah Wright / Getty Images Hungary

A szervezet arra kéri a turistákat, hogy legyenek türelmesebbek és megértőbbek a vendéglátósokkal szemben, akik ebben  a nagy melegben is megpróbálnak helytállni.  A szakember szerint ugyanis minden igyekezetük ellenére  sokszor nem kapnak kellő tiszteletet és megbecsülést: a türelmetlenség, a gorombaság és a panaszok sajnos mindennaposak a vendéglátásban.

De vajon elgondolkodtunk már azon, hogy mit is jelent ilyen forróságban órákon át talpon lenni, nehéz tálcákat cipelni, forró ételeket felszolgálni és mindemellett mosolyt erőltetni az arcunkra?

– hangzik a költői kérdés.

A szervezet felhívást tett közzé, melyben arra kér mindenkit, hogy a közösségi médiában is fejezzék ki támogatásukat a vendéglátósok iránt. „Ne csak ízlelgesd, de becsüld is a konyhai dolgozók munkáját!” – ezt a mondatot és a #tiszteletakonyhanak, #tiszteletapincereknek hashtageket javasolják használni a turistáknak.

Arra kérik a nyaralókat, hogy legyenek türelmesebbek az éttermekben, hovatovább egy-egy mosollyal, vagy egy rövid tapssal, esetleg egy rövid,  online értékeléssel fejezzék ki elégedettségüket és tiszteletüket azokkal szemben, akik most az éttermekben, büfékben, szállodákban dolgoznak

– fejtette ki Éskovács Péter, a BTSZ tanácsadója.

A szövetség arra ösztönzi a turistákat és a helyieket, hogy aktívan vegyenek részt a kampányban, posztoljanak a megadott hashtageket használva, hogy felhívják a figyelmet a vendéglátósok nehéz munkájára. A szervezet reméli, hogy a közösségi média erejével még több emberhez eljut a üzenet, és így a vendéglátósok munkáját nagyobb tisztelet és elismerés övezi majd.

A BTSZ kezdeményezése kiemeli, mennyire fontos a támogatás és a kölcsönös tisztelet a vendéglátóiparban, különösen a nyári csúcsszezonban, amikor a körülmények a legnehezebbek. Együttműködve és támogatva egymást jobbá és élvezhetőbbé tehetjük a nyaralás élményét a Balatonon – hangsúlyozza a közlemény.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek