A néhány hete átadott, 30 ezer négyzetméteres megújított parkban hatezer négyzetméteren KRESZ-park is épült. A szervezők azt szeretnék, ha az oktatás keretében minél több gyerek és fiatal megtanulna biztonságosan közlekedni.
A nyár végéig tart az ingyenes Kresz-oktatás
A Liget Budapest Projekt keretében augusztus végéig igen sok programmal készülnek a szervezők az érdeklődők számára.

Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója a programsorozat sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a KRESZ-park, a kutyás élménypark és a Mőcsényi Mihály botanikus kert átadásával átfogó módon megújult a Városliget, melyen igazán érezhető, mit is jelent a társadalmi felelősség.
Kiderült továbbá az is, hogy augusztus 27-ig hetente két alkalommal lehet részt venni a játékos oktatáson, ami a Liget+Kölyök tagsággal ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. A gyerekek pecsétgyűjtő füzetet is kapnak, majd a harmadik alkalmat követően Liget-jogosítványt is szerezhetnek.

Múzsák a csók után irodalmi est
Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni.A könyvben szereplő nők történeteiről Bálint Lilla szerző mesél, míg Hernádi Judit egy-egy megrázó vagy felemelő könyvrészletet olvas fel.
hirdetés