Legalább 29 órát kell vezetni a sikeres elméleti vizsga után a B kategóriás jogosítványra vágyóknak a jogszabály szerint. Emellett az is a feltétele a vizsgára bocsátásnak, hogy minimum 580 kilométert levezessenek, írja az Infostart.
Szőcs Károly, az E-Educatio Információtechnológia Zrt. vezérigazgatója a portálnak elmondta, a sikeres vizsgához szükséges vezetéssel töltött óraszám az utóbbi években folyamatosan növekszik, és valószínűleg ez nem is áll meg.
Nehezen tesznek vizsgát a jogosítványra vágyók
Nemcsak a gyakorlási idő hossza, de a hozzáállásuk is megváltozott a fiataloknak a jogosítvánnyal kapcsolatban. A tapasztalatok szerint egyre később kívánják ezt megszerezni.
![Nehezebb lett sikeres vizsgát tenni a jogosítányszerzés során](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5625/56258/562582/56258213_537416e82290cd24d1a68f98fb3f4385_wm.jpg)
A szakember szerint ennek egyik oka, hogy míg régen a trendinek számított, ha valakinek volt jogosítványa, ma már ez nem számít túl sokat, hiszen a fiatal generációnak jelentősen megváltozott az életmódja és a gondolkodása.
Napjainkban a zsúfolt városokban egyre nehezebb és drágább az autóval való közlekedés, sokan választják inkább a tömegközlekedést, a kerékpárt vagy a rollert a gépkocsi helyett.
Emellett a fiatal gépjárművezető-tanulók képességei, készségei is változtak a szakoktatók véleménye szerint, ami hatással van a tanuláshoz szükséges időre.
"A mai fiataloknak mások a motorikus képességei, másképp működik a veszélyérzetük, mint a korábban felnőtt korosztályoké. És az utóbbi években ez a folyamat fel is gyorsult” – idézte szakoktató kollégái véleményét Szőcs Károly, aki hozzátette, hogy ez nem kritika a fiatalokkal szemben, egyszerűen csak tudomásul kell venni, hogy náluk más a helyzet, mint a korábbi generációnál.
Emiatt jellemző, hogy napjainkban egy átlagos tanuló 46-47 óra vezetés után vállalkozhat a vizsgára és sokaknak még így sem sikerül az első próbálkozásra. Átlagosan minden második nekifutás jár sikerrel.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57454/574548/57454875_b252945c3edff78029d100d12850877a_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
hirdetés