Az Újpesti Szemle az Újpesti Hírmondó értesüléseire alapozva írta meg, hol nyílhat majd hazánk első MERE üzlete. Az orosz diszkont kedvező árú termékeiről ismert Európa-szerte.
Információik szerint a nemrég bezárt káposztásmegyeri Spar helyén alakíthatják majd ki az új áruházat.
Az orosz diszkontáruház üzletet nyit Budapesten
Mint írják, a káposztásmegyeri egykori Spar épülete már egy ideje üresen állt. A várakozások szerint az új üzlet megnyitása nemcsak a diszkontlánc termékei iránt érdeklődő vásárlók számára jelenthet pozitív változást, hanem a helyi közösség számára is.
Úgy vélik, a diszkontáruhoz jelenléte több szempontból is pozitív lesz, hiszen új munkahelyeket teremt és a környék gazdasági fejlődéséhez is hozzájárul majd. A MERE várhatóan az év második felében nyitja meg kapuit.
A cég korábbi ígérete szerint a versenytársaknál 20 százalékkal lesz olcsóbb, cserébe azonban az üzletekben nem polcokról, hanem raklapokról lehet válogatni. Tájékoztatásuk szerint a többi üzletlánchoz képest a kínálat versenytársaikhoz képest szűkebb lesz.
A diszkont üzletei már 20 országban vannak jelen
Az Oroszországban Szvetofor néven ismert diszkont áruházlánc még 2009-ben alakult, és azóta legalább húsz országban nyitottt üzleteket, köztük több európai államban is. Egyebek mellett Romániában és Szerbiában is jelen vannak már. A térségben hazánk lesz a harmadik ország, ahol MERE-ben vásárolhatunk.
Három év alatt 200 üzletet nyitnának terveik szerint hazánkban, ezzel 700 milliós forgalmat terhelnének.
Olyan vevőkre számítanak, akik átlagos vagy átlag alatti jövedelemmel rendelkező, családos emberek, megtervezik vásárlásaikat, és heti 1-2 alkalommal keresik majd fel az üzletet. Az áruházaikban kapható termékek köre körülbelül ezerötszáz cikkből áll, ezek között vannak élelmiszerek, italok, iparcikkek, valamint háztartási- és vegyi áruk. Rendelkeznek saját márkás termékekkel is.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés