Filmbe illő luxuslopásért börtönbüntetés

GettyImages-1242822051
Olvasási idő kb. 2 perc

Azt gondolnánk, aki Michelin-csillagos étterembe jár, nem épp lopáson töri a fejét. Azt is hihetnénk, nem egyszerű kisétálni egy ajtón észrevétlenül 45 üveg borral. Persze azt már nem biztos, hogy feltételeztük, hogy az alig félszáz palack borkülönlegesség értéke jóval meghaladhatja a 1,5 millió eurót. Azt pedig az elkövetők nem sejtették, hogy most mindezért több mint négy év börtönbüntetést kapnak majd.

2021 októberében a spanyolországi Caceres Atrio nevű Michelin-csillagos éttermében egy mexikói nő és román–holland nemzetiségű párja végigevett egy 14 fogásos exkluzív menüt, majd a nő elfoglalta az étterem szállodájában, előzetesen hamis útlevéllel foglalt szobájukat. Hajnaltájt salátára vágyott, így letelefonált az egyetlen ott tartózkodó alkalmazottnak, aki előbb vonakodott, majd végül eleget tett a vendég kérésének, s míg az éjjeli falatokat szervírozta, felügyelet nélkül hagyta a recepciót. A nő partnere ezalatt elemelte onnan a kulcsot a borkülönlegességeket rejtő borospincéhez, melyet előzetesen, a csodavacsora után, egy vezetett túrán megtekintettek. A férfi 45 palackot lopott el onnan, melyekkel hajnali 5 óra körül távoztak is.

2022 júliusában tartóztatták le őket Montenegró és Horvátország határában.

Borlopásért több mint négy év fejenként… Getty Images Hungary
Borlopásért több mint négy év fejenként… Getty Images HungaryEuropa Press News

Még az is lehet, hogy addigra megdézsmálták többek között a 350 000 eurót érő 1806-os, vagy a 45 000 eurós 1883-as palackokat, mert a borok nem kerültek elő, de az elkövető nőt a bíróság most négy, a férfit négy és fél év börtönbüntetésre ítélte 753 000 eurós kártérítés-fizetési kötelezettségük mellett.

DOGZ Fesztivál a Városligetben!

Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye.

Regisztrálj az ingyenes rendezvényre!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek