Amit az áramról tudni kell

GettyImages-1356997021
Olvasási idő kb. 9 perc

Csak felbillentesz egy kapcsolót, és máris világos van a szobában. Elgondolkodtál már azon, mégis hogy lehet ez? Miből van az áram, és miért ráz meg? Miért kerül ennyibe, és mégis hol termelik?

Mindennap használjuk, még sincs fogalmunk az elektromos áram működéséről. Annyi megvan, hogy drótokon viszik a villanyoszlopok között – és a madár nem hal bele, ha ráül –, a lakásba villanyszerelő viszi be a falba ágyazott vezetékeken, és a gyakorlatban konnektorok végében található. No de miből van? Mire használjuk? Mi történik áramszünet vagy zárlat esetén? Miért halunk bele az áramütésbe, és egyáltalán: mióta használjuk ezt a méregdrága csodát? D. Attila FAM-vizsgával rendelkező villanyszerelőt, érintésvédelmi szakembert kérdeztük mindezekről. 

Honnan jön mégis az áram? Valaki még mindig teker egy óriási biciklit, mint a mesékben?

Az áram valójában a természetben előforduló dolog. Épp ezért nincs feltalálója sem. A villámcsapásban ott az elektromosság, ahogy az egymáshoz súrlódó anyagok közt kipattanó szikrákban is. Ezt pedig már egészen korán felismertük: az ősember őrizte a villámcsapás után kialakult tüzet, az ókori görögök pedig egy állat bundáját dörzsölték egy bizonyos fagyantához, s így statikus energiát nyertek.

Az áram története régre nyúlik vissza: már az ókorban is használták, csak egy kicsit másképp
Az áram története régre nyúlik vissza: már az ókorban is használták, csak egy kicsit másképpandresr / Getty Images Hungary

Innen hogy jutottunk el odáig, hogy vezetékeken jön az áram?

Nagyon sok tudós munkáján keresztül. William Gilbert angol orvos azt tanulmányozta, egyes anyagok milyen erővel hatnak egymásra, és meg tudta különböztetni az áramot vezető anyagokat a nem vezetőktől. Thomas Browne ezt már le is írta, megalkotva az elektromosság szót. Benjamin Franklinnek nagyon sokat köszönhetünk. Az áram megszerzésével, megtartásával is sokat kísérletezett. Például fogott egy dróttal megerősített papírsárkányt, amihez hozzákötözött egy vizes kötelet, a végére fémkulcsot kötött, majd ezt az egészet felengedte viharban a villámok közelében. Ekkor az ő jóvoltából már tárolni tudtuk az áramot, de előállítani nem. 

Mi történt ezután?

Alessandro Volta olasz fizikus jött rá, hogy ha két különböző, érintkező fémet folyadékba merítünk, áram keletkezik. A ma használt savas akkumulátorok is hasonló lapelven működnek, azaz kémiai úton állítanak elő áramot, nem mozgás révén. 1831-ben Michael Faraday angol fizikus feltalálta a dinamót, azaz már mozgással tudtunk áramot fejleszteni. A világ első elektromos erőművének megépítése és az első izzólámpa szabadalmaztatása már Thomas Alva Edison nevéhez fűződik. Nagy ellenfele – ne feledjük a villamosszék feltalálásának és az elefánt megölésének történetét –, Nicola Tesla már a váltóáram mellett tette le a voksát, és kereskedelmi jellegűvé alakította az áramot. Az őt alkalmazó Westinghouse már vízerőművet működtetett, és kiépített egy viszonylag biztonságosan működő elektromos hálózatot. Ma már pedig szinte észre sem vesszük, mennyi mindenhez használunk áramot, méghozzá biztonságosan. A FAM-ot, azaz a feszültség alatti munkavégzést egy magyar mérnök, dr. Csikós Béla találta fel, neki is nagyon sokat köszönhetünk.

Miért pont az áram lett ilyen sok működés alapja?

Mert könnyen és nagyobb veszteség nélkül szállítható. Így is akadnak komplikációk, de tulajdonképpen csak kihúzzuk a vezetéket, ahová szeretnénk, és jön az áram

És most milyen módszerrel állítjuk elő az elektromos áramot?

Léteznek vízerőművek, hőerőművek, atomerőművek, szélerőművek, ezekben generátorok csinálják az áramot. Vízerőmű a Dunán főként Szerbiában van, ilyen a Zvornik vagy a Blasina. Európa egyik legnagyobb vízerőműve Szerbia és Románia határán Vaskapu I. néven működik. Magyarországon meglehetősen sok hőerőmű található, jellemzően szénbányák közelében. Ugyanis a kívánt hőt szén, ma már inkább fa vagy gáz elégetésével nyerik. Az atomerőmű a legveszélyesebb, a maghasadáskor keletkező hőt, később gőzt használja áramtermelésre, ez itthon ugye Pakson valósul meg. 

Mi a helyzet a megújuló energiákkal?

A vízerőművek mellett szélerőműveket is működtetünk. Alternatív energiaforrásokat is igénybe veszünk, így épültek naperőművek, de létezik a bioenergia és a termálenergia is. Aztán ezt a különböző, kisebb-nagyobb transzformátorokkal megszakított vezetékhálózat szállítja. 

Ebből én csak a vezetéket látom, ami bejön a házamba. Annak milyen részei vannak?

Egyrészt jön benne a fázis (ez az, ami ráz, a részecskék szabadon áramolnak), a nulla és a földelés. Az áramról tudni kell, hogy ő semmi mást nem akar, mint haladni, a lehető legkisebb ellenállás irányába. Amikor velünk találkozik, azért van baj, mert mi, emberek, nem vagyunk szabályos vezetők, nem vagyunk vele egyenpotenciálon. Ez pedig – nagyon egyszerűen fogalmazva – nem tetszik sem az áramnak, sem nekünk, akik ugye nagyrészt vízből vagyunk, ami vezeti az áramot. Amikor átmegy rajtunk, mi válunk vezetővé, ezért olyan fontos, hogy például milyen cipő van rajtunk. Az áram – főleg, ha akadálytalanul áthaladhat rajtunk a föld felé – az izmainkat a belépőponttól kezdve görcsbe rántja, égést okoz, nem is beszélve a szívritmuszavarokról. Ha csak az árammal érintkezünk, de minden egyéb részünk a levegőben van, akkor nem lesz bajunk, ezért marad életben a madár a vezetéken ülve. Egyenpotenciálon marad vele. 

Az áram nem mindig volt ilyen modern: történetéből kiderül, hogy a konnektor mikor ráz
Az áram nem mindig volt ilyen modern: történetéből kiderül, hogy a konnektor mikor ráztacojim / Getty Images Hungary

Mindig, minden vezetéken?

Ezalól persze kivételt jelentenek a nagyfeszültségű vezetékek, ott a levegő is vezetheti az áramot, vagy épp kisülés történik. Ilyen vezetékekhez nem kell hozzáérni, elég csak a közelükbe kerülni ahhoz, hogy végzetes legyen a kaland.

Tehát ez a veszély nem fenyeget, ha a drót közelébe kerülök, amiben az áram jön a lakásba?

Nem, mert az egyrészt nem magasfeszültségű, másrészt abban az áram és a nulla mellett van védőérintkező. A régi kétvezetékes rendszerek még veszélyesek voltak, történtek is balesetek, de ma már csak a háromvezetékes rendszer az elfogadott.

Zárlat vagy áramszünet mitől keletkezhet?

Zárlat esetén a biztonsági berendezés megszakítja az áramkört, azaz az áram útját lezárja. Áramszünetnél a fázis valahol meg van szakítva, így nem érkezik el fogyasztókhoz. Az áramszolgáltató javító, karbantartó munkáknál le vagy kiszakaszolja az egyes részeket. Ez a tervezett áramszünet a szolgáltató felől. Zárlat lehet földzárlat (testzárlat) és fáziszárlat is.

Előbbi azt jelenti, hogy vagy ember kerül az áram útjába, és azért zár le a rendszer, vagy a fázissal történik valami? Mi okoz leggyakrabban fáziszárlatot?

Testzárlat esetén a fázis kerül a hűtő, mosógép fémvázára, amit mi meg tudunk érinteni. A fogantyú teteje, oldala ráz. Fáziszárlatnál két fázis találkozik. Ez csak ott történhet meg, ahol be van vezetve a három fázis. Nálunk a villanymotorok tekercsének összeégésénèl a leggyakoribb.

Akkor mit jelent a földelés?

A védőföld valójában egy horgonyzott vasból készült földelő szonda, amit meghatározott helyen (általában a villanyóra közelében), illetve mélységig ütnek le a földbe. Családi házaknál 10 ohm alatt kell lennie a védőföld-érintkezőnek, és akkor mondhatjuk, hogy a rendszer biztonságos. 

Miért is?

Baj esetén zárlat keletkezik, ahol megáll az áram terjedése. Ez az első védelem. A másik pedig az, hogy a földelés visszavezeti az áramot a földbe. Emellett még léteznek védőrendszerek, amiket mi, szerelők, alkalmazunk. Azt is szigorúan szabályozzák, hogy mekkora vezetékre mekkora áramot adhatunk ki. Különben egy rossz alulméretezés elég, és leég a ház. Az elektromos tüzet pedig nagyon nehéz oltani, ezért is sorolják a tűzoltók a legveszélyesebbek közé. Viszont egy normálisan megépített, jól méretezett elektromos hálózatú, terhelésmegszakítókkal megfelelően ellátott ház (amiben megfelelő eszközöket használnak) nem gyulladhat ki. 

Akkor sem, ha belenyúlok a konnektorba?

Attól függ. Ha egy szöget fogsz a kezedben, és pont beletalálsz a fázisba, akkor az áram megráz.

A másik lyukban mi van?

A nulla.

És abból nem jön a 220 volt?

Abból nem. De ránk igazából nem a voltok jelentenek veszélyt, hanem az amperek. Ez az áramerősséget jelenti. Az amper nélküli vezetékhálózathoz hozzáérve megüt ugyan az áram, fájdalmat okoz, de nem öl meg. Így működnek az állatokat egy helyen tartó villanypásztorok. Azokban nincs amper, a lakásban lévő hálózatban persze van. Ez az, ami valójában meghatározza a védelmet is. Tehát maximum egy fázisceruzát szabad a konnektorba dugni, és azt is inkább nekünk, szerelőknek.

Ilyen lenne az életed, ha nem kéne sem áram-, sem gázdíjat fizetnedIlyen lenne az életed, ha nem kéne sem áram-, sem gázdíjat fizetned

Milyen lehet az élet áram és gáz, no meg számlák nélkül? Megmutatjuk!

Tovább olvasom

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Offline
Egykori várak nyomára bukkant a magyar drónos: lenyűgöző képeket tett közzé
Egykori várak nyomára bukkant a magyar drónos: lenyűgöző képeket tett közzé

A különleges, drónnal készített képeknek köszönhetően láthatjuk, milyen lenyűgöző látványt nyújtanak ezek az elfeledett magyar várak.

március 20., 14:00

  • Mindennapi
Kosz, mocsok, lerakódott zsír miatt indít razziasorozatot a hatóság
Kosz, mocsok, lerakódott zsír miatt indít razziasorozatot a hatóság

Országos vizsgálatot rendelt el a hatóság.

március 20., 12:10

  • világom
Több tízezer életveszélyes autót hívtak vissza, leválhat róluk egy elem
Több tízezer életveszélyes autót hívtak vissza, leválhat róluk egy elem

A visszahívás érintette autókon a problémás elemet cserélik.

március 20., 17:30

  • világom
Így van most a nagybeteg Bruce Willis: 70. születésnapját ünnepelte a színész
Így van most a nagybeteg Bruce Willis: 70. születésnapját ünnepelte a színész

Bruce Willis lánya elárulta, milyen állapotban van az édesapja, Demi Moore pedig családi fotókat osztott meg a 70. születésnapját ünneplő színészről.

március 20., 12:40

  • életem
Ha ezért bírságol meg a rendőr, semmiképp ne írd alá
Ha ezért bírságol meg a rendőr, semmiképp ne írd alá

Tanulságos történet: olykor ellene kell mondani a bírságoló rendőrnek.

március 20., 13:36

  • világom
Fordulat a 11 éve eltűnt repülőgép ügyében: megoldódhat a rejtély
Fordulat a 11 éve eltűnt repülőgép ügyében: megoldódhat a rejtély

A repülés történetének egyik legnagyobb rejtélye, egy 11 évvel ezelőtt történt szerencsétlenség oldódhat meg.

március 20., 14:35

  • Testem
5 meglepő igazság az öregedésről, amit sokan nem gondolnának
5 meglepő igazság az öregedésről, amit sokan nem gondolnának

Sok olyan tényező van, ami miatt másképp öregszünk, mint a nagyszüleink.

34 perce

  • Offline
Ace Venturát kis híján nem Jim Carrey alakította: ezek a nevek merültek fel
Ace Venturát kis híján nem Jim Carrey alakította: ezek a nevek merültek fel

El tudnál képzelni bárki mást Ace Venturaként? Pedig nem sokon múlt, hogy egy egészen más típusú színész alakísa az állati nyomozót.

március 20., 16:46

  • Offline
Minden évben új arcot festenek a szobornak: ez az oka
Minden évben új arcot festenek a szobornak: ez az oka

A rejtélyes szobor arca minden évben másképp fest.

március 20., 15:10

  • Offline
Vérbeli magyar sport volt a szocializmusban a gágyé: te tudod, mi lehet?
Vérbeli magyar sport volt a szocializmusban a gágyé: te tudod, mi lehet?

Alapfelszerelés volt sok családban, a szocialista termelés alapanyagaiból szerelték össze. Valóságos sportot hozott létre a száguldás örömére.

március 20., 16:00

  • Testem
Rettegett betegséget jelezhet, ha így változik meg az illatod
Rettegett betegséget jelezhet, ha így változik meg az illatod

Ezt a betegség a különös illatáról is felismerhető.

március 20., 06:00

  • világom
Oltás helyett hagynák tombolni a vírust? Megdöbbentő javaslattal fékeznék meg a járványt
Oltás helyett hagynák tombolni a vírust? Megdöbbentő javaslattal fékeznék meg a járványt

Szabadon hagynák terjedni a rettegett vírust, és az oltást is ellenzi a miniszter vitatott javaslata.

március 20., 11:40

  • Offline
Csak a sorozatban Hunyadi szerelme – ki volt valójában Brankovics Mara?
Csak a sorozatban Hunyadi szerelme – ki volt valójában Brankovics Mara?

Brankovics Mara diplomataként közvetített a keresztény Európa és az Oszmán Birodalom között.

március 20., 18:30

  • Mindennapi
Balázsék miatt kapott többmilliós büntetést a Rádió1
Balázsék miatt kapott többmilliós büntetést a Rádió1

Pikáns utalásokat tettek a Balázsék című műsorban, jókora bírságot szabott ki a médiatanács a Rádió1-re.

március 20., 10:36

  • Offline
Sancho Panza, Péntek, Pippin – tudod, melyik regényben szerepeltek?
Sancho Panza, Péntek, Pippin – tudod, melyik regényben szerepeltek?

Kvízünkben ezúttal regények mellékszereplői között válogattunk.

március 20., 06:46

  • Offline
Majdnem 3 milliót fizettek az ismeretlen Petőfi-versért
Majdnem 3 milliót fizettek az ismeretlen Petőfi-versért

Egyedülálló rekord született: a 155 év után felbukkant Petőfi-vers kéziratáért kétmillió nyolcszázötvenezer forintot fizetett a nyertes licitáló.

március 20., 19:00

  • Szülőség
Százezres pluszpénzhez juthatnak a friss anyák: ez lesz a módja
Százezres pluszpénzhez juthatnak a friss anyák: ez lesz a módja

A csecsemőjüket gondozó anyák a tervek szerint július elejétől kaphatják a pénzt.

március 20., 11:10

  • Offline
Így vált terroristává az amerikai médiamágnás unokája
Így vált terroristává az amerikai médiamágnás unokája

Furcsa történet az amerikai médiamágnás unokájáról, akiről máig nem tudni, hogy bűnös-e vagy áldozat.

március 20., 20:00

  • életem
Ilyen a hűtlen férfitípus külseje a mesterséges intelligencia szerint
Ilyen a hűtlen férfitípus külseje a mesterséges intelligencia szerint

Valóban így néz ki egy hűtlen férfi?

március 20., 06:30

  • Offline
Ilyennek képzelték az ördög hangját a reneszánsz emberei
Ilyennek képzelték az ördög hangját a reneszánsz emberei

A reneszánsz ember igyekezett elkerülni majdnem mindent, ami az ördöggel volt kapcsolatos.

március 20., 19:30

  • Édes otthon
A távfűtés nagy átalakítását jelentették be: másfélmillió magyart érint
A távfűtés nagy átalakítását jelentették be: másfélmillió magyart érint

Távhővel 700 ezer háztartás mellett egészségügyi intézményeket is fűtenek: így változik a rendszer.

március 20., 07:46

  • életem
Így randiztak nagyszüleink idejében: van, amit vissza kéne hozni belőle
Így randiztak nagyszüleink idejében: van, amit vissza kéne hozni belőle

Te hányat szegtél meg a nagyszüleink randi-illemszabályaiból?

március 20., 07:00

  • életem
Magasabb sebességhatár kerülhet az új KRESZ-be
Magasabb sebességhatár kerülhet az új KRESZ-be

Egyes járművek magasabb sebességgel haladhatnak.

március 20., 09:05

  • világom
Ennek az egy dolognak soha nem tudott II. Erzsébet ellenállni
Ennek az egy dolognak soha nem tudott II. Erzsébet ellenállni

II. Erzsébet erre sosem tudott nemet mondani.

március 20., 08:50

  • világom
Ezt teszi az emberi testtel 9 hónap világűr: előtte-utána fotókon az űrben rekedt asztronauták
Ezt teszi az emberi testtel 9 hónap világűr: előtte-utána fotókon az űrben rekedt asztronauták

Butch Wilmore és Suni Williams testét nagyon megviselte a kilenc hónapos űrmisszió, a változás a képeken is jól látható.

március 20., 09:35

  • világom
Sokkal boldogtalanabbak a magyarok, mint egy éve: friss kutatás
Sokkal boldogtalanabbak a magyarok, mint egy éve: friss kutatás

Megjelent a legfrissebb boldogságjelentés, Magyarország nagyot zuhant a listán, boldogtalanabbak vagyunk, mint egy éve.

március 20., 08:36

  • Offline
Te is beleszédülsz ebbe az optikai illúzióba: ugye, hogy megmozdul a kép?
Te is beleszédülsz ebbe az optikai illúzióba: ugye, hogy megmozdul a kép?

Szereted az optikai illúziókat? Most egy álló mozgóképet mutatunk.

március 20., 08:20

  • Mindennapi
Komoly büntetés lehet a vége, ha elmarad ez az orvosi vizsgálat
Komoly büntetés lehet a vége, ha elmarad ez az orvosi vizsgálat

Sokan félreértetik a megváltozott jogszabályt, és azt hiszik, nem kötelező már ez a vizsgálat, pedig komoly büntetést vonhat maga után.

március 20., 08:06

  • Édes otthon
Túl sokba került az albérletük, olyat találtak ki, amitől te is olcsóbban jutsz ma szálláshoz
Túl sokba került az albérletük, olyat találtak ki, amitől te is olcsóbban jutsz ma szálláshoz

Nekik hála, olcsó szállásokat világszerte találni.

március 20., 07:26

  • Édes otthon
Ezek a magyar települések ATM nélkül maradhatnak, hiába a kormányhatározat
Ezek a magyar települések ATM nélkül maradhatnak, hiába a kormányhatározat

Szakértő szerint egyes településeken valószínűtlen, hogy ATM-legyen.

március 20., 10:05

Érdekességek