Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A híres Máltai lovagrend – teljes nevén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szuverén Ispotályos Szent János Lovagrend – az egyik legrégebbi keresztény intézmény, ami majdnem ezer éve működik. Bár a katolikus vallást követi, a rend szuverén: saját jogrendet követ, joga van bélyeget nyomni, útlevelet kiállítani, sőt még pénzt verni is.
A rend tagjai százhúsz országban vannak jelen, számuk meghaladja a tizenháromezret, és akkor még nem beszéltünk az önkéntes segítők tömegéről: 133 diplomáciai képviselet, 33 nemzeti önkéntes alakulat tartozik hozzájuk. És természetesen ott van a világszerte működő humanitárius szervezet – de az egész rend fő célja a betegek és szegények segítése, kórházak, mobil klinikák működtetése politikai vagy gazdasági haszon nélkül. Lehetőségeikhez képest mindenkin segítenek, aki a háborúk, a szegénység, az erőszak áldozatául esett, vagy az elől menekül. A sors iróniája, hogy a rend tagjainak is többször kellett menekülnie: 1530-ban Málta szigetére, majd 1798-ban el onnan, hogy végül Rómában telepedjenek le.
Hogy jött a képbe Málta?
A rend története 1080-ig nyúlik vissza, amikor olasz kereskedők Jeruzsálemben létrehoztak egy kórházat, amelynek célja a beteg vagy sebesült zarándokok, illetve a szegénységben élő helyiek ápolása volt. Majd húsz évvel később, Jeruzsálem elfoglalásakor alakultak saját szabályokkal rendelkező szerzetesrenddé, és 1113-ban, II. Paszkál pápa helyezte közvetlenül a Szentszék oltalma alá a szervezetet, így biztosítva a rend minden hatalomtól való függetlenségét.
Miután Jeruzsálemet a muszlimok visszafoglalták a keresztesektől, a rend előbb Rodoszra, majd Szulejmán török szultán elől menekülve, 1530-ban Máltára költözött. A zarándokok védelme érdekében katonai feladatokat is elláttak, a lovagrend hajóflottája ellenőrzés alatt tartotta a vidéket, a szárazföldön pedig a muszlimok ellen harcoltak. Közben hatalmas kórházat alapítottak Málta szigetén, amit könyvtár, színház és egyetem létrehozása követett.
Ma már a máltaiak nem jelentenek katonai erőt, csupán segítő feladatokat látnak el, és akkora szervezetté nőtték ki magukat, hogy a világ 108 országával tartanak fenn diplomáciai kapcsolatot. Régi egyenruhájukat – fekete köpeny, bal vállán fehér kereszttel – ma is őrzik, sőt használják is, a szerzetes osztályba tartozó lovagok pedig felesküsznek a szegénységre, a tisztaságra és az engedelmességre.
Málta elhagyása
Bár a rend nevében örökre őrzi a szigetet, 1798-ban a francia-angol harcok elől kénytelen volt ismét elmenekülni: előbb Triesztbe, majd egy szicíliai kitérő után Rómába költözött, ahol megtalálta a végleges helyét. De mivel mégiscsak a Máltai lovagrendről van szó, 1991-ben konferencia- és kiképzőközpontot alakítottak ki a szigeten is.
Kalandos életű nagymesterek
A rendet minden esetben az örök életére megválasztott nagymester vezeti. Az első vezető az olasz származású Gerard – magyarul Boldog Gellért – volt, aki a frissen alapított jeruzsálemi ispotály szervezésében játszott nagy szerepet. Abban az időben sorra nyíltak a kórházaik Európában, és akkor alakult ki jelképük, a nyolcágú fehér kereszt is.
Mindennek ellenére nem volt mindig béke a rendben sem: Foulques de Villaret-t, a rend 25. – és sajnos zsarnokoskodásra hajlamos – nagymesterét például a lovagok egy csoportja meg akarta gyilkolni. Hiába foglalta el Rodoszt, hiába bővítette ki a máltai flottát és hiába védte meg a rendet a kalózok támadásaitól, közben rengeteg adósságot halmozott fel, ami nemcsak rá, de az egész rendre rossz fényt vetett, és belső feszültségeket keltett. Villaret-nek azonban sikerült elmenekülnie, de az időközben megválasztott új nagymestert nem ismerte el, így a vitás ügy a pápa elé került, aki szétvágta a gordiuszi csomót: újra kinevezte VIllaret-t, de csak azért, hogy azzal a lendülettel le is mondjon a tisztségéről.
Sikeres évek
A 16. század közepén a rendnek sikerült visszavernie az oszmán hadsereg három hónapos ostromát, és megtartotta Málta szigetét. Jean Parisot de la Valette nagymester ekkor kezdte építtetni az új kikötőt palotákkal, iskolákkal, új kórházzal, kertekkel, bástyákkal – ez lett a nagymesterről elnevezett Valletta, ami ma a sziget fővárosa. Amikor 1571-ben újabb győzelmet arattak az oszmán seregek felett a lepantói csatában, a máltaiak flottája a Földközi-tenger leghatalmasabb hajóhadává fejlődött.
Napóleon ellen viszont már nem tudták megvédeni a szigetet, és a rend 1798-ban, minden vagyonát hátrahagyva elhagyta a szigetet: ekkor került Itáliába.
A máltaiak kiemelt szerepet játszottak a sebesültek ápolásában és a szegények megsegítésében az első és a második világháború idején is. Nagymesterük 1931-ben hazánkba is ellátogatott, ami nagy ösztönzést jelentett a három évvel korábban megalakult Magyar Máltai Lovagok Szövetsége tagjainak.
A lovagrend ma
A rend tehát majdnem ezer éve él és segít, bár viták természetesen ma is vannak a soraikban. 2016-ban például az akkori nagymester, súlyos belső vitákat követően, Ferenc pápa kérésére mondott le, így 2018 tavaszán, Giacomo Dalla Torre del Tempio di Sanguinetto személyében már a nyolcvanadik nagymestert választották meg.
Magyarország már a 12. századtól csatlakozott a máltaiak munkásságához, kórházakat, rendházakat hoztak létre külföldön és itthon, zarándokok indultak és tértek haza, részt vettek a muhi, a rozgonyi és a nándorfehérvári csatában, sőt II. Endre király, majd az őt követő mindegyik Árpád-házi király a Rend donátusa volt. Tevékenységük a török, majd a szovjet megszállás alatt szünetelt.
Ma az 1928-ban alapított Magyar Máltai Lovagok Szövetségén kívül 1989 óta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tartozik hozzájuk, ami hazánk egyik leghatékonyabb karitatív és szociális segélyszolgálata.
