Kezdj el szakit keresni, fél-egy év is lehet a várólista

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kitekintettünk a szakik világába, és néhány jó tippünk is van mindazoknak, akik felújításhoz vagy építkezéshez keresnek céget vagy vállalkozót.

Megkérdeztünk több, az építőiparban jelentős tapasztalattal rendelkező szakembert és vállalkozót is. Az árak – a többi között az évek óta fennálló szakemberhiány miatt – jelentősen megemelkedtek, de természetesen még mindig nagy különbség van az egyes régiók között.

Na de mégis, mennyi az annyi?

Ha például a burkolást nézzük, Borsod megyében már 2000 forintos négyzetméterár is lehet a munkadíj (anyagköltség nélkül), Budapesten jellemzően 8-10 ezer forint körül mozog most, az agglomerációban, illetve Pest megyében pedig ugyanez 5-6 ezer forint. Ebből is látszik, hogy igaz, amit a szakemberek általánosságban állítanak: a fővárosban dolgozó szakemberek drágábban, például Pest megyéhez viszonyítva legalább harminc százalékkal magasabb áron dolgoznak.

A másik, nagyon gyakran keresett szakmunka a festés-tapétázás-mázolás. A sima festés ára (javítás, glettelés, extrák nélkül) általánosságban 2000-2500 forint/nm. A végső ár annak függvényében emelkedik, hogy mennyit kell javítani, aládolgozni, glettelni, hány színre kell festeni, kérünk-e színelválasztást vagy bordűrt például. Ez utóbbi felrakása további 600-700 forinttal emeli meg a munkadíjat, folyóméterenként. A színelválasztás szakszerű megoldása 400 forint, a glettelés általában 600-700 forint pluszban, szintén folyóméterenként.

Borzasztó nehéz jó szakembert találni, de nem lehetetlen. Van néhány tippünk a kóklerek kiszűrésére.
Fotó: sefa ozel / Getty Images Hungary

Mi a baj?

Szakemberek állítják, hogy munka rengeteg van (lenne, vagyis jellemzően csak tologatják maguk előtt, így alakulnak ki a hosszú várólisták), de szakember továbbra sincs, nagy a hiány. Utánajártunk az építőiparban szokásos fizetéseknek is: mégis mennyiért nincs szakember manapság. A képesítés nélküli segédmunkások napi 15 ezer, a szakmunkások 20-25 ezres nettó napibér alatt szóba sem állnak a lehetséges munkáltatóval. Tehát egy építőipari vállalkozónak, ha két segédmunkással dolgozik, az naponta (járulékokkal együtt) legalább 45 ezer forintjába kerül. Arra is kíváncsiak voltunk, van-e különbség, ha a segédmunkás vagy szakember munkavállalóként dolgozik, vagy saját, egyéni vállalkozásában? A megkérdezettek úgy vélik, hogy nincs, eltűnt a különbség, hiszen például egy szakmunkás esetében havi 22 nappal számolva, 550 ezret visz haza nettóban úgy, hogy a kivitelezésért nem neki, személyesen kell garanciát vállalnia, sem pedig a saját járulékait fizetnie, a munkaeszközöket biztosítania. A költségeket és járulékokat a vállalkozó nem tudja tovább hárítani az ügyfelekre, a fenti átlagárakon vállal munkát, szóval ő biztosan nem jár jobban.

Már az is szakember, aki amúgy nem

A lapunknak nyilatkozó építőipari vállalkozó elmondta, hogy a negyvenes korosztály alattiak inkább a szellemi munkavégzést és továbbtanulást részesítik előnyben, e fölött pedig még mindig nagyon nagy (tapasztalata szerint mintegy legalább hetven) százalékban a munkához való hozzáállás és az alkohol jelent problémát. A jó minőségben dolgozó szakember bármennyit mondhat, mindig talál olyat, aki ki fogja fizetni.

Mivel nagy a kereslet, és elenyésző, amikor valaki saját maga akar nekiállni a lakásfelújításnak, a szakma hígulása is régóta zajlik már. Rengeteg ajánlattevő cég van, amely ugyan nem szakemberekből áll, de elvállalják a munkát, amit aztán jellemzően rosszabb minőségben végeznek el, ráadásul semmivel sem olcsóbban, mintha a szakembert választanánk.

Járjunk el körültekintően!

Teljesen biztosra sajnos nem tudunk menni, amikor lakásfelújításhoz, építkezéshez keresünk szakembereket. De néhány jó tippet azért kaptunk, hogy a nagyon bosszantó problémákat vagy a nagy pénznyelőket elkerülhessük.

• Bár garanciát nem jelent, ha kérünk referenciát (főleg, ha a telefonjában vagy laptopján mutat képeket), de azért ezt a lépést semmiképpen ne hagyjuk ki.

• Nézzük meg, hogy a céget mennyi ideje jegyezték be! Gyanús lehet, ha mondjuk csak pár hónapos, és/vagy ugyanaz az illető rendszeresen új cégekkel vállalkozik.

• Ami a leghitelesebb ebben az esetben is, ha ismerős ajánl szakembert – akkor akár személyesen is megnézhetjük a munkáját. A közösségi média is nagy hasznunkra lehet, hiszen ha valakivel vagy a munkájával problémák vannak, a nagy térben előbb vagy utóbb biztosan lesz, aki ezt meg is írja. (Ugyanígy a pozitív visszajelzések is segíthetnek, bár azért látatlanban csak ezzel is óvatosan!)

Hozzáadott értéke lesz, ha a felújításban saját munkánk is visszaköszön.
Fotó: Hill Street Studios / Getty Images Hungary

Biztos, hogy nem tudjuk megcsinálni mi magunk?

Az tény, hogy a legtöbbünk nem kőműves, ács, festő-mázoló vagy burkoló (hiszen akkor nem lenne szakemberhiány). Az is tény, hogy sok mindent érdemes, sőt van, amit muszáj szakemberrel elvégeztetni (víz-gáz-villanyszerelés stb.). De az is tény, hogy viszonylag ritkán gondoljuk végig, vajon nem tudnánk mi magunk is elvégezni amit szeretnénk, akár úgy, hogy az alapos előkészítést szakemberre bízzuk? Számtalan magyar és idegen nyelvű DIY-leírás, videó elérhető az interneten, sőt rengeteg könyv is kapható a témában, ami lépésről lépésre végigvezet az adott témában. Így sokat spórolhatunk a munkadíjakon, és jó eséllyel nagyobb örömünket leljük majd a felújított, elkészült otthonunkban, ha a saját elképzelésünk mentén – esetleg kicsivel több idő alatt, de – a saját kezünkkel alkottuk meg.

Nemes Dóra
Nemes Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.