Ezt a négy színt szeretik a legjobban a szúnyogok

GettyImages-1255717216
Olvasási idő kb. 4 perc

Megérkezett a nyár, vele együtt pedig a szúnyogok ideje is. Ezek a vérszívók rettentően idegesítőek tudnak lenni, a védekezés ellenük pedig nem egyszerű. Egy kutatásból kiderült, hogy van néhány szín, amit nagyon szeretnek.

A szakértők azt jósolják, hogy kegyetlen szúnyogszezonunk lesz idén, és a rovarok által terjesztett betegségek számának növekedésére figyelmeztetnek. Bár vannak spray-k, gyertyák és krémek, amelyek távol tartják a szúnyogokat, de az ellenük való védekezésben egy másik módszer is segíthet, ez pedig a ruhád színének megválasztása. A Washingtoni Egyetem kutatói megállapították, hogy a szúnyogokat vonzza a piros, a narancssárga, a fekete és a ciánkék  a kék és a zöld közötti szín. A rovarok azonban figyelmen kívül hagyták a zöldet, a lilát, a kéket és a fehéret, ami arra utal, hogy ezeket érdemes viselni, ha idén nyáron a szabadban tartózkodunk.

Hogyan találják meg a szúnyogok az embert

A szúnyogok számos módszert alkalmaznak a prédájuk, köztük az ember megtalálására. Ezek a rovarok kiválóan látnak, és képesek bizonyos illatokra és hőmérséklet-változásokra is ráhangolódni.

Lehelet

A szúnyogok a tapogatóik segítségével érzékelik a szén-dioxidot, amely az ember kilégzésekor keletkezik. Nagyon érzékenyek erre a vegyi anyagra, és képesek az embert körülbelül 45 méter távolságból is követni.

A leheletünk, az izzadságunk, a vérünk és a ruhánk színe is vonzza a szúnyogokat
A leheletünk, az izzadságunk, a vérünk és a ruhánk színe is vonzza a szúnyogokatmrs / Getty Images Hungary

Izzadság

A szúnyogok az emberi verejtékben található számos vegyületet, köztük a tejsavat, a húgysavat és az ammóniát is képesek érzékelni. A nyári hőségben a szabadban töltött idő megnöveli a testhőmérsékletet, ami izzadságtermeléssel jár. A szúnyogcsípések gyakran a lábfejek, bokák, csuklók és kezek körül csoportosulnak, ezeken a területeken ugyanis nagyobb valószínűséggel gyűlik össze a nedvesség.

Vércsoport

Bármilyen furcsán hangzik is, japán kutatók megállapították, hogy a 0 vércsoportú egyéneket nagyobb valószínűséggel csíphetik meg a szúnyogok, mint az A vércsoportúakat.

Mi vonzza a szúnyogokat?

Tehát három fő jelzőanyag vonzza a szúnyogokat: a leheletünk, az izzadságunk és a vérünk. Ebből az új tanulmányból azonban kiderül, hogy van egy negyedik is: a szín, például a piros, amely nemcsak a ruhán található meg, hanem mindenki bőrén is. Nem számít, hogy milyen árnyalatú a bőrünk, valamennyi piros mindannyiunk bőrében van. De csökkenthetjük a szúnyogcsípés kockázatát, ha legalább a ruháink terén kerüljük ezt a színt.

A tanulmányt úgy végezték el, hogy nyomon követték a nőstény egyiptomi csípőszúnyogok viselkedését, amikor különböző vizuális és illatjelzésekkel találkoztak. Mint minden szúnyogfajnál, csak a nőstények isznak vért, és az egyiptomi csípőszúnyogok csípései a dengue-lázat, a sárgalázat, a chikungunya-lázat és a zikát is átadhatják az embernek, amelyek halálhoz vezethetnek. A kutatók a rovarokat miniatűr tesztkamrákban figyelték meg, amelyeket szaggal és különböző vizuális mintákkal, köztük színes ponttal vagy emberi kéz képével töltöttek meg.

Bizonyos színű ruhákat ajánlott kerülni a szúnyogok miatt
Bizonyos színű ruhákat ajánlott kerülni a szúnyogok miatturbazon / Getty Images Hungary

Szaginger nélkül a szúnyogok nagyrészt figyelmen kívül hagyták a kamra alján lévő pontot, függetlenül annak színétől. Ám amikor szén-dioxidot spricceltek rá, a szúnyogok a piros, narancssárga, fekete és ciánkék színű pontok felé repültek, de elkerülték a zöld, kék és lila színű pontokat.

Az emberek szén-dioxidot lélegeznek ki, amelyet a rovarok megéreznek, a kísérlet pedig kimutatta, hogy a szúnyogok szeme a vizuális spektrum bizonyos hullámhosszait preferálja. A kutatók ahhoz hasonlították a reakciót, amint amikor az utcán sétálva megérezzük valamilyen kellemes ételnek az illatát, és körbenézünk, hogy honnan érkezhetnek az ínycsiklandó illatok.

Szeretnél többet tudni a szúnyogok által terjesztett betegségekről? Olvasd el az alábbi cikkünket. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek