klíma felhő

Kiszárítani a légkört – így lehetne pár szóval összefoglalni azt a módszert, amelyet a Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) tudósai javasolnak. Noha a legtöbbször a szén-dioxidra vagy a metánra gondolunk, amikor üvegházhatású gázokról van szó, valójában a vízpára is melegíti a Földet. A pici cseppecskék ugyanis, ha egyszer feljutnak a légkör magasabb rétegeibe, akár éveken keresztül megmaradhatnak a sztratoszférában, amelynek alsó határa 10, felső pedig mintegy 50 kilométeres magasságban található.

Egyes kutatások szerint például az 1990-es években a globális felmelegedést 30 százalékkal dobta meg a légkörben található nedvesség. Shuka Schwarz és csapata szerint azonban meg lehetne akadályozni, hogy a víz egyáltalán feljusson a sztratoszférába. 

Felhőmagokkal segítenék az eső kialakulását

A NOAA kutatói által publikált tanulmány szerint a felfelé emelkedő, nedves légáramlatokat céloznák meg, és olyan apró, felhőmagnak nevezett részecskéket juttatnának bele, amelyek hatására még azelőtt felhők alakulnának ki, hogy a pára eljuthatna a sztratoszférába. Persze azt gondolhatnánk, hogy lehetetlen feladat az egész bolygón ezt kivitelezni, ám szerencsére erre nincs is szükség. Ugyanis nem mindenhol tud kialakulni olyan erős felfelé tartó áramlás, amely egészen a sztratoszféráig tudja repíteni a nedves légrétegeket. Ehhez elég magas felszíni hőmérséklet szükséges: az egyik legfontosabb ilyen terület a Csendes-óceán felett található, mérete nagyjából akkora, mit Ausztráliáé.

Szándékos sztratoszféra-kiszárításnak keresztelték az eljárást, és mivel aránylag kis területen elvégezhető, kutatók szerint egy hétre már 2 kilogrammnyi anyag elég lenne.

A módszer természetesen nem oldaná meg a klímaváltozást, ám Schwarzék szerint a hűtő hatása érezhető, mérhető lenne.

Az előzetes számítások szerint az elmúlt pár száz év alatt, az egyre emelkedő szén-dioxid-kibocsátás miatti végbemenő felmelegedést mintegy 1,4 százalékát lehetne ezzel ellensúlyozni.

Van elég nedvesség, mégsem alakulnak ki felhők

Az eljáráshoz a megfelelő magasság 9 és 17 kilométer között található. A felfelé áramló légrétegek nedvességének jelentős része felhővé alakul, majd csapadék formájában visszajut a felszínre. A sztratoszféra legfelső, hidegebb rétegeinek vizsgálata során a NASA ugyanakkor arra jutott, hogy bizonyos pontokon

„Tulajdonképpen a szerencsén múlik, hogy feljutnak-e ilyen magasságba, ahogy az is, hogy van-e megfelelő mennyiségű felhőmag a felhők kialakulásához” – mondta Schwarz. A NASA kutatásából az is kiderült, hogy ilyen magasságban nincs mindenhol elég nedvesség a terv kivitelezéséhez, mindössze a vizsgált területek 1 százalékát kellene megcélozni. Ezért is lehet elég a 2 kilogrammnyi por.

Kicsiben már tesztelték a klímakutatók

Laboratóriumi körülmények között már kipróbálták a módszert. A kutatók választása egy, a jég kialakulásának vizsgálatához gyakran használt anyagra esett: a teljesen ártalmatlan bizmut-trijodidra. Az anyag részecskéi roppant aprók, mindössze 10 nanométeresek. Összehasonlításképp: ennél még egy baktérium ostora is kétszer vastagabb, ám ez pont elegendő méret ahhoz, hogy elindítsa a felhőképződést. Ezt a finom port akár léggömbökkel vagy drónokkal is fel lehetne juttatni a megfelelő magasságba, repülőgépre nem is lenne hozzá szükség.

Rengeteg még a kérdés és a kétség

Noha elvben minden jel szerint működhet a módszer, Daniel Cziczo légkörkutató szerint azért vannak kockázatai is. Ha a felhőképződés nem indul be a megfelelő helyen, és a részecskék máshova is eljutnak, „rossz” felhők létrejöttét idézhetik elő. Például a vékony, ezüstös, fátyolszerű cirrus- vagy pehelyfelhőkét, amelyek nem verik vissza a napfényt, hanem elnyelik a felszínről érkező infravörös sugárzást.

Olyan eljárásról van szó, ami lehet, hogy nem hűtené a bolygót, hanem pont ellentétesen, tovább melegítené

– mondta Cziczo. A további kutatás szükségességével egyetért Mark Schoeberl légkörkutató is, aki felderítette az Atlanti-óceánon azt a területet, ahol a nedves, meleg levegő felemelkedik a magasba. Ráadásul szerinte a módszer nem is lenne egész évben elég hatékony, hiszen a legtöbb nedvesség az ázsiai monszun ideje alatt jut fel a sztratoszférába.

Saját bevallása szerint Schwarz sokáig nem merte publikálni ötletét, mert tudományos körökben és a közvéleményben elég rossz a megítélése az olyan ötleteknek, amelyek belepiszkálnának a Föld éghajlatába azért, hogy ellensúlyozzák a klímaváltozást. Az utóbbi időben azonban ez a stigma eltűnni látszik, vagy legalábbis jelentősen csökkent. Az USA Kongresszusa például megbízta a NOAA-t a geomérnöki megoldások vizsgálatával, és az Európai Unió is támogat ilyen kezdeményezéseket. A zürichi Műszaki Főiskola (ETH) pedig arra nyert el támogatást a Simons Foundationtől, hogy megvizsgálja a sarkvidékeken annak lehetőségét, hogy hogyan lehetne gyéríteni a hőcsapdaként funkcionáló felhőtakarót. „Megváltozott a hozzáállás a tudományos világban” – mondta Ulrike Lohmann, az ETH kutatója. A klímatudósoknak még mindig vannak fenntartásaik az ilyen módszerekkel szemben, ám úgy érzik, nincs már nagyon választási lehetőségük. A kibocsátás csökkentése nem elég gyors, és a szén-dioxidot nem lehet egyszerűen és olcsón kiszippantani a levegőből. „Valami mást keresünk. Emberként kudarcot vallottunk ennek elkerülésében” – mondta a légkörfizikus.

Olvasd el, hova vezethet, hogy évről évre magasabbra kúszik a hőmérő higanyszála, kattints ide!