Mikor mostad ki utoljára a télikabátodat? Ekkor kellett volna a szakértők szerint

GettyImages-1308256250

Bizonyos kabátokat gyakrabban kell kimosni, mint másokat. Mutatjuk, mit ajánlanak a szakértők.

A télikabátok mosásáról hajlamosak vagyunk megfeledkezni, pedig a többi ruhadarabhoz képest sokkal inkább ki vannak téve a különféle szennyeződéseknek és az időjárás viszontagságainak. Az egyes kabátok ideális mosási gyakorisága ugyanakkor eltérő lehet, attól függően, hogy milyen sűrűn hordod őket, illetve milyen anyagból készültek.

Ilyen gyakran kéne kimosnod a télikabátod

A We Do Laundry szerint a gyapjú- és bőrkabátokat általában kevesebbet hordják, ezért kevesebb velük a macera: a téli szezont akár egy tisztítással is meg lehet úszni. De még gyakoribb használat esetén sincs szükség évente két tisztításnál többre. Az elsőt érdemes november elejére időzíteni, majd a másodikat január végén beiktatni. A kabát így kis mázlival egészen március elejéig hordható marad.

A legtöbb újonnan vásárolt kabátot már a vásárlás után érdemes kimosni
A legtöbb újonnan vásárolt kabátot már a vásárlás után érdemes kimosnistockstudioX / Getty Images Hungary

A gyapjúalapú polárdzsekik kényesebbek, így mosásuk már 6-7 viselés után indokolt lehet (ha látványosan piszkosak, akkor előbb is). Emellett fontos, hogy a vásárlást követően, első használatuk előtt is ki legyenek mosva, mert a gyártási eljárás során irritáló hatású vegyi anyagok szabadulhatnak fel, amelyektől jobb rövid úton megszabadulni. Tartsd észben, hogy a poláranyagokat nem szabad vasalni, és ahhoz, hogy ne károsodjanak, felfüggesztve szárítandók.

Az esőkabátok rendszeres tisztításra szorulnak, hiszen jellemzően rossz időjárási körülmények között kell helytállniuk. A szakemberek ezért azt ajánlják, hogy amennyiben gyakran éri őket az eső, havonta kétszer kerüljenek a mosásba (egyébként elegendő lehet havi egy alkalom is). Tisztításuknál ügyelj rá, hogy fel legyen húzva a cipzárjuk, és mindig pontosan tartsd magad a mosási címkén szereplő gyártói utasításokhoz.

A télikabátok száradása hosszabb időt vehet igénybe
A télikabátok száradása hosszabb időt vehet igénybeEvgen_Prozhyrko / Getty Images Hungary

A pehelykabátokra nagyjából ugyanaz érvényes, mint a többi kabátra: a téli szezonban kétszeri mosással érdemes számolni. Anyagukból fakadóan ezek kíméletes bánásmódot igényelnek, ezért kerülni kell a magas fordulatszámú centrifugázást, illetve javasolt a kímélő mosószer alkalmazása. Ha szárítógépet használnál, akkor állítsd alacsony hőmérsékletre, és dobj be a kabát mellé néhány szárítógolyót, majd enyhén nedvesen akaszd ki száradni.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek