Így úszhatod meg, hogy kéretlen csomaggal verjenek át

Szénási Pál
GettyImages-1272562578
Olvasási idő kb. 7 perc

Ahogy fejlődik az online kereskedelem, az internetes csalók egyre szofisztikáltabb módszerekkel igyekeznek pénzüktől megszabadítani az embereket. És ahogy azt már a krimikből és a sorozatokból megtanulhattuk, a gonosztevők mindig egy lépéssel előttünk járnak. Ahhoz, hogy bedőljünk, még csak nem is kell naivnak lennünk, elég ha természet adta önvédelmi mechanizmusunk, a kétely elalszik pár pillanatra.

A csomagküldő szolgáltatásokat már szinte minden korosztály rutinosan kezeli. Idősebb rokonaim olyan professzionális csomagkezelési folyamatokat építettek ki rövid idő alatt, hogy azt bármelyik logisztikai központ megirigyelné. A környékünkön lévő csomagpontok ajtajai már csapágyasra koptak a megrendelésektől, ahogy az egyes postaszolgáltatók kishaszongépjárművei is. Ha reggel kihajtok az udvaromból a főútra, akkor már nem a kamionoktól vagy buszoktól kell félnem, hanem a Mad Max-filmeket idéző tempóval száguldó futároktól. De ne bántsuk őket, van dolguk bőven, sőt, épp ők azok, akik néha megmentenek a csalóktól, de erről majd később.

Egyre többen kapnak kéretlen csomagokat

Most térjünk vissza a csalásokhoz. Mostanában egyre több olyan esettel lehet találkozni, hogy kapunk egy értesítést valamelyik szolgáltatótól, hogy küldeményünk fog érkezni, hamarosan átvehető lesz valamelyik csomagponton, vagy leszállítja egy futár. Ha rendeltünk valamit, akkor nincs baj. A baj akkor van, amikor nem rendeltünk semmit. Mert ha nem rendeltünk semmit, akkor egy csalás potenciális áldozatává váltunk. Egyes beszámolók szerint vannak olyan áldozatok, akik hetente kapnak olyan csomagot, amit nem rendeltek meg.

A kéretlen csomagok egyre többször okoznak gondot
A kéretlen csomagok egyre többször okoznak gondot10'000 Hours / Getty Images Hungary

Ezek a küldemények pedig jellemzően kisebb méretű, olcsó használati tárgyakat vagy haszontalan műanyag kacatokat tartalmaznak: hamisítvány karórát, kopasztott gumicsirkét, faék egyszerűségű társasjátékot, zsebexpandert stb. A csomagon egy jellemzően ismeretlen, kínai gyártó címe szerepel. Vannak olyan csomagok, amikért nem kell fizetni, de bizony akadnak olyanok is, amikért viszont kell.

Hogyan működik a csalók rendszere?

A csalásoknak több verziója is van. Most nézzük meg az egyik legáltalánosabb módszert. A nagy online piactereken, mint az Amazon vagy az eBay, termékek tízezrei vannak, az árverseny óriási, ráadásul gyakorlatilag globális piacterekről beszélünk, amit felhasználók milliói követnek. Éppen ezért nagyon fontos, hogy egyes termékek a lehető legjobb értékeléseket kapják, és valós értékeléseket. Ezek az értékelések annyira fontosak, hogy a termékek viszonteladói hajlandóak pénzt fizetni embereknek, hogy hamis értékeléseket adjanak a termékekről, természetesen a lehető legmagasabb pontszámmal, mert ezáltal nagymértékben növelni tudják az eladást. És itt jön a csavar.

Ahhoz, hogy a termékekről értékelést lehessen írni, valós tranzakciónak kell teljesülnie (tehát valós megrendelésnek és átvett terméknek). Ehhez pedig egy megrendelési vagy csomag-nyomonkövetési számmal kell rendelkezni. A fizetett kommentelőnek (vagy magának a viszonteladónak) így egy hamis fiókot kell létrehoznia az adott online piactéren. Amikor létrehozta a fiókot, lead egy ajándékmegrendelést valamilyen nagyon olcsó, gagyi holmira. És itt jövünk képbe mi, a pórul járásra kijelölt személyek, akiknek az internet sötét bugyraiból előkukázott címére elküldik ezt a haszontalan, olcsó, műanyag valamit. Mert a trükk nem a haszontalan, olcsó, gagyi termékben, hanem a csomag-nyomonkövetési számában rejlik. Mert ha kipostázzák ezt az álcsomagot, akkor a csalók kapnak egy nyomonkövetési számot, amit arra használnak fel, hogy egy valós termékhez pozitív kommenteket írhassanak a hamis fiókjukról egy online piactéren. Ha átvesszük a csomagot, akkor meg még extra keresetre is szert tesznek a viszonteladó által fizetett kommentdíjon felül. A csomagok jellemzően kicsik, mert ezeknek olcsó a postázási költsége.

Amikor a kéretlen csomag átvételét a pénztárcánk is bánja

Másik, egyszerűbb, de szintén gyakori eset, amikor váratlanul kapunk az egyik csomagküldő szolgálattól üzenetet, például, hogy csomagja a kézbesítőnél van. A csomagot ki is szállítják, mi pedig gyanútlanul átvesszük, mert a sok rendelésünk között már mi is elveszünk néha. Kifizetjük érte az általában 10 és 30 ezer forint körüli összeget, hogy a csomagolás kibontásánál észleljük, hogy valami olyan terméket kaptunk (általában valami hamisítványt), amit egészen biztosan nem rendeltünk meg. Ilyenkor indul meg a vadászat a pénzünkért. Csakhogy ekkor különféle gyanús megnevezésű cégekbe fogunk belebotlani, és rövid idő alatt elveszítjük a fonalat, hogy kit, melyik cég ügyfélszolgálatát is kell valójában keresnünk. El is kezdenek pingpongozni velünk, mire sikerül egy olyan kontakt-e-mailt kicsikarni belőlük, ahol már érdemben válaszolnak a kérdéseinkre. Itt, ha elég kitartóak vagyunk, akkor maradéktalanul visszafizetik a pénzünket, de ehhez néha kemény alkudozásra, esetleg arra lesz szükség, hogy szigorú hangon ajánljuk a cég figyelmébe azt, hogy esetleg a Fogyasztóvédelemhez fordulunk, ha nem történik érdemi előrelépés.

És ezt meg lehet csinálni?

Meg bizony. A kéretlen csomagok kiküldését ugyanis egyetlen törvény sem tiltja. Az online piacterek, mint például az Amazon vagy az eBay, határozottan tiltják a kéretlen csomagok küldését, azokat a felhasználókat általában törlik a rendszerből, akik ezzel próbálkoznak, de kiszűrni nagyon nehéz a csalókat. Marad tehát a tudatos vásárlói magatartás.

Mit tegyünk, ha gyanús vagy kéretlen csomagot kapunk?

  • Semmiképpen se vegyünk át (ez jogunkban áll!), és ne fizessünk olyan csomagért, amit nem rendeltünk meg. Itt van nagy szerepe a futároknak, akik sok esetben figyelmeztetik (bár nem lenne kötelességük) az átvevőt arra, hogy problémás csomaggal lehet dolga. Ezt köszönjük is meg nekik, mert sok tízezret spórolhatnak meg nekünk.
  • Mindenképp kerüljük a Hongkong Yake Traiding Limited (Yake), illetve a FAN (fancourier.eu) logóval ellátott küldemények átvételét.
  • Ha megtörtént a baj, ne törődjünk bele, hanem csikarjunk ki tőlük egy kontakt-e-mailt a terméket feladó cégtől. Ezen a e-mailen keresztül van esély arra, panaszunkat érdemben kezeljék, és végül hozzájussunk pénzünkhöz.
  • Mindenképp kerüljük a gyanús weboldalakat, és soha ne rendeljünk olyan webáruházból, amit nem ismerünk. Általában már a honlapcímek gyanút kelthetnek.
  • Ha egy weboldal neve vagy a termék mellett szereplő leírás megfogalmazása magyartalan, a szöveg tele van helyesírási hibákkal, akkor az már erős gyanúra adhat okot. Jobb, ha ezekre az oldalakra rá sem kattintunk. Ugyanez a helyzet a kéretlen e-mailekkel is.

Szeretnél többet megtudni a postai küldemények sorsáról, és még pénzt is keresnél? Olvasd el következő cikkünket!

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek