Ezrek életét mentette már meg ez az apró eszköz: most még könnyebb hozzájutnod

GettyImages-992001492
Olvasási idő kb. 2 perc

Eddig több mint 20.000 idős ember köszönheti a Gondosórának életét, családtagjaik pedig, hogy "elsőkézből" és haladéktalanul értesülhettek a szerettüket ért bajról. Érdemes tudni, miként lehet szert tenni erre az apró, életmentő eszközre.

Dr. Juhász Roland, a Gondosóra program felügyeletéért és megvalósításáért felelős Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője a Gondosóra hivatalos honlapján kiemelte, hogy céljuk 2025. december 31-ig elérni a másfélmillió szépkorú felhasználót az Europában egyedülálló szolgáltatással.

Ennek az elképzelésnek a megvalósulását mostantól az a könnyítés is segíti, hogy immár a 06 80 804 050-es ingyenes zöldszámon is lehet regisztrálni Gondosóráért.

A Gondosóra egy ingyenesen igénybe vehető karórára emlékeztető aprócska szerkezet. 65 év felett minden magyar állampolgár és hazai bejelentett lakcímmel rendelkező alanyi jogon hozzáférhet a jelzőkészülékes szolgáltatáshoz, melynek célja a program megalkotói és az eszköz fejlesztőinek szándéka szerint, hogy

a szépkorú felhasználók egyetlen gombnyomással segítséget tudjanak kérni vészhelyzet, de még kisebb nehézségek esetén is.

A Gondosóra program a hozzá tartozó 24 órás diszpécserszolgálattal együtt már létrejötte óta teljesen ingyenesen igényelhető volt, havidíjmentes és az ország minden településén hozzáférhető.

Nem csak nagy baj esetén segítség ez az apró eszköz
Nem csak nagy baj esetén segítség ez az apró eszközRealPeopleGroup / Getty Images Hungary

Ám most egy új fejlesztésnek köszönhetően már applikáció formájában is rendelkezésre áll, melyet Nyitrai Zsolt főtanácsadó szerint már több mint 30 000-en le is töltöttek. 

A legfrissebb kalkulációk szerint bevezetése óta 360 000 esetben nyújtott segítséget időseknek a Gondosóra. Ennek során összesen 34 000 alkalommal kellett értesíteniük a megadott kontakszemélyt a diszpécsereknek, akik 28 000 órát konzultáltak az ügyfelekkel, s ebből mintegy 22 000-szer sikeresen mentettek életet az apró eszköznek köszönhetően.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek