Ezért ne aludj be este a tévé előtt

GettyImages-1343478328

Az éjszakai fénynek való kitettség nem csupán az alvásodat zavarhatja meg, hanem egy sor további negatív hatással is járhat.

Ha nehezen tudsz aludni, soha nem késő változtatni a szokásaidon, hogy javíts a helyzeten. Kezdetnek próbálj odafigyelni, hogy a lefekvés előtti időszakban tartsd távol magad a képernyők fényétől, a lehetőségekhez mérten hűtsd le a hálószobát, és a késő délutáni óráktól kezdve kerüld a koffeinfogyasztást. Legalább ilyen fontos azonban az is, hogy kellően sötét legyen körülötted – derül ki egy friss tanulmányból, amelyet a PNAS című tudományos folyóiratban publikáltak.

Miért rossz ötlet fényben aludni?

A tanulmányt jegyző alváskutatók úgy találták, hogy a világos környezetben történő alvás – legyen bármilyen kevés is a fény – nemcsak egyszerűen alváskárosító hatású, hanem veszélyeztetheti a szív- és érrendszer egészségét, illetve negatívan befolyásolhatja az olyan anyagcsere-funkciókat, mint a glükóztolerancia és az inzulinrezisztencia.

Miközben a fény azt üzeni az agynak, hogy ébren kell maradnod, addig a sötétséget annak a jeleként érzékeli, hogy ideje „kikapcsolni” és elaludni.

A fénysugarak aktiválják a szimpatikus idegrendszert, és megnövelik a pulzusszámot, így könnyebben indulhat a nap. Éjszaka viszont a paraszimpatikus idegrendszer veszi át az irányítást, elősegítve az ellazulást, csökkentve a pulzusszámot és fenntartva az egészséges anyagcserét.

Minél kevesebb a fény, annál jobban aludhatsz
Minél kevesebb a fény, annál jobban aludhatszTero Vesalainen / Getty Images Hungary

Az agy ilyenkor kezdi termelni a melatonin nevű alváshormont is, amely arról tájékoztatja a szervezetet, hogy eljött a lefekvés ideje – legalábbis, ha sötét van. Az éjszakai fénynek való kitettség ugyanis akadályozhatja a meletonintermelést, és megzavarhatja a természetes alvásmintát, ami számos egészségügyi problémához vezethet.

Még ha sikerül is elaludnod, a bekapcsolva hagyott tévé, az éjjeli lámpa fénye vagy az ablakon beszűrődő közvilágítás akkor is a pihenésed útjában állhat. Ezt erősítette meg a kutatás eredménye is, mely szerint már a mérsékelt megvilágítás is elegendő ahhoz, hogy fokozza a pulzusszámot, aktiválja a szimpatikus idegrendszert, valamint másnap reggelre rontsa a glükózszabályozás képességét.

Mit jelent ez számomra?

Azt, hogy az alvásminőséged javítása és a betegségek elkerülése érdekében érdemes minél inkább besötétítened a hálószobát. „Ha odafigyelünk arra, hogy alvás közben kerüljük a fénynek való kitettséget, az előnyös lehet a kardiometabolikus egészség szempontjából is” – állapította meg a tanulmány. Az utóbbi összefüggés abból adódik, hogy a nem megfelelő alvás kockázati tényezőként játszhat közre a szívbetegségek és a cukorbetegség kialakulásában.

Véletlenül se aludj be a tévé előtt!
Véletlenül se aludj be a tévé előtt!seb_ra / Getty Images Hungary

A fény fokozatos csökkentése, majd teljes kizárása jobb alváshoz vezethet” – vonta le a tanulságot Nilong Vyas alvásszakértő. Itt van néhány gyakorlati tipp, ami segíthet ezt elérni:

  • Ne aludj el a tévére.
  • Kapcsolj ki minden kütyüt, ami fényt bocsát ki.
  • Használj sötétítőfüggönyt.
  • Viselj szemmaszkot.
  • Kerüld a fehér és a kék fényt (a barna, vörös és sárga színspektrum kevésbé zavaró).
  • Ha mindenképp szükséged van fényre (például, mert éjszaka gyakran jársz pisilni), szerelj fel egy mozgásérzékelős lámpát az ágy lábához, ami automatikusan bekapcsol, amikor felkelsz.

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!


Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.

MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!

Tekintsd meg ajánlatunkat,  kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra