Miért fehér a hó, ha a jég és a víz is átlátszó?

Olvasási idő kb. 2 perc

A fehér hótakaró különleges hangulatot kölcsönöz a téli tájnak, amitől egészen ünnepélyes hangulatba kerülünk. Elég csak a fehér karácsony kifejezésre gondolni. De miért olyan a színe, amilyen?

A hóról automatikusan a fehér színre asszociálunk, de ha abból indulunk ki, hogy mind a víz, mind pedig a jég átlátszó, akkor a fenti kérdésfelvetés máris jogosnak tűnik. Ahhoz, hogy megértsük a jelenség okát, először azt érdemes tisztázni, hogy miként is érzékeljük a színeket – vezeti fel a magyarázatot a Howstuffworks.

Érzékek játéka

A látható fény különböző hullámhosszú elektromágneses sugárzásból épül fel. Az emberi szem ezeket a frekvenciákat különböző színekként érzékeli. A tárgyakat pedig azért látjuk más és más színűnek, mert részecskéik eltérő fényfrekvenciájú sugarakat nyelnek el.

Azokkal a sugarakkal, amik nem nyelődnek el, több dolog is történhet. Bizonyos anyagokon egyszerűen áthalad a fény, ezért átlátszóak maradnak. A legtöbb szilárd tárgy azonban visszaveri a fény jelentős részét, így az egyáltalán nem, vagy csak kismértékben jut át rajtuk, minek következtében színesnek látjuk őket.

A gyerekek különösen imádják
A gyerekek különösen imádjákImgorthand / Getty Images Hungary

Ez a kontraszt figyelhető meg az egymás mellé tett hónál és jégnél is. Miközben az utóbbi átlátszónak tűnik, addig az előbbi csillogó, fehér színekben pompázik. Itt fontos azért megjegyezni, hogy a tiszta jég valójában nem átlátszó, hanem áttetsző, vagyis megváltoztatja a beérkező fény irányát.

A hópehely sajátossága, hogy jégkristályokból épül fel, ezért amikor a fény találkozik vele, a felső rétegein áthaladva egy kicsit megváltozik az iránya, majd ahogy eléri a következő jégkristályt, a folyamat újra megismétlődik. A fény így a kristályok között „vergődik”, míg végül kilép belőle – szemben a jéggel, amin simán át tud haladni.

Miután tehát a fénynek minden frekvenciája visszaverődik, a hó színét fehérnek észleljük. A jelenség úgy is magyarázható, hogy a hó azért fehér, mert minden színt visszaver (a fehér egy gyűjtőszín, amit a színek összessége ad ki).

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek