Mosószerek tesztje: nem kell a zsebünk mélyére nyúlni a minőségért

Olvasási idő kb. 3 perc

A legjobb folyékony mosószer nem feltétlenül jelenti a legdrágábbat, a kapszulák pedig labdába sem rúghatnak, avagy: az alábbi tesztben kiderül, mivel érdemes mosni!

A német Stiftung Warentest magazin 21 színes ruhákhoz való mosószert tesztelt: 6 kapszulát és 15 folyékony állagút, amelyekből itthon 12 darabot lehet beszerezni. A magazin szerkesztői 1,7 tonnányi szennyest és különféle típusú foltokkal tarkított ruhát mostak ki összesen − a mosószereknek többek közt fűfolttal, lekvárral vagy éppen ajakrúzzsal kellett megküzdeniük. Bizonyították tisztítóképességüket, ám lényeges különbségek jelentkeztek színtartó, textilkímélő erejük, illetve folteltávolító képességük között.

Gyors és modern, de messze nem kifizetődő a kapszula használata
Fotó: sponge_po / Getty Images Hungary

Kapszula? Drága és közepes

A teszt egyértelműen megmutatta, hogy milyen nagy különbségek vannak a mosószerek között. A mindennapos mocsok és folt leghatékonyabban a folyékony mosószerek segítségével jött ki, ráadásul az olcsóbb szerek több helyzetben (és a végeredményben is) köröket vertek a nagynevű márkákra. A kétféle − folyékony és kapszulás − mosószerfajta utolsó helyezettjei például meglepő módon jóval magasabb áron nyújtanak kifogásolható minőséget. A teszteredmény szerint ezek már jelentősen fakítják a ruhák természetes színét. Hátulról haladva ezután a középmezőny vegyes eredményekkel virít: van, amely bizonyos beállításokkal és hőfokon bátran megküzd a makacs foltokkal, de összességében gyenge eredménnyel szolgál.

Hogyan is jött ki az annyi?

A tesztmagazin körültekintően vette górcső alá a 2018 októberében vásárolt termékeket. Az egy hétig piszkolt, 57 háztartásból összegyűjtött fehér pólókat, törölközőket 40 fokon öt szakember tesztelte. Elsősorban a mosószerek folteltávolító képességét vették figyelembe. Ezenkívül 32-féle folttal piszkolt poliészter-szövetű anyagokat ellenőriztek, amelyeket többnyire 20 és 40 fokon mostak. A mosószerek hatékonysága 40 százalékban befolyásolta a végeredményt.

A szerek színmegtartó adottságát különböző színű és összetevőjű textíliákkal ellenőrizték, 40 fokon 20 mosást indítottak el. Ez az összpontszám 15 százalékát tette ki. Textilkímélő képességüket két szakember tette próbára, akik szintén 20 mosáson keresztül, új és előmosott anyagokkal nézték meg, mire képesek a szerek, valamint e lépés során is kíváncsiak voltak, mennyire tudják a kényes textíliák megőrizni színüket. Éppen ezért a tesztelőink egy átlagos háztartási mosógépben is összeeresztették a színes és fehér anyagokat, ugyanezt pedig megtették nagyüzemi körülmények között használt mosógéppel is. Ezek után a mérőműszerek segítségével összevetették az eredményeket, amelyek 10 százalékban befolyásolták a végső értékelést.

Nem maradt ki a laikus vélemény sem: 5 tapasztalt fogyasztó számolhatott be élményeiről, ez 5 százalékot adott hozzá a teszteredményhez.

Nincs jobb a frissen mosott ruhánál
Fotó: PeopleImages / Getty Images Hungary

A tesztben egy környezetvédelmi szakember is részt vett, aki a vízfogyasztás mértékét, a kritikus összetevőket, illetve leginkább azt ellenőrizte, hogy mennyire vízszennyező az adott termék. Természetesen az is fontos szerepet játszott, hogy milyen csomagolásban vannak, illetve milyen fajta adagoló jár a szerhez. Ez az összpontszám maradékát, 30 százalékot adott ki.

És akkor lássuk a medvét!

A német tesztmagazinban az alábbi ponthatárok alakulnak: 0,5-1,5 (kiváló); 1,6-2,5 (jó); 2,6-3,5 (kielégítő); 3,6-4,5 (elégséges); 4,6-5,5 (elégtelen).

Némely termék nem kapható hazai áruházban, így nem tudtunk árat biggyeszteni mellé, viszont a teszt teljessége érdekében nem hagytuk ki őket a listából.

# Folyékony mosószerek Hatékonyság Színmegtartás Textilkímélő képesség Fogyasztói vélemény Környezeti hatás Összpontszám Ár/adag Kiszerelés (adag)
1. Aldi Nord Tandil Color 2,2 (jó) 2,3 (jó) 2,6 (kielégítő) 1,8 (jó) 2,4 (jó) 2,3 (jó) 35 Ft/mosás 40 mosás (55 ml)
2. Aldi Süd Tandil Color 2,2 (jó) 2,3 (jó) 2,6 (kielégítő) 1,8 (jó) 2,4 (jó) 2,3 (jó) itthon nem kapható 20 mosás (55 ml)
3. dm Denkmit 2,3 (jó) 2,2 (jó) 2,6 (kielégítő) 2,0 (jó) 2,4 (jó) 2,3 (jó) 50 Ft/mosás 20 mosás (55 ml)
4. Lidl Formil Color 2,3 (jó) 2,3 (jó) 2,7 (kielégítő) 1,5 (kiváló) 2,3 (jó) 2,3 (jó) 35 Ft/mosás 27 mosás (55 ml)
5. Edeka Gut&Günstig Color Plus 2,4 (jó) 2,2 (jó) 2,2 (jó) 2,2 (jó) 2,7 (kielégítő) 2,4 (jó) itthon nem kapható 20 mosás (75 ml)
6. Netto Marken Discount Bravil Color Plus 2,4 (jó) 2,2 (jó) 2,2 (jó) 2,2 (jó) 2,7 (kielégítő) 2,4 (jó) itthon nem kapható 20 mosás (75 ml)
7. Penny Shetlan 2,5 (jó) 2,2 (jó) 2,6 (kielégítő) 2,0 (jó) 2,3 (jó) 2,4 (jó) itthon nem kapható 20 mosás (55 ml)
8. Persil Color Gel 2,4 (jó) 2,2 (jó) 2,7 (kielégítő) 1,7 (jó) 2,3 (jó) 2,4 (jó) 50 Ft/mosás 40 mosás (50 ml)
9. Rewe Ja! 2,5 (jó) 2,2 (jó) 2,6 (kielégítő) 2,0 (jó) 2,3 (jó) 2,4 (jó) itthon nem kapható 20 mosás (55 ml)
10. Rossmann Domol Color Violet 20 2,8 (kielégítő) 2,2 (jó) 3,0 (kielégítő) 2,0 (jó) 2,7 (kielégítő) 2,8 (kielégítő) 70 Ft/mosás 18 mosás (55 ml)
11. Ariel Actilift 3,4 (kielégítő) 2,2 (jó) 3,1 (kielégítő) 2,1 (jó) 1,9 (jó) 3,4 (kielégítő) itthon nem kapható 20 mosás (55 ml)
12. Lenor 2in1 Amethyst & Floral Bouquet 3,4 (kielégítő) 2,2 (jó) 2,9 (kielégítő) 2,3 (jó) 2,1 (jó) 3,4 (kielégítő) 80 Ft/mosás 20 mosás (55 ml)
13. Spee 3,8 (elégséges) 2,2 (jó) 2,8 (kielégítő) 1,9 (jó) 1,7 (jó) 3,8 (elégséges) itthon nem kapható 20 mosás (50 ml)
14. Weißer Riese  3,8 (elégséges) 2,2 (jó) 2,8 (kielégítő) 1,9 (jó) 1,7 (jó) 3,8 (elégséges) 60 Ft/mosás 50 mosás (50 ml)
15. Coral Optimal Color 5,3 (elégtelen) 2,2 (jó) 3,1 (kielégítő) 3,5 (kielégítő) 2,2 (jó) 5,3 (elégtelen) itthon nem kapható 15 mosás (75 ml)
   Mosókapszulák                        
1. Persil Duo Caps 3,0 (kielégítő) 2,2 (jó) 2,9 (kielégítő) 3,2 (kielégítő) 1,9 (jó) 3,0 (kielégítő) 84 Ft/db 14 db / 25 ml
2. Aldi Süd Tandil Caps 3,7 (elégséges) 2,3 (jó) 3,1 (kielégítő) 3,4 (kielégítő) 1,9 (jó) 3,7 (elégséges) 70 Ft/db 20 db / 25 ml
3. dm Denkmit Duo-Aktiv-Caps  3,7 (elégséges) 2,2 (jó) 2,9 (kielégítő) 1,9 (jó) 2,5 (jó) 3,7 (elégséges) 70 Ft/db 20 db / 25 ml
4. Spee Color Duo-Caps 3,7 (elégséges) 2,2 (jó) 2,9 (kielégítő) 3,2 (kielégítő) 1,9 (jó) 3,7 (elégséges) itthon nem kapható 18 db / 25 ml
5. Ariel 3in1 Color&Style 4,3 (elégséges) 2,2 (jó) 2,9 (kielégítő) 3,1 (kielégítő) 2,2 (jó) 4,3 (elégséges) 102 Ft/db 14 db / 27 ml
6. Lenor 3in1 Pods Amethyst &Floral Bouquet 4,9 (elégtelen) 2,1 (jó) 2,9 (kielégítő) 3,7 (elégséges) 2,2 (jó) 4,9 (elégtelen) 107 Ft/db 12 db / 26 ml
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Csabai Kristóf
Csabai Kristóf
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.