Miért kell só a mosogatógépbe? És miért nem jó a konyhasó?

A sóval nemcsak ételeinket ízesíthetjük, de számos egyéb felhasználási módja is ismert, többek közt mosogatógépünket is megóvhatjuk vele a vízkövesedéstől, edényeinket a ködfoltoktól.

A mosogatógépekben használt só a nátrium-klorid egy speciálisan finomított változata, melyet külön erre a célra árusítanak az üzletekben. Segítségével elkerülhetjük, hogy a gép által használt víz keménnyé váljon. A Dishwasher Reviews oldalán megjelent írás számol be róla, mit érdemes tudnunk erről. 

A só a legjobb fegyver vízkő ellen

Ha a berendezésben használt víz nem kellően lágy, néhány mosogatás után vízkő kezdhet lerakódni annak belsejében, minek következtében a gép által elmosogatott edények és poharak foltosak, zsírosak maradhatnak. Ennek elkerülése érdekében építették bele a szerkezetbe az ún. vízlágyító egységet, mely egyrészt egy sótartályból, másrészt egy másik, gyantát tartalmazó részből áll. A kemény víz ezen a gyantán folyik keresztül, mely egy ioncserés folyamat során lággyá teszi azt.

Ezért tegyél sót a mosogatógépbe
Ezért tegyél sót a mosogatógépbeIryna Dobytchina / Getty Images Hungary

A gyanta képességei egy idő után azonban fogyatkozni kezdenek, ezért szükséges só segítségével regenerálni azokat. Ez úgy történik, hogy a sós víz átvezetődik a gyantán, így az abban található vegyületek újraélénkítik az anyag ioncserélő képességeit. Fontos, hogy ne egyszerű konyhasót használjunk a feladatra, mely könnyedén kárt tehet a berendezésben, korrodálva annak belsejét. Keressük az erre a célra gyártott ún. gépi regeneráló sót, mely a legtöbb szupermarket polcain megtalálható, és többféle típusa is kapható.

A legtöbb modern mosogatógépen külön jelzés szolgál arra, hogy figyelmeztessen bennünket, ha itt az ideje a tartályt – mely általában a berendezés belsejének alsó részében helyezkedik el – sóval megölteni. Egyébiránt általában elegendő havonta egyszer „besózni” a gépet, hogy elkerüljük a vízkeményedéssel járó problémákat. Érdemes arra is figyelni, hogy mennyire lágy vagy éppen kemény a háztartásunkban használt víz, és így felmérni azt, mennyire gyakran van szüksége mosogatógépünknek a fentebb vázolt regeneráló folyamatra.

Oszd meg másokkal is!
Mustra