Így válassz tökéletes avokádót!

Olvasási idő kb. 3 perc

Hajlamosak vagyunk ezért sokkal több pénzt is elkölteni, mint amennyi kényelmes, ezért gazdasági szempontból is érdemes jól megvizsgálni, hogy melyik avokádót válasszuk.

Az utóbbi években egyre több ember költ nem kevés pénzt azért, hogy otthon a salátájába vagy a pirítósra avokádó kerüljön. Nem éppen alacsony ára miatt sokkal jobban fáj a szívünk, ha tönkremegy, még mielőtt felhasználtuk volna. De hogyan kerülhető el mindez? Arra, hogy hogyan nyerhetjük ki a legtöbb gyümölcshúst az avokádóból, a Lifehacker derített fényt.

Kiderült: nem a méret a lényeg

A trükk azon a feltételezésen alapszik, miszerint minél kerekebb az avokádó, annál nagyobb benne a mag, és valljuk be őszintén, nem a magja miatt fizetünk ennyit érte. A titok tehát, hogy bár a kerek forma sokkal vonzóbbnak tűnik a boltok polcain, érdemes a hosszúkásabbakat választani.

A megállapítást alátámasztandó, 2016-ban az Oregon Live tesztelte is az elméletet. Azonos súlyú, azonban különböző alakú avokádókat vizsgáltak, hogy megállapítsák, a gyümölcs tömegének mekkora részét képezi a mag. A tapasztalatok szerint a körte alakú avokádók kisebb magokkal rendelkeznek, és amíg az ovális darabok magja átlagosan 28 gramm körül volt, a kerek avokádó magja nagyjából 43 grammot nyomott. A 15 grammnyi különbség elsőre nem tűnik soknak, de gondoljunk csak bele, hogy hány avokádóra van szükség egy saláta vagy egy tál guacamole elkészítéséhez. Ilyen esetekben ezek a kis különbségek összeadódnak, ezért tényleg megéri a méret helyett az alakra koncentrálni. Ezt az elméletet természetesen könnyen kijátszhatja a természet, és bármikor előfordulhat, hogy egy tökéletes, ovális avokádóról csak otthon derül ki, hogy hatalmas magot rejt.

Te mennyit fizetnél egy hatalmas magért?
Te mennyit fizetnél egy hatalmas magért?fcafotodigital / Getty Images Hungary

És mit tehetünk a barnulás ellen?

Vannak trükkök, amikre sokan esküsznek. Ilyen például, hogy az avokádó húsát citromlével vagy olajjal kenjük be, vagy hogy egy fél hagymával együtt tároljuk. Ezek azonban nem minden esetben hozzák a várt eredményt, ezért, ha biztosra akarunk menni, inkább egyszerre csak annyit vásároljunk a zöld szuperfoodból, amennyi tuti el fog fogyni.

És ha mégis túlérett?

Nem kell egyből a kuka felé venni az irányt, ha nem sikerült időben elfogyasztani az avokádót. Ehelyett dobjunk össze gyorsan egy turmixot vagy smoothie-t. Amellett, hogy krémes ízt kölcsönöz az italnak, a barnaságát sem fogjuk észrevenni a többi összetevőnek hála. Ha valami máshoz kezdenénk vele, keverjük össze citromlével és olívaolajjal, és már kész is a salátaöntet az ebédhez!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek