Egy kis penész miatt is ki kell dobni a sajtot?

Olvasási idő kb. 3 perc

A penészfoltok nem túl ínycsiklandóak, de nem feltétlenül jelentik kedvenc sajtod földi pályafutásának végét.

Ha penészt látsz a kenyéren, akkor nincs mit tenni, ki kell dobni az egészet, hiszen porózus szerkezete miatt a gombafonalak észrevétlenül szétterjedhetnek a belsejében. De vajon mi a helyzet a sajtokkal? A Takeout szakértők segítségével járt utána a kérdésnek.

Penész penész hátán

Carie Wagner, az egyesült államokbeli Wisconsin egyetlen női sajtmestere azt mondja, bizonyos sajtok – például a kéksajt, a brie vagy a camembert – fogyasztásánál lényegében ehető penészt eszel, ami semmiféle kockázatot nem tartogat az egészségedre nézve. De ez csak a sajtkészítéshez szükséges nemespenészre igaz! 

A nemespenésztől nem kell tartanod
A nemespenésztől nem kell tartanodShutterstock

A lágy sajtok érzékenyebbek a penészre, mint kemény társaik, ráadásul a kenyérhez hasonlatosan gyorsan szétterjedhetnek bennük a szabad szemmel nem látható penészgombák. Éppen ezért ha egy lágy sajton – beleértve a cottage cheese-t, a krémsajtot és a ricottát is – a hagyományos fehérpenésztől eltérő foltokat észlelsz, nem elég, ha levágod róla az elszíneződött részt, kénytelen leszel megszabadulni az egésztől. Fajtájuktól függetlenül ugyanaz érvényes a szeletelt és reszelt sajtokra is.

Van, amiről le lehet vágni

A keményebb sajtoknál, mint a cheddar vagy a parmezán, már nincs szükség ennyire drasztikus megoldásokra. Ezekben nem tud olyan mélyre hatolni a penész, ezért ha egy hüvelyknyi vastagságban levágod róluk, a maradékot büntetlenül megeheted.

Wagner javaslata szerint ilyenkor a sajtot a biztonság kedvéért érdemes áttenni egy tiszta zacskóba vagy tárolóedénybe, a beavatkozáshoz használt kést pedig forró, mosószeres vízben elmosni, hogy gátat szabj a penész további terjeszkedésének.

Ha levágod róla a penészes részt, a többit megeheted
Ha levágod róla a penészes részt, a többit megehetedShutterstock

Használd az orrod is

A biokémiával és molekuláris biológiával foglalkozó Erica Smith szintén azon az állásponton van, hogy a penészes sajt sok esetben igenis menthető.

Levágom a látható részt, majd szagtesztet alkalmazok. Ha kellemetlen a szaga, kidobom, de ha nem érzek rajta semmit, valószínűleg simán megeszem.

Ahogy arra Smith rámutatott, a sajtot általában a hűtőben tartjuk, ahol a hideg lelassítja a penész növekedését, szemben például a kenyérrel, amit rendszerint szobahőmérsékleten tárolunk. Szerinte fontos tényező még a nedvességtartalom is. Mivel a lágy sajtokban, gyümölcskonzervekben és tésztamártásokban több a nedvesség, ebből a szempontból nagyobb kockázatnak vannak kitéve.

A szakértő egyébként elég liberálisan kezeli a lejárati dátumokat, és ha úgy hozza a helyzet, simán kikanalazza a penészt a tésztaszószból, a többit meg felszolgálja családjának. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek