A tuti pszichológiai módszer, hogy ne hagyd a fél fizudat a boltokban!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

„Egy szőnyegért jöttem, egy szőnyeggel távozom! Egy szőnyegért jöttem, egy szőnyeggel távozom!”

Az IKEA-ban elkallódó Kitchn szerző egy vásárlásfüggőkkel foglalkozó pszichológust és egy fogyasztói döntéshozatalra specializálódott egyetemi kutatót faggatott arról, miért tévelyedünk el olyan gyakran az áruházakban és hogyan lehet megakadályozni, hogy „ha már ott vagyunk”, egy mázsa ócska limlomot is beszerezzünk.

Éhesen soha ne menj bevásárolni

A kutató szerint a lényeg az, hogy kellően tudatosak legyünk egy vásárlás során, és ne engedjük el magunkat annyira, hogy minden csillogó dolgot, amit meglátunk gondolkodás nélkül a kosarunkba dobálunk. Több kutatás is bebizonyította már, hogy éhesen hajlamosak vagyunk sutba dobni a logikát. Étkezések előtt sokkal gyakoribbak a hirtelen felindulásból elkövetett „bűntettek”, ami azt jelenti, hogy sokkal jobban járunk, ha nem a vásárlás végére időzítjük a jutalomebédet, hanem rögtön a húsgolyókkal nyitunk. Ebben az esetben még egy kis cukor is megengedett, a lényeg hogy elég üzemanyagot biztosítsunk az agyunk számára.

Koncentrálj!

Az éhség mellett az is impulzívabbá teheti a vásárlókat, ha a nagy feladat kivitelezése közben más dolgokon jár az eszük. Ezt egy egyszerű, de látványos kutatás is képes volt demonstrálni: azok a résztvevők, akiknek egy-egy bevásárlás során egy hétjegyű számot is észben kellett tartania, kevésbé voltak megfontoltak, mint azok, akiket nem csesztettek ilyesmivel a kutatók.

Fotó: Shutterstock

Tényleg megéri?

A bevásárlókocsiba kerülő termékek árát hajlamosak vagyunk a végösszeghez viszonyítani a kutató szerint. Így pedig egy megkérdőjelezhető döntést is könnyű racionalizálni. Elvégre mi az a párezer forintos lámpa, ha egyszer vettél egy kanapét is? Erre egyébként az áruházak is rájátszanak: ezért helyeznek el közvetlenül egy sokszázezres okostévé vagy kanapé közelében hatalmas kosarakban olcsó apróságokat.

A bűntett helye

Egy amerikai kutatás szerint, az sem mindegy, hova mész. Azokon a helyeken, ahol régebben már költekeztünk, úgy tűnik, hajlamosabbak vagyunk újra kinyitni a zsilipet. A mozizók például akkor sem hagyják ki ilyenkor a popcornt, ha állott a rágcsa, és amúgy nem is éhesek.

Listázz!

A pszichológus és a kutató szerint is rendkívül fontos a bevásárlólista. A listák segíthetnek ugyanis a különben céltalanul keringő, megigézett fogyasztók kordában tartásában. Az üzleti egyetemen oktató Matt Johnson két listát javasol: ő a bankkártya mellé is bedugna egyet, hogy a vásárlás pillanatában újra kénytelenek legyünk szembesülni a fölösleges termékekkel.

Emellett az is segíthet a pszichológus szerint, ha egy lemondhatatlan és kellemes programot is úgy időzít valaki, hogy az gátat szabjon a bevásárlóközpontokban töltött időnek. Így nem lesz időd egész nap ott lófrálni, és nem csak vadiúj tárgyakkal próbálod majd kielégíteni a vágyaidat.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

CAARDI
CAARDI
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.