Egyre többen vannak azok, akik magának a leárazásnak és a hihetetlenül jó üzletnek tűnő tranzakcióknak örülnek, nem pedig a tökéletes használati tárgyaknak, amelyek valóban megkönnyítik az életüket. Nem is csoda, hisz általában kompromisszumokról van szó: a színe és a szabása korántsem tökéletes ugyan, de hát kit érdekel, ha egyszer fele annyiba került csak?!
Régen minden sokkal jobb volt
A Popular Science-nek nyilatkozó, a fogyasztói döntések pszichológiai hátterével foglalkozó Dr. Kit Yarrow szerint egy aránylag új keletű jelenségről van szó. A 2008-as gazdasági válságnak köszönhetően átalakultak ugyanis a vásárlási szokásaink.
Azelőtt is vadásztak persze az emberek a leárazásokra, erre azonban szinte kizárólag a szezonvégi leárazások idején nyílt alkalmuk. Mostanra azonban teljesen átalakult a dolog: senki sem akar a szezon végéig várni az akciókra, erre pedig a forgalmazók is rájátszanak. Sok esetben bele is kalkulálják mindezt az eredeti árakba: nagyon jól tudják, hogy annyiért senki sem fogja megvenni a termékeiket, ezért úgy határozzák meg az árakat, hogy a leárazások után is jócskán maradjon hasznuk.
Elég szar, de volt rá 50% kedvezmény!!
Ez pedig működik is, jóval nagyobb ugyanis az esélye annak, hogy megvegyen valaki egy 60 ezer forintos dzsekit, ha tudja, hogy az eredetileg kétszer annyiba került. Amennyiben ugyanaz a kabát i teljes áron kerülne ennyibe, máris kevésbé tűnne jó vásárnak. Mi sem bizonyítja mindezt jobban, mint az, ahogy a leárazott termékek csapdájába belesétáló emberek eldicsekednek a dolgaikkal. Nem azt szokás ugyanis kihangsúlyozni, milyen puha és kényelmes az a merinói gyapjú, hanem azt, hogy mennyit spórolt valaki az új, júniusban beszerzett sálján.
Érzelmi hullámvasút
Yarrow szerint igazi aknamezőt jelent ez a fajta pszichológiai hadviselés: a sokszor teljesen szükségtelen, vagy csak a legvacakabb színben/rossz méretben elérhető akciós termékekkel dicsekvő vásárlókat felvillanyozza a jó kis üzlet jelentette adrenalinlöket, a gyorsan halványulni kezdő izgalmak pedig újabb és újabb vásárlásokra ösztönzik őket.
Sokkal egészségesebb lenne, és összességében még a pénztárcánk is jobban járna, ha ehelyett arra koncentrálnánk, milyen jó érzés olyan ruhákban mászkálni, amelyekben valóban jól érezzük magunkat. Az első lépés pedig az lenne, ha még egy méretes leárazás esetén sem az árra koncentrálna valaki, hanem azokra a funkciókra és élvezetekre, amelyeket csak a ritkábban beszerzett, de valóban tartós és tényleg örömet szerző használati tárgyak láttán érez az ember.
