Teszt: melyik a legjobb vaníliás jégkrém?

A nyári szezonra tekintettel ezúttal hétféle dobozos, családi kiszerelésű vaníliás jégkrémet ettünk végig, hogy feltárjuk, mekkora szakadék tátong a valódi vaníliát, illetve az aromát tartalmazó termékek között. Mint kiderült, a különbség tényleg tekintélyes.

Mivel a csokis jégkrémeket korábban már kipipáltuk, kézenfekvőnek tűnt, hogy a műfaj másik oszlopos tagjával, a vaníliás ízvariánssal is tegyünk egy próbát. A gondolatot tett követte, rövidesen felkerekedtünk, hogy megnézzük, mit tartogat számunkra a nagy láncok kínálata. Máris mondjuk, mire jutottunk. 

Amikor a fagyi visszanyal

Traszkovics Zsolt élelmiszermérnök, a Diatra Mérnöki Iroda Kft. ügyvezetője kérdésünkre elmondta, a vaníliás termékek a besorolásuk alapján tejjégkrémek, tejes jégkrémek, jégkrémek, esetleg vizes jégkrémek is lehetnek. Ezek összetételét a Magyar Élelmiszerkönyv szabályozza. A szakértő szerint az előírás a sima jégkrémeknél a legmegengedőbb. A fehérjéknek és zsiradékoknak itt nem kell tejből származniuk, lehetnek növényi eredetűek is.

A termékek minőségét és érzékszervi jellemzőit természetesen az összetétel nagyban befolyásolja. Azoktól a jégkrémektől, amelyeknél a csomagoláson lévő felsorolás vízzel, cukorral, esetleg tejporral kezdődik, nem feltétlenül várhatjuk azt a minőséget, mint ahol a tej az első helyen áll.

„A legtöbb jégkrémben adalékanyagokkal is találkozhatunk, ám szakmai szemmel nézve ezzel nincs probléma, hiszen a hiányukban rendkívül drágák lennének a termékek, csak rövid ideig őriznék meg a minőségüket és nem lenne gusztusos a színük. Általánosságban persze itt is igaz az a szabály, hogy minél kevesebb az adalékanyag, annál jobb a minőség.”

A "vaníliaízű” kifejezés arra utal, hogy a termék aroma felhasználásával készült
A "vaníliaízű” kifejezés arra utal, hogy a termék aroma felhasználásával készültKaszás Tamás / Dívány

A vanília jégkrémeknél van még egy összetevő, amin nagyon sok múlik. Méghozzá a vanília! Erről azt érdemes tudni, hogy még a jó minőségű termékekben is csak kis mennyiségben fordul elő. Ha azonban a csomagoláson a „vaníliaízű” kifejezés szerepel, akkor bottal ütheted a nyomát, mert ez azt jelenti, hogy aromával helyettesítették.

A „vanília jégkrém” megnevezés akkor is használható, ha az ízesítés kizárólag aromával történt.

A szakember szerint a jó minőségű jégkrém onnan ismerhető fel, hogy állománya vajszerű, krémszerű, csomóktól, repedésektől, jégkristályoktól mentes és könnyen olvad a szájban, íze, illata pedig a vanília jellemzőit hozza, mellékízektől mentesen.

Traszkovics Zsolt ejtett néhány szót a tárolási körülményekről is. Erre már csak azért is érdemes odafigyelni, mert ellenkező esetben elszaporodhatnak a termékben a mikrobák, ami nemcsak az érzékszervi jellemzőkön ronthat, hanem a fogyasztását is veszélyessé teheti. A jégkrémek szállításához használj hűtőtáskát, majd otthon tárold a fagyasztóban, -18 Celsius-fok alatti hőmérsékleten. Ha egyszer már felolvadt, ne próbáld visszafagyasztani, mert ez a fent említett következményekkel járhat.

Ne várd meg, amíg felolvad
Ne várd meg, amíg felolvadKaszás Tamás / Dívány

Így teszteltünk

A jégkrémekkel szemben két kritériumot támasztottunk. Az egyik a dobozos kiszerelés volt, a másik meg az, hogy csakis vanília ízűek legyenek (tehát ne csokis-vaníliás, stb). Abban a tekintetben viszont nem szelektáltunk, hogy a termékekhez igazi vaníliát, vagy aromát használtak-e fel. Nem is tehettük volna, hiszen így sem lett valami népes a mezőny. Vásárlásunk pillanatában összesen hét ilyen terméket találtunk az ismert hálózatok polcain.

Tesztünk a szokásos mederben zajlott. Kóstolóink az érzékszerveikre hagyatkozva, szubjektív szempontok alapján értékelték a termékeket az 1-től 5 pontig terjedő skálán, majd az összesítés után a végeredményt átlagolással határoztuk meg. Mivel ezúttal is vaktesztet végeztünk, senki sem tudta, milyen márkájúak a jégkrémek, ahogy azt sem, hogy milyen viszonyt ápolnak a vaníliával.

3. helyezett: Tesco Ms Molly's vanília jégkrém – 3,33 pont (699 forint/2 liter)

Összetevők: visszaállított sovány tej, cukor, kókuszzsír, tejsavópor, glükózszirup, emulgálószer (zsírsavak mono- és digliceridjei), stabilizátorok (szentjánoskenyérliszt, guargumi), aroma, színezék (karotinok).

A Tesco által forgalmazott szuperolcsó jégkrém egészen jól vizsgázott tesztünkön. Főleg annak fényében, hogy igazi vaníliát soha nem látott. Kóstolóink gyanították is, hogy töményen édes – egyesek szerint gépi fagyira hajazó – ízében az aroma köszön vissza, de ha ezt hajlandó elfogadni az ember, meg lehet vele barátkozni. 

DSC8144
Kaszás Tamás / Dívány
  • Egész finom, a kézműves fagylaltok ízvilágát idézi. 
  • Nem lenne rossz, de képez egy valamilyen zsírréteget a szájban, amitől nem érezni rendesen az ízét.
  • Tök kellemes vaníliaíze van. 
  • Hasonlít kicsit a gépi vaníliafagyihoz, műíze van. 
  • Nagyon édes műíze van, szerintem csak vaníliaaromát látott. 
  • Valamiért azt érzem, hogy ez az intenzív vaníliaíz nem valódi. 

3. helyezett: Carte D'Or vanília jégkrém – 3,33 pont (999 forint/1000 ml)

Összetevők: sovány tej, cukor, glükóz-fruktózszörp, kókuszolaj, glükózszirup, víz, dextróz, tejsavókészítmény, stabilizátorok (szentjánoskenyérliszt, guargumi, karragén), emulgeálószer (zsírsavak mono- és digliceridjei), aromák, vanília darabkák, színezék (karotinok).

A Carte D'Or terméke már valódi vanília darabkákkal ostromolta tesztelőink ízlelőbimbóit, ennek ellenére nagyrészt közepes értékelések érkeztek rá. Ízre egyébként nem volt rossz, csak épp „zsíros”, „tejszínes” beütései nem mindenkinél találtak be. Ígéretes külseje alapján csapatunk többet várt volna tőle.

DSC8146
Kaszás Tamás / Dívány
  • Pudingpor ízű, vizezett, löttyedt vacak.
  • Ez is elég zsíros, de ízre jó. 
  • Túl tejszínes. 
  • Nagyon krémes, kellemes ízű.
  • Elvétve van benne egy-két vaníliamag, elég finom. 
  • Vaníliapöttyös, de nem annyira jó, mint amilyennek ennek alapján vártam. Egy kicsit unalmas. 

2. helyezett: Augusto Premium vanília jégkrém – 3,66 pont (899 forint/500 ml)

Összetevők: részben sűrített zsírszegény tej, tejszín (tejből), glükóz-fruktóz szirup, cukor, tojáspor, emulgeálószerek (zsírsavak mono- és diglieridjei), állományjavítók (szentjánoskenyérliszt, guargumi), színezék (karoténok), vaníliarúd forgács (0,08 százalék), természetes vaníliaaroma.

Merítésünk toronymagasan legdrágább szereplőjénél, az Augusto prémium jégkréménél pöttyök árulkodtak az összetevők között feltüntetett „vaníliarúd forgács” jelenlétéről, így tesztelőinknek rögtön leesett, hogy nem valami mű vacak került eléjük. Ha valaki nem hasonlítja a kutyája, hán khm rókájához, akár nyerhetett is volna, mert a többség bejövősnek nevezte krémes állagát és kellemes ízét.

DSC8136
Kaszás Tamás / Dívány
  • Állagra olyan ronda, mint a kutyám habos hányása, éhgyomorra fűvevés után. Ízre is borzasztó.
  • A mellékíz csak utólag jön, folyamatosan lehet érdemes enni.
  • Ez kellemes, vanília darabokkal, meg minden. 
  • Aromás ízhatás, viszont krémes. 
  • Igazi vaníliaíz, nagyon finom! Látszik, hogy igazi vanília van benne, ott vannak a fekete pöttyök. 
  • Vaníliadarabkás. Gyorsan olvadó, de nem rossz. 

1. helyezett: ALDI Grandessa vanília jégkrém – 4 pont (699 forint/1000 ml)

Összetevők: fölözött tej, tejszín (27%), glükóz-fruktóz szirup, tejsavókészítmény, cukor, bourbon vanília kivonat, őrölt kivont vaníliarúd, emulgeálószer (zsírsavak mono- és digliceridjei), stabilizátorok (szentjánoskenyérliszt, guargumi), színezőanyag (sárgarépa sűrítmény).

A bourbon vanília kivonattal csábító ALDI termék szinte minden szempontból megfelelt kóstolóink szájízének. Volt ugyan, aki kissé talán túlzottan is intenzívnek találta, de ez még mindig ezerszer jobb annál a büntető műíznél, amit más jégkrémek hagytak maguk után. Mindent összevetve azt tudjuk mondani róla, hogy krémes és finom, ráadásul ár/érték arányban sincs szégyellnivalója. Sőt!

DSC8137
Kaszás Tamás / Dívány
  • Piskóta ízű, de nem is olyan rossz! Jól megtartja a fagyitömb állagát is.
  • Egészen intenzív, utólag talán túl intenzív is. Bejön. 
  • Ez nem rossz, de túl édes. 
  • Nagyon finom, krémes, érződik rajta a vanília. 
  • Hiába néz ki úgy, mintha lenne benne vanília, az ízében sajnos nem köszön vissza.
  • Világos, látszanak benne a vaníliamagok. Látványra bizalomgerjesztő. Nem túl édes, nem túl tejszínes. 

Futottak még 

Az alábbi termékek nem jutottak el a dobogóig, ezért csak röviden értékeljük őket. 

5. helyezett: Algida Big Milk vaníliás jégkrém – 3,16 pont (699 forint/1000 ml)

Az Algida krémes jégkrém értelmezése alig 0,2 ponttal csúszott le a dobogóról. Alapvetően nem is volt vele gond, de a vanília mintha kissé háttérbe szorult volna a tesztelőink által emlegetett tejszínes, tojásfehérjéhez és fagyott madártejes ízhatásokhoz képest.

6. helyezett: Penny vaníliás jégkrém – 2,5 pont (319 forint/1000 ml)

Kóstolóink szerint a Penny termékének sajnos igen csekély köze volt a vaníliához. „Málnaszörp ízű, mesterséges trutyi” – fogalmazott egyikük. A mellékíze szintén nem aratott osztatlan sikert.

7. helyezett: Auchan Tuti Tipp vaníliás jégkrém – 1,83 pont (449 forint/1000 ml)

Az értékelések alapján az Auchan versenyzőjének még annyi íze sem volt, mint az előző helyezettnek. Volt, aki például vízízű, szintetikus jégkrémutánzatnak titulálta, és abban jelölte meg egyetlen pozitívumát, hogy hideg.

Te inkább a Magnumhoz és utánzataihoz vonzódsz? Akkor olvasd el vonatkozó tapasztalatainkat! Itt abban is segítünk, hogy házilag készíthesd el magadnak.  

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek