Kipróbáltuk a nagy cérnabefűzős trükköt

Olvasási idő kb. 3 perc

Az internet megőrül az új módszertől. Kipróbáltuk, és mi is. Csak nem úgy.

Akit érdekelnek a háztartást megváltó kis trükkök és praktikák, és előszeretettel használja is ezeket, az már tudja, hogy például a legjobb párátlanító a borotvahab, vagy azzal is tisztában van, hogy milyen klassz dolgokat lehet csinálni abból, amit más szemétnek tart. De sorra tűnnek fel a világmegváltó ötletek is ezeken az oldalakon, a legutóbbiban például azzal sokkolja egy nő a nézőket, hogy soha többé nem lesz gond befűzni a cérnát. 

A leghülyébb ötlet működik páramentesítésreA leghülyébb ötlet működik páramentesítésre

Kíváncsiak voltunk, mivel kerülhető el a szélvédő párásodása. Onnan jött a használható megoldás, ahonnan abszolút nem számítottunk rá.

Tovább olvasom

Mi volt eddig?

Nyálazás, bandzsítás  és szentségelés. Nagyjából mindenki így fűzi be a cérnát, vagy megkéri a gyereket, hátha ő még jobban betalál a tű fokába. Aztán lehet újra szentségelni, mikor véletlenül kijön a cérna a tűből, vagy mikor már szálaira esik az egész. Vannak, akik esküdnek a különböző cérnabefűzőkre, de a legtöbben beletörődnek a sorsukba, és előre rákészülnek a nehézségekre, amikkel ez a művelet jár. 

A nagy ötlet

Egy videó szerint eddig teljesen rosszul álltunk az egészhez, ugyanis elvileg annyiból áll a dolog, hogy fogod a tűt, merőlegesen elkezded dörzsölni a cérnát, ami beleakad, majd nagyon egyszerűen áthúzod, és már be is fűzted gyorsan, könnyen, boldogan, mosolyogva, idegbaj és bandzsítás nélkül.  Egészen pontosan így néz ki mindez a gyakorlatban:

Mi van a valóságban? 

Naná, hogy azonnal kipróbáltuk mi is ezt a forradalmi ötletet, meg is őrültünk tőle, csak nem úgy, ahogyan az elvárt lenne. Ugyanis egy átlagos, kisebb hegyű tűvel ez a módszer egyáltalán nem működik. Dörzsölheted addig, ameddig ki nem kopik a tenyered vagy a cérna, de nagyjából ugyanannyi esélyed van a sikerre, mintha a lámpát suvickolnád, hátha kijön belőle egy dzsinn, mi majd befűzi neked a cérnát.  Az ötlet és módszer egyáltalán nem működik. 

Ahogyan azt a videón is látod, ezzel csak akkor járhatsz sikerrel, ha eleve nagyobb a tű foka, amibe megpróbálod befűzni a cérnát, és amibe bőven elfér triplán is a cérna, és eleve maga a cérna is olyan, aminek van egy kis tartása. Vagyis pont ez a méret, amibe egyébként is bele lehet fűzni hagyományos módszerrel is a cérnát, harmadik-negyedik próbálkozásra. Időben egyébként a két módszer nagyjából ugyanott van, vagyis ez csak azoknak megváltás, akik unják a hagyományos megoldást, vagy szeretnének kipróbálni valami újat. Aki továbbra is kis fokú tűbe szeretné beleimádkozni a cérnáját, azt sajnos el kell keserítenünk, hiába fogja dörzsölgetni a tenyerét, nem vezet majd sikerhez a művelet. 

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Offline
Kitalált egy országot, meggazdagodott belőle a csaló
Kitalált egy országot, meggazdagodott belőle a csaló

Kitalált egy új országot egy csaló, rengeteg áldozat fizetett neki, hogy ott élhessen.

március 22., 16:46

  • Testem
Súlyos fertőzést kaphatsz, ha ilyen gyümölcsöt veszel
Súlyos fertőzést kaphatsz, ha ilyen gyümölcsöt veszel

Súlyos fertőzést kockáztathatsz bizonyos gyümölcsökkel és zöldségekkel – mutatjuk, mire figyelj.

március 23., 06:30

  • Édes otthon
Pusztító ázsiai rovar jelent meg hazánkban, kiadták a figyelmeztetést
Pusztító ázsiai rovar jelent meg hazánkban, kiadták a figyelmeztetést

A rovar csípése is fájdalmas, egyes esetekben veszélyes lehet, de környezetpusztító tevékenysége miatt is kockázatot jelent.

március 22., 17:30

  • világom
Megsérült a csernobili szarkofág – ebből nagy baj lehet
Megsérült a csernobili szarkofág – ebből nagy baj lehet

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség és a Greenpeace is aggódik a csernobili erőmű újabb sérülése miatt.

29 perce

  • Testem
Ez a változás látásodban előre jelezheti a demenciát
Ez a változás látásodban előre jelezheti a demenciát

Bizonyos változás a látásban a demencia előjele lehet egy új kutatás szerint.

március 23., 06:00

  • Offline
Először vált hozzáférhetővé a nácik legismertebb filmkészítőjének archívuma
Először vált hozzáférhetővé a nácik legismertebb filmkészítőjének archívuma

Így lett a nácik propagandistája a 20. század egyik legzseniálisabb filmese.

március 22., 19:00

  • világom
19 éves és terhes volt az első női hajóskapitány: 50 napig nem öltözött át
19 éves és terhes volt az első női hajóskapitány: 50 napig nem öltözött át

Az ifjú női kapitány hősiesen küzdött a hatalmas hullámokkal.

március 22., 18:30

  • Offline
Ezt a fura dolgot tették az 1950-es években a férfiak a kopaszodás ellen
Ezt a fura dolgot tették az 1950-es években a férfiak a kopaszodás ellen

Furcsa módszerrel kezelték a kopasz férfiakat.

március 22., 15:10

  • világom
Kamera a köldökbe rejtve: így figyelte meg a németeket a Stasi
Kamera a köldökbe rejtve: így figyelte meg a németeket a Stasi

A Stasi ügynökei kamerákat rejtettek karkötőkbe, bevásárlótáskákba, melltartókba, szemeteskukákba, madáretetőkbe, sőt a temetői locsolókannába is.

március 22., 19:30

  • életem
„Az asztal mögül nézik végig, ahogy megtörténik velünk a tragédia” – a bántalmazott nők a rossz rendszer foglyai
„Az asztal mögül nézik végig, ahogy megtörténik velünk a tragédia” – a bántalmazott nők a rossz rendszer foglyai

Három bántalmazott nő is elmondta a Díványnak, miket élnek át segítség helyett: sokszor épp a segítők hagyják cserben őket.

március 22., 16:00

  • világom
Újabb nyaralóhelynek lett elege a turistákból: így szorítják ki őket
Újabb nyaralóhelynek lett elege a turistákból: így szorítják ki őket

Attól tartanak, hogy a népszerű nyaralóhelyre érkező turisták maradandó kárt tesznek a szigeten.

március 22., 14:00

  • Testem
Napi háromszor 30 másodperc ebből sokat tehet a szívedért
Napi háromszor 30 másodperc ebből sokat tehet a szívedért

Már egy fél perces testmozgással is sokat tehetünk az egészségünkért.

március 22., 06:30

  • Édes otthon
Ne így rejtsd el otthon az értékeid: nagy baj lehet belőle
Ne így rejtsd el otthon az értékeid: nagy baj lehet belőle

Trükkök ide vagy oda, az otthon tartott értékek nincsenek biztonságban.

március 22., 07:26

  • Offline
Emlékszel még, mit tanultál töriből a Hunyadiakról?
Emlékszel még, mit tanultál töriből a Hunyadiakról?

Ha a suliból nem rémlik minden mozzanat, akkor a most futó Hunyadi című sorozat segítségével is felfrissíthetted már a tudásod. Indulhat a kvíz?

március 22., 06:45

  • életem
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Jégesővel, erős széllel és villámlással jár zivatar éri el hazánkat, riasztást adtak ki a meteorológusok.

március 23., 07:45

  • Offline
Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod
Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod

Az 1880-as évekre már kötelező volt a tornaóra a különböző iskolatípusokban Magyarországon, de még nagyon máshogy nézett ki, mint manapság.

március 23., 08:06

  • Offline
Magyar feltalálók kvíze: 10 találmány, amiről úgy tudjuk, hogy a miénk
Magyar feltalálók kvíze: 10 találmány, amiről úgy tudjuk, hogy a miénk

Gyakran az általunk hallottak, tanultak a valóságban máshogy vannak, igaz ez a magyar feltalálókkal kapcsolatban is. Igaz-hamis kvízünkben 10 kérdés vár rád.

március 23., 06:45

  • Édes otthon
Ez a híres dizájnguru tervezte Mark Twain lakását: a Fehér Házban is jól ismerték
Ez a híres dizájnguru tervezte Mark Twain lakását: a Fehér Házban is jól ismerték

Számos prominens lakásdizánja dicséri kreativitását, de igazán híressé nem belsőépítészként vált.

március 22., 13:36

  • életem
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal

Ha ezt a videót megnézed, tudni fogod, mit tégy a nejlonzacskókkal.

március 23., 07:26

  • világom
72 méter magas a világ legnagyobb szeméthegye: életveszélyes körülötte a munka
72 méter magas a világ legnagyobb szeméthegye: életveszélyes körülötte a munka

A világ legmagasabb és legveszélyesebb szeméthegyének mérete a Tádzs Mahallal vetekszik.

március 22., 09:06

  • Testem
Soha ne edd meg a csirkének ezeket a részeit
Soha ne edd meg a csirkének ezeket a részeit

A csirkének vannak olyan részei, amelyeket egyáltalán nem javasolt megenni.

március 22., 12:10

  • Offline
Így tanítottak régen a tárcsázós telefon használatára: sok fiatalnak okozna ma gondot erre rájönni
Így tanítottak régen a tárcsázós telefon használatára: sok fiatalnak okozna ma gondot erre rájönni

A telefonhasználat módja mára nagyban átalakult. Régen még a tárcsázást is tanítani kellett.

március 22., 08:06

  • Testem
Tilos buszon szállítani ezt a gyümölcsöt: elviselhetetlen az utasok számára
Tilos buszon szállítani ezt a gyümölcsöt: elviselhetetlen az utasok számára

Annyira elviselhetetlen ez a gyümölcs, hogy még a szállítását is megtiltották a tömegközlekedési eszközökön.

március 22., 12:40

  • világom
Ez a világ egyik legkülönlegesebb vonata: nem a pontossága az erénye
Ez a világ egyik legkülönlegesebb vonata: nem a pontossága az erénye

Ez a vonat annyra különleges, hogy a gyerekeken kívül a felnőtteket is jókedvre deríti.

március 22., 08:50

  • Önidő
Ettől az optikai illúziótól elszédülsz: végig tudnál menni a folyosón?
Ettől az optikai illúziótól elszédülsz: végig tudnál menni a folyosón?

Egy osztrák művész optikai illúziókká varázsolja a folyosókat.

március 22., 08:20

  • Édes otthon
Óriási pusztítást okoztak a magyar nemzeti parkban: 50 évbe telhet a regenerálódás
Óriási pusztítást okoztak a magyar nemzeti parkban: 50 évbe telhet a regenerálódás

A Duna-Ipoly Nemzeti Park tájékoztatása szerint akár 50 év is kellhet, hogy a motorosok okozta pusztítás után helyreálljon a gyepterület élővilága.

március 22., 07:45

  • Testem
28 ujja van a Guinness-rekorder férfinak: munkáját is megnehezíti ez
28 ujja van a Guinness-rekorder férfinak: munkáját is megnehezíti ez

Ez a férfi az ujjai miatt lett Guinness-rekorder.

március 22., 10:06

  • Önidő
Michael Jackson csak másolta ikonikus tánclépését: kevesen tudnak erről
Michael Jackson csak másolta ikonikus tánclépését: kevesen tudnak erről

Ettől még nem volt kisebb táncos Michael Jackson, de nagyon úgy tűnik, ez a lépés valójában nem is az övé.

március 22., 11:40

  • világom
Kibontotta a falat, rábukkant a világ legnagyobb földalatti birodalmára
Kibontotta a falat, rábukkant a világ legnagyobb földalatti birodalmára

Hihetetlen, de erre a lenyűgöző föld alatti világra egy háztulajdonos bukkant.

március 22., 11:10

  • Offline
Ha egy nő tesz saját sikeréért, máig megszólják érte: ilyen volt a Múzsák a csók után bemutatója
Ha egy nő tesz saját sikeréért, máig megszólják érte: ilyen volt a Múzsák a csók után bemutatója

Egy férfi sikerét megtapsoljuk, egy nő viszont ugyanezért kritikát kap: erre is rámutatott a Múzsák a csók után könyvbemutatója.

március 22., 14:36

Érdekességek