Teszt: Kár ilyen tejszínhabbal elrontani egy süteményt

Olvasási idő kb. 9 perc

Ezen a héten annak jártunk utána, hogy mi lapul a tejszínhabspray belsejében. Vajon megérte?

Közeleg a karácsony és a nagy családi látogatások időszaka, amikor minden rokon süt-főz, és a tejszínhabspray még egy délutáni kávé során is előkerül. Sokan minden süteményt feldobnak egy könnyű kis tejszínréteggel, úgyhogy megnéztük, hogy milyen a felhozatal a tejszínhab spray piacon. 

Tejszínhab tejszín nélkül?

A tesztünkhöz a nagyobb áruházláncokban található tejszínek közül válogattunk. Csak azok a termékek jöhettek számításba, amik az összetevők listája alapján valaha is láttak tejszínt. Merthogy az ilyen fújós habok többsége "habspray" néven fut a boltokba, ami pedig azt jelenti, hogy tejszínt nem, csak mindenfelé növényi kivonatot látott. Hogy megértsük, miről is van szó ezek esetében is, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének elnökségi tagja, Pataki Ádám is végigkóstolta velünk az összeset, és a teszt után főként ragaszkodott ahhoz az iránymutatásához, hogy "ezeket a termékeket csak nagyon nagy szükség esetén vegyük meg". Megerősítette azt is, hogy a növényi habra sértés azt mondani, hogy tejszínhab. Egyébként onnan lehet megismerni, hogy az igazi tejszínhab könnyed, selymes és lágy, míg a növényi tejszínhab az, ami még két nap múlva is vigyázzban áll a süteményen, alig lehet lemosni a kezünkről is, mert annyira ragad, van egy nagyon furcsa mellékíze, és egyfajta vékony réteget képez a szájpadláson, amit még három pohár víz után is lehet érezni. 

A tökéletes tejszínhab

Kezdjük azzal, hogy a tökéletes tejszínhab a szakértő szerint nem egy spray formájában érkezik otthonunkba, hanem egy kicsit küzdeni kell érte, de megéri. "A tejszínhab tejszínből áll és kész. Nincs benne állományjavító, nincs benne ízfokozó, vagy karragén, ami egy stabilizáló szer, de van olyan spray, amelyikben almából kivont pektin van, ezzel zselésítik. Ezzel szemben a rendes tejszín 30% zsírtartalomtól indul, a franciáknál 38%-os tejszín is van, ezt elkezded verni, mikor is bizonyos mennyiségű levegőt megköt. Ennek van egy csúcspontja, onnantól kezdve, ha tovább vered, kicsapódik a fehérje, visszamegy a tejzsír és tulajdonképpen elindul a vajkészítés. A régi habszifon sem rossz megoldás, abba is beleöntik a rendes tejszínt, dinitrogén-oxid patront csavarnak bele, ezzel helyettesítik a felverési folyamatot"- mondta a szakértőnk. 

Hogyan csinálj otthon jó habot? 

Ha már mindegyiktől óvva intet minket Pataki Ádám, cserébe viszont elmondta, hogyan tudunk otthon olyan tejszínhabot készíteni, ami garantáltan jobb lesz, mint a bolti társai. Az egész titka, hogy a tejszínt jól le kell hűteni, aztán pedig szépen felverni, és habzsákból kinyomni. Ahogyan vered, először tejföl sűrűségű lesz, ez egyébként nagyon jó állag mousse-okhoz, aztán pedig kemény hab lesz. Megdöntöd az edényt, ahogyan vered, és ha nem mozdul, akkor tökéletes. Mikor pedig elkezd darabossá válni, akkor túlverted, és éppen vajat készítesz. 

A szokásos módon vaktesztet alkalmaztunk, a  szerkesztőség tagjai, vagyis a tesztelők csak a tejszínek sorszámát látták, hogy melyik márkáról van szó, azt nem tudták. Egy kakukktojást is elrejtettünk és vásároltunk egy növényi habot is, de erről sem szóltunk nekik. A tesztelők és Pataki Ádám is 1-5-ig pontozott, a kapott pontokból átlagot vontunk, és ez adta ki a tudományosan nem megalapozott végeredményt. 

Mit mond a szakértő? 

Pataki Ádámot sikerült egy kicsit kiborítani, és miután becsülettel végigkóstolta az összes versenyző habot, mindegyik induló teljesítményét egy ponttal jutalmazta, vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy egyformán borzasztónak találta az összeset. "Még belegondolni is rossz, hogy eléd tesznek egy finom süteményt, aztán lefújod egy ilyennel"- összegezte a teszt végén a felhozatalt. Közben azért megtudtuk például, hogy ami ránézésre jónak tűnt, mert szép fényes, annak csak az a titka, hogy több benne a cukor. 

Az eredmények nemcsak a szakértőnknél, hanem a szerkesztőségünk tagjainál is lehangolóak voltak, ahogyan a habok is gyászosan néztek ki már a teszt ötödik percében. A mezőnyről sokat elmond az, hogy egy darab 5 pontost sem osztottak ki a tesztelők, és az első helyezett sem kapott túl sok pozitív értékelést. 

8.helyezettek

Tuti Tipp Habspray (Auchan, 229 forint) 1,4 pont

Ez volt a mezőnyben a kakukktojás, vagyis a habspray, ami növényi eredetű tejszínhabot tartalmazott. Bár holtversenyben más termékek is kaptak ennyire kevés pontot, a műízt elég sokan érezték ennél a versenyzőnél. 

"Vaníliás-karamellás-kesernyés típus ez is, nem finom" - írta egy tesztelő, míg mások a mellékízt emelték ki, és hogy nagyon furcsa a tartása, mert bírj egy darabig, de ha hozzáérsz, összeesik. A legkritikusabb tesztelő pedig csak annyit írt róla, azon kívül, hogy szintén kiemelte a műízt, hogy "valami édesítőszeres cucc, kuka". 

DSC8424
Kaszás Tamás / Dívány

Összetevők: sovány tej (57%), növényi olaj (15%) (pálmamag, kókusz, pálma, repcemag), ivóvíz, cukor (8%), teljes mértékben hidrogénezett növényi zsír (5%) (pálmamag), hajtógáz (E492), emulgeálószerek (E471, E435), stabilizátor (E407) vanília aroma, színezék (E160a)

Completta light tejszín spray (Auchan, 599 forint) 1,4 pont

Light verziót kaptunk az original helyett, de valószínűleg nem ez volt a fő probléma forrása, bár egyik tesztelőnk szerint vegyszeríze van, amit tényleg nem tudunk mi okozhatott. Volt, aki szerint finom volt, de nagyon rosszul nézett ki a tányéron, vagyis nagyon hamar, nagyon gusztustalan állagúra olvadt, és olyan is volt, aki szerint se íze, se bűze nem volt. 

DSC8422
Kaszás Tamás / Dívány

Összetevők:  tejszín, folyékony cukor (8% cukor), hajtógáz (N2O), emulgeálószer (E 471), stabilizátor (E 401), aroma

Président tejszín spray (Auchan, 619 forint) 1,4 pont

A legdrágább tejszínhab, a legismertebb név, mégis a legkevesebb pont. De hogyn lehet ez? Például úgy, hogy vaniliaaroma van benne, amit azért nem vár az ember egy tejszínhabtól, hiszen az alapvetően nem vaníliás, hanem tejszín ízű. Többen talán emiatt gondolták róla, hogy ez növényi eredetű. "Van mellette egy plusz íz, amitől nem elég semleges, és túl édes is"- írta egyik tesztelőnk, és a túlságosan édes kitétel valóban többeknél is előjött, hogyan a vaniliaaromát is mindenki kiérezte belőle. Mi tejszínt szerettünk volna, tejszín ízzel, aki viszont édes vaníliahabot keres, annak talán jó választás lehet ez is. 

DSC8417
Kaszás Tamás / Dívány

Összetevők: tejszín (91%), cukor (8,5%), emulgeálószer (E472b), stabilizátor (E407), vanília aroma, hajtógáz (N2O)

5. helyezett

Spar cukrozott tejszínhab (Spar, 379 forint) 2 pont

Az utolsó előtti helyet csípte meg a Spar, akik már így is lekörözték a nagy neveket, de összességében nem sikerült meggyőzni a tesztcsapatot. "Olyan az íze, mint a hűtőben felejtett állott tejszínhabé" - írta az egyik kolléga, míg másnak a kávé tetejéről loptt, kicsit savanykás íz jutott eszébe, de volt, akinek túl édes volt és egyszerre kesernyés. "Ismerős íz, ettem már, de hamar összeesik és folyóssá válik"- írta egy másik tesztelő, és valóban nagy hibája volt a sparos tejszínnek, hogy nem igazán sikerült gusztusosnak maradnia a teszt második perce után. 

DSC8420
Kaszás Tamás / Dívány

Össztevők: tejszín (min. 90%), invertcukor szirup (max. 8%), dextróz, természetes vanília aroma, sűrítőanyagok (karragén, guargumi, pektinek), emulgeálószer (E472b), hajtógáz (dinitrogén-oxid)

2. helyezettek

Trevalli laktózmentes tejszínspray (CBA, 599 forint) 2,2 pont

Ez volt az egyetlen tejszínből készült tejszín a CBA-ban, de őszintén bevalljuk, hogy ezen a terméken hangosan felnevettünk. A szakértőnk vette észre a csomgolást böngészve, hogy nemcsak laktózmentes, de gluténmentes is. Jogos a kérdés, hogy ugyan mégis honnan kerülhetne bele glutén? A válszt nem tudjuk, de lehet valami titkos illuminátus az éjszaka alatt kiskanállal önti a glutént olyan termékekbe, amikben alapesetben nincs. "Kellemesen tejsznes, nem túl édes"- állt az egyetlen pozitv értékelésben, a többieknek a kávétejszín jutott eszükbe, illetve az, hogy nem tűnik fel, hogy nem olyan jó, ha jó erős kávéba nyomja az ember. De volt, aki a vaníliaaromát is kiérezte. "Ebben szerintem kevesebb a cukor, viszont több a vaníliaaroma, a végén pedig kicsit savanyú ízt hagy, nem annyira nyerő" - írta. 

DSC8421
Kaszás Tamás / Dívány

Össztevők: tejszín (90%), cukor (3,5%), dextróz, emulgeálószer (E471), stabilizátor (karragén), természetes vanília aroma, hajtógáz (dinitrogén-oxid)

Milbona (Lidl, 399 forint) 2,2 pont

A dobogó második fokán hármas holtverseny alakult ki, a Lidl tejszínhabja is ide került. Van benne vaníliaaroma, viszont a tesztelők egy része nem érezte benne, és ennek nagyon örültek is. "Finom, nem túl édes, kellemesen habos állagú"- hangott az ítélet, amit többen is osztottak, és valóban a Lidl termékénél bár sokan asszociáltak a kávétejszín ízre, azért a legtöbben elismerték, hogy a habja szép maradt. 

DSC8419
Kaszás Tamás / Dívány

Összetevők: tejszín (min. 30% zsírtartalom), folyékony cukor (5% cukornak felel meg), glükózszirup, hajtógáz (dinitrogén-oxid), emulgeálószer (zsírsavak mano- és digliceridjei), stabilizátor (karragén), természetes vanília aroma)

Milfina (Aldi, 399 forint) 2,2 pont

Második lett az Aldi habja is, amit szintén többen ajánlottak nem túl jó kávéba, viszont többen értékelték, hogy ennek tejes íze volt, ami nem is csoda, hiszen végre egy hab, amibe nem került vaníliaaroma. Már az ilyen kis dolgoknak is lehetett örülni ezen a teszten, és többen is kiemelték a vanilia hiányát, mint hatalmas pozitívum. "Finom, állagra is rendben" - dicsérte meg az egyik tesztelőnk. 

DSC8418
Kaszás Tamás / Dívány

Összetevők: tejszín, cukor (4%), emulgeálószer (E472b), sűrítőanyag (E407), hajtógáz (dinitrogén-oxid)

1. helyezett

Sissy tejszínhab spray (Penny, 399 forint) 2,4 pont

Nem sokkal, de a néhány tizeddel a Penny nyerte meg a versenyt. Osztatlan sikert ez sem aratott, de azért kapott dícsérő szavakat. Egészen jól nézett ki a habja, és ezt viszonylag hosszabb ideig nagyjából tartotta is. Volt, akinek "nagyon édes, zsíros utóízzel" a Sissy tejszínhab, de a legkritikusabb tesztelőnk is elismerően nyilatkozott róla: "Akár még élvezhető is lehetne". 

DSC8416
Kaszás Tamás / Dívány

Összetevők: tejszín (86,5%), folyékony cukor (5% cukor), glükózszirup (3% glükóz), hajtógáz (N2O), emulgeálószer (zsírsavak mono- és digliceridjei), stabilizátor (karragén), természetes vanília aroma

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek