Ezt a helyet célozd meg, ha finom édesvízi halat ennél Budapesten

Olvasási idő kb. 2 perc

A hazai halfogyasztási mutatók változatlanul siralmasak. Itt a lehetőség, hogy (t)egyél ellene.

Halat enni jó. Édesvízi halat meg pláne! Már csak az a kérdés, hogy hol? Ebben segít dűlőre jutni a TudatosVásárló, ők ugyanis öt budapesti halbisztrót jártak végig, hogy megmondják, melyik a legjobb.

Tényleg kevés halat eszünk

Hiába tudjuk, hogy egészséges, mégis kevés hal végzi a gyomrunkban. Az egy főre jutó halfogyasztás mindössze 6,18 kiló Magyarországon – ezzel sereghajtók vagyunk Európában. A másik probléma, hogy főleg tengeri halakat, hekket és tonhalat fogyasztunk, melyek halászata megterheli a környezetet, pedig az íz terén a hazai, édesvízi halak is versenyképesnek számítanak. Ezért is örvendetes, hogy kezdenek elterjedni az olyan halazók, halbisztrók, amik a tendencia megfordítását tűzték ki célul. Így már reális alternatívája is van a „balatoni hekknek”.

Tegyél magadnak egy szívességet és egyél több halat (Képünk illusztráció)
Tegyél magadnak egy szívességet és egyél több halat (Képünk illusztráció)Shutterstock

A tesztelt helyek

A TudatosVásárló július 16. és július 31. között, inkognitóban keresett fel öt budapesti halbisztrót, ahol kifejezetten édesvízi halat kínálnak.

Ezek a következők voltak:

  • Halkakas
  • Halműhely
  • Hello Hal
  • Keszegsütő
  • Stég

A teszt során azt vizsgálták, hogy honnan vásárolják a halat és hányféle opció szerepel az étlapon, de arra is kíváncsiak voltak, hogy mennyire figyelnek a hulladékcsökkentésre (mosható vagy eldobható evőeszközöket, tányérokat használnak-e, lehet-e csapvizet kérni). Mivel ezeken a helyeken nagy mennyiségű olaj fogy, azt is értékelték, ha pálmaolaj helyett valamilyen környezetkímélőbb alternatívával főztek.

Az eredmény

A 100 százalékot, vagyis a maximálisan kapható 17 pontot egyik étterem sem érte el – leginkább a hiányos tájékoztatás, a pálmaolaj használata és az eldobható étkészlet miatt. A mezőny legjobbja végül a Keszegsütő lett, amely 76 százalékos eredménnyel tört az élre. Ha kíváncsi vagy, hogy miért, és szeretnél elmerülni az értékelésekben, erre fáradj.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek