DIY lakásfelújítás: ajtókeret mázolás

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Égetés, csiszolás - enélkül bizony nem nagyon lesz mázolás. Végigmentünk mi is minden fázison, és ez lett a végeredmény.

Először is szögezzük le: bármilyen mosolygós sikerfotót láttak róla a facebookon, a régi mázolmány ajtó- és ablakkeretekről való eltávolítása kimondottan és elképesztően szar meló, de valakinek ezt is el kell végeznie. És mivel a házvásárlás után egy fityingünk sem maradt mesterekre, hát jobb híján mi lettünk azok a valakik, a férjem, és én. 

Sajnos a lecsupaszítási műveletet nem lehetett ellinkelni, pedig szívesen megtettük volna. A régi nyílászáró tokok ugyanis rettenetes sötétbarna színben pompáztak, ami semmiképpen sem maradhatott úgy. A régi mázolmányt viszont a fehérre festés előtt mindenképpen el kellett távolítani a fáról, és nem azért, mert maximalisták vagyunk (van az a feladat mennyiség, aminél a maximalizmus értelmezhetetlen). Hanem mert a próbamázolásoknál bebizonyosodott, hogy a borzasztó barna csak olyan mennyiségű fehér festék alatt tűnik el, ami az életben nem fog keményre száradni.

Ha eleve fehér volt az ajtókeret, akkor ezt a műveletet megúszhatjuk, elég az új mázolás előtt kissé átcsiszolni a régi festést, egyrészt, hogy eltüntessük az egyenetlenségek éles kontúrját, másrészt pedig, hogy ne folyjon meg az új festék a régin.

A kiindulópont, ami nem maradhat így

Mi viszont ráhergeltük magunkat érzelmileg, és nekiálltunk az égetésnek. A felszerelést kettő darab hobbi hőlégfúvó képezte, (ne kérdezzék miért, de nekünk van itthon kettő darab hobbi hőlégfúvónk, és használjuk is őket), valamint két spakli. Az eljárás a következő: a forró levegővel felhólyagosítjuk a festéket, a spaklival pedig lekaparjuk. Nem hangzik valami bonyolultan, és nem is az, cserébe viszont egyáltalán nem haladós. Egy délelőtt alatt egy ajtófélfának a harmadával sikerült így végezni, vagyis egy ajtótok legalább másfél napot vett volna igénybe.

Ekkor upgrade-eltük az eljárást, és előkerült egy gázlámpa. Ez azért már eléggé Rambo-feeling volt, a harminc centis irányított lángnyelvvel a lakásban. A spaklit innentől kezdve ajánlatos munkavédelmi kesztyűben fogni, az égési sérülések elkerülése végett. A padlót pedig ne nejlonnal, vagy papírral óvjuk, mert időnként égő festékdarabok hullanak szanaszét.

Ez már a lángszórós megoldás

A gázlámpával égetés már tényleg egy ütős és hatékony módszer, amivel egy nap alatt sikerült levakarni négy ajtóról a festékeket. Igaz, hogy az ajtó körül itt-ott arasznyi füstfoltok éktelenkedtek, de sebaj, úgyis a falfestés lesz a következő lépés. Cikk is lesz róla hamarosan.

Ahol fát vágnak, ott hullik a forgács

A lecsupaszított ajtótokok nagyon szépek, ha shabby chic hatást szeretnénk elérni, de ha inkább kulturált, polgári dizájnt szeretnénk kialakítani, ami nem szorul magyarázatra senki előtt, akkor érdemes innen még tovább haladni.

Itt-ott kissé megpörkölődött, de legalább már nem barna

Most jön a csiszolás, amivel elegyengetjük a felületet, ezt sima kis fadarabra csavart csiszolóvászonnal gyorsan el is tudjuk intézni, szót sem érdemel. 80-100-as durvaságúval érdemes kezdeni, és onnan lehet a finomabb felé haladni.

Ez után következik a fa kezelése, szaknyelven beeresztése, mint megtudtuk. Erre lenolaj és lakkbenzin 1:3 arányú keverékét használtuk, mármint egy rész lenolajhoz 3 rész lakkbenzint kevertünk. Az így felhígított lenolaj jó mélyen beszívódik a fába, és eltömíti a pórusokat.

Ez a művelet azért fontos, hogy a fa ne szívja magába a mázolást, hanem a felületén maradjon. Mivel oldószeres hígításról beszélünk, ami hamar párolog, egy napig elég békén hagyni. Ez után jön a finomcsiszolás, mivel a száraz fa beeresztéskor kiszőrösödhet – és ami megtörténhet, az meg is fog történni, nyugodjunk bele előre.

Eddig tartott az előkészítés, most jön a mázolás. Lemázoljuk.

Tádámm, fehér

Na jó, ezt is lehet szofisztikálni, mi vízbázisú alapozófestéket használtunk, amitől még simább és finomabb lett az ajtókeret felülete. Ennél a lépésnél már biztosak lehetünk benne, hogy a máz tényleg csak a felszínre fog kerülni, és nem fog beszivárogni a fába.

Az alapozást szintén hagyni kell száradni a festék dobozán feltüntetett ideig, és ez után lehet rámenni a zománcfestékkel, ami egy szép, fényes, mosható, fehér felületet eredményez az ajtókereten.

És ezzel készen is vagyunk, csak szólni kell mindenkinek, aki megcsodálja a végeredményt, hogy egyelőre ne fogdossa össze. Egy-két nap tutira elég a száradáshoz, a lakás pedig, a maga romosságában is sokkal kulturáltabban néz ki ettől az egy látványos lépéstől, már megérte.

Az ablaktokokhoz egyelőre nem nyúltunk, mert túl sok van belőle, és mindennek van határa. Majd eltakarjuk függönnyel. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Belső Noémi Olga
Belső Noémi Olga
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.