Óriási virágokkal is díszítheti az erkélyt

Olvasási idő kb. 3 perc

Ezeket ültesse, ha hatalmas virágú növényekkel díszítené a teraszt, a kertet, vagy a lakást.

A virágok minden esetben boldogságot és örömet adnak, legyen szó akár az egészen aprókról is. ugyanakkor az is igaz, hogy ha igazán látványos, és emlékezetes virágfejeket szeretne a lakásba, vagy a kertbe, akkor egy kis utánajárásra is szüksége lesz.

Ha a méret a lényeg

Sok esetben nincs elég hely egynél több látványos virágzatú növénynek, vagy ha van is, akkor is szeretnénk, hogy az oda ültetett virág valóban teljes pompájában érvényesülhessen. Ilyenkor lehet igazán látványos, valóban óriási virágzatú növények közül válogatni, melyeknek virágai akár gyerekfej méretűek is lehetnek.

Ha a maximalizmus jegyében keresgél, akkor mindemellé még azt is vegye figyelembe, hogy az adott virág illatos-e, és hogy növény mutatós-e akkor is, amikor éppen nem virágzik.

Hortenzia

„A kertben valóban sok nagyvirágú vagy –virágzatú növényt ültethet. A telet is átvészelő növények közül a hortenziáknak, a liliomoknak, a nagyvirágú díszhagymának, a barátcserjének és az orgonának is nagy virágja van. Ezek a növények szinte minden talajban jól fejlődnek. A hortenziák a félárnyékos helyeken, nyirkos talajban fejlődnek jól. A kerti hortenzia az enyhén savanyú talajt szereti; ha ilyen helyre kerül, akkor a levele is élénkzöld és a virágzat is erősebb színű. A liliomok hagymás növények. Sok új hibrid származású fajtájuk a fagyosabb teleken kifagyhat, ezért téli takarást igényelnek. Az elvirágzott szárak levághatók, de hagyjon leveles részeket rajta, hogy újabb hagymák képződjenek. Az óriás díszhagyma teljesen télálló növény, a kifejezetten napos kertek dísze. A növény leveleit csak azok sárgulása után távolítsuk el nyár elején. A barátcserje egy ritkábban ültetett növény: nagy kék virágzatait nyár derekán neveli, amikor nem sok cserje virágzik. Az ország egész területén megél. Az orgona ugyancsak bárhol szépen díszít, de a napsütéses helyeket szereti jobban. Szinte minden fajtája erősen illatos és a növény tarackol, ezért érdemes gyökérnemes példányt vásárolni: így a sarjakon is nemes virágzat fejlődik. Az egynyáriként tartott dísznövények közül a napraforgó és egyes dáliafajták nevelnek hatalmas virágzatot. Míg a napraforgó szárazabb helyeken is díszít, a dáliát gyakran kell öntözni, mert vízigényes. Mindkettő esetében léteznek kompakt, alacsonyabb fajták, melyeket dézsában is nevelhet az erkélyen” – tanácsolja Kálmán Kata kertészmérnök, a Kertelünk Kft. ügyvezetője.

Virágoskert az élet

Akkor sem kell keseregnie, ha történetesen nincsen erkélye, hiszen a hatalmas virágfejet nevelő növények egy része cserépben is jól érzi magát. Természetesen a nem szabad földben nevelt növények több törődést, és nagyobb odafigyelést jelentenek, cserébe viszont a szomszédai megpukkannak majd az irigységtől. Persze, ezt ön nem fogja látni, hiszen kitakarják a virágfejek.

„A lényeg minden nagyobb cserépben vagy dézsában nevelt növény esetében, hogy mivel korlátozott tér áll a gyökereik rendelkezésére, ezért mindenképpen rendszeresen öntözni kell őket. Az öntözővízzel tavasztól ősz elejéig tápanyagot is juttasson ki, annak leírásában megfelelően. A hortenziákat, a hagymás növényeket és az egynyáriakat viszonylag könnyen tudjuk cserépben tartani. Válasszon az alacsonyabb fajták közül, mert ezek többnyire kisebb gyökérzetet is fejlesztenek!

Amennyiben lehetőség van rá, fagymentes és fűtetlen helyiségbe vigye az évelő növényeket dézsájukkal együtt, majd a nagy hideg múltával helyezze ki őket tavasszal vissza a helyükre. Ha erre nincs lehetőség, akkor a kertben vagy a teraszon kell tartanunk őket. A dézsát nagy fagyok esetében burkolni kell, hogy gyökereiket védjük. Ha kerttel rendelkezik, lehetőleg napfénytől mentes kertrészletbe vigye télire a növényeket, mert a nagy napi hőingadozás nem tesz jót a cserépben nevelt növényeknek” – tanácsolja a szakértő.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.