Valami készül: Budapesten találkozott a brazil és a spanyol szövetségi kapitány

Tandori Dezső 1938. december 8-án született Budapesten, tisztviselőcsaládban, és gyerekkorától kezdve egész életében ugyanabban a házban élt Budán, a Lánchíd utcában. Nagyon fiatalon bekerült gimnáziumi tanára, Nemes Nagy Ágnes írókból, költőkből álló baráti körébe, kapcsolatba került Mészöly Miklóssal, Ottlik Gézával, Mándy Ivánnal. Az itt szerzett erkölcsi, esztétikai, művészet-filozófiai élmények és ismeretek nagy hatással voltak pályaválasztására és későbbi munkásságára is. Érettségi után a budapesti bölcsészkar hallgatója lett, magyar–német szakos tanárként szerzett diplomát, majd nevelőtanárként dolgozott. Versei a ’60-as évek közepétől jelentek meg rendszeresen, 1968-ban adták ki első kötetét Töredék Hamletnek címmel.

A ’70-es évek elejétől már sikerült az írásból megélnie, otthagyhatta tanári munkáját, 1973-ban pedig második kötete, az Egy talált tárgy megtisztítása révén meghatározó alakjává vált a korszak költészeti megújulásának: verseinek metaforikus mélysége és filozofikus játékossága egy egész generáció számára vált fontos irányvonallá. A kötet egyszerre mutat neoavantgárd és posztmodern jellegzetességeket (az irodalomtudomány az első magyar posztmodern verseskötetként tartja számon), emiatt nemcsak jelentős irodalompolitikai ellenállást kellett legyűrnie, de alapvető poétikai-szemléleti forradalmat is megvalósított. Költészetének legfeltűnőbb jellegzetessége a hagyományos versszerűség kritériumainak szabad átformálása, kifordítása, a tartalmi-hangulati-formai elemek felbontása, a mű jelszerűségének hangsúlyozása. Felrúgta a nyelvi jelek egyezményességét, sőt, más rendszereket (piktogramokat, sakkírást, a rendszerességet nélkülöző betűhalmazokat, stb.) tett a nyelv helyébe.

Míg harmincöt éves koráig csupán két kötete jelent meg, ezt követően szinte ontotta magából a műveket. Állandóan, kötetenként megújuló költészete mellett sok más területen alkotott: emlékezetesek filozofikus esszéi, de írt gyerekverset, sőt krimisorozatot is, melyet saját vezetéknevéből képzett anagrammaálnéven, Nat Roidként jelentetett meg. Jelentős műfordítói munkássága is, elsősorban németből és angolból ültetett át magyarra műveket: neki köszönhetjük többek között Sylvia Plath, Robert Musil, Franz Kafka, Virginia Woolf és Elfriede Jelinek több művének hazai fordítását is, de a ponyvairodalom klasszikusait, Mickey Spillane és mások krimijeit is szívesen fordította magyarra. Az irodalom mellett képzőművészettel is foglalkozott, mintegy kikapcsolódásként: a minimalista és a konceptuális művészet felé húzó grafikai alkotásai többnyire nyelvi leleményekre épülnek, önálló ciklusként jelentek meg indigó- és írógéprajzai. 1978-ban József Attila-díjjal jutalmazták munkásságát.

A közélettől, irodalompolitikától mindig idegenkedő, magát egy későbbi interjúban „magányos-féle, kicsit orrszarvú jellegűnek” leíró Tandori a ’70-es évek második felében visszavonult a nyilvánosságtól. Legendássá vált remeteélete, amelyben rendkívül nagy szerepet töltöttek be a verebei, akikkel együtt élt. Ápolásukat és gondozásukat legfőbb feladatának tartotta, és műveire is intenzív erővel hatottak. Feleségével, Nagy Ágnessel huszonkilenc évesen kötött házasságot, a pár a költő haláláig szeretetben élt együtt. Az asszony, aki Tandori Ágnes néven szintén íróként, műfordítóként dolgozott, és férje mellett társfordítóként is jegyzett több művet, tizenegy hónappal férje után hunyt el, idén januárban.

A ’80-as, ’90-es évek fordulóján Tandori újra kilépett a nyilvánosság elé: gyakran fellépett irodalmi rendezvényeken, performance-okon, ahol saját művei meglepő és izgalmas értelmezőjének mutatkozott. Szintén ekkoriban kezdett rendszeresen utazni, bejárta Európa nagyvárosait, ellátogatott Bécsbe, Párizsba, Londonba és Koppenhágába. A brit fővárosban szerzett élményeiről dokumentumfilm készült Londoni Tandori címmel. Az utazások célja gyakran lóversenyek látogatása volt, ebben ugyanis az élet metaforáját találta meg: vágta, verseny, bukás, tét – sokáig erről írt központi témaként. A hatvan felé közeledő írót a fiatalok popkultúrája sem hagyta hidegen, a Magyar Narancsban megjelent tárcasorozatában többek között az MTV (Music Television) műsorán sugárzott videóklipekről írt, metálzenekarok iránt lelkesedett, mint a Slayer vagy a Type O Negative, melyek zenéje egy időben költészetére is hatással volt.

Szintén jellegzetes „Tandori-furcsaság” volt a gombfoci iránti rajongása: lejátszotta otthon az angol bajnokságot gombfociban, és főként futballrajongó gyerekeknek szóló könyvsorozatot írt a különösnek ható témában (Nagy gombfocikönyv, Új nagy gombfocikönyv, A legújabb kis-nagy gombfocikönyv), mellyel nemcsak az angol focit, de saját nyelvi leleményeit, nyelvi játékait is megszerettette egy új generációval.

1994-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választották, majd sorra kapta a rangos elismeréseket: átvehette a Magyar Köztársaság Babérkoszorúját, „a magyar irodalom nyelvi és tárgyi gazdagításáért, irodalmi munkássága sokoldalúságáért” Kossuth-díjat kapott, 2007-ben a rangos német kitüntetést, a Goethe-érmet vehette át, ugyanabban az évben idehaza Prima Primissima díjas lett, 2014 óta a Nemzet Művésze volt. A magyar irodalmi élet számos jeles képviselője köszöntötte őt hatvanadik, hetvenedik, (távollétében) hetvenötödik és nyolcvanadik születésnapján.

Nyolcvanéves korában, 2019. február 13-án hunyt el Budapesten. Feleségével közös sírja a Fiumei úti sírkert művészparcellájában található, Karinthy Frigyes, Karinthy Ferenc és Faludy György nyughelyéhez közel. Életművének mérlege 124 saját kötet és közel 300 műfordítás, köztük 16 Nobel-díjas szerző munkáinak magyarítása.

Tegnapi kultbaitünkben a II. világháború egy emlékezetes eseménye, a Pearl Harbor-i támadás évfordulójára emlékeztünk.